A Nyugat kezd beletörődni, hogy Bassár el-Aszad hatalmon marad, de Szíria már nem lesz az, ami 2011 előtt volt

2019. január 19. 06:00 - szerző: Hegyi Gyula

Jeremy Hunt brit külügyminiszter januári szingapúri látogatását használta fel arra, hogy bejelentse országa Szíria-politikájának megváltoztatását. Különösebb kertelés nélkül elismerte, hogy a Bassár el-Aszad elnök megbuktatására irányuló nyugati akciók sikertelenek, ezért egyelőre számolni kell a hatalmon maradásával. Kudarcot vallottunk – mondta –, az oroszok támogatásával Aszad ellenőrzése alá vonta az ország nagyobbik részét. Bejelentése nem sokkal az után hangzott el, hogy Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, kivonja a megmaradt amerikai csapatokat Szíriából.

Az amerikai elnök szíriai kivonulásról szóló bejelentése nagy vitát váltott ki Washingtonban, maga a cselekvés valószínűleg lassabb lesz a Donald Trump által reméltnél. A hír azonban végső soron mégis megnyugtató a damaszkuszi kormányzat számára. A kivonulás tovább csökkenti az Aszad elnökre nehezedő nyomást. Francia sajtójelentések szerint Emmanuel Macron elnök már jóval korábban közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy ha ők ilyen elszántan ragaszkodnak hozzá, akkor Franciaország kész passzívan beletörődni Aszad hatalmon maradásába. Arab részről ezt a folyamatot erősítette meg az Egyesült Arab Emírségek azzal, hogy ez év elején újranyitotta damaszkuszi nagykövetségét.

Mindez még nem jelenti a szíriai béke beköszöntését. Aszad valóban megtartotta, illetve visszaszerezte országának nagyobbik részét, de jelentős területeket ellenőriznek a kurdok, a törökök, kisebb felkelő csoportok és az Iszlám Állam megmaradt katonái is. Aszad támogatói között pedig ott vannak a libanoni Hezbollah harcosai is, akik sokkal inkább Irán, mintsem a damaszkuszi kormány érdekeit képviselik. A nyugati hatalmak katonai és politikai kivonulása nem jelent mást, mint hogy beletörődnek Szíria tartós területi megosztottságába.

Az íd al-adha ünnep Szíriában Az íd al-adha ünnep Szíriában
Fotó: MTI/EPA/SANA

Az országon belül a központi kormányzat és a kurdok, kívülről pedig az oroszok és a törökök maradnak a fő játékosok, Izrael pedig annyiban avatkozik be, hogy az iráni jelenlét ne veszélyeztesse a biztonságát. A kurdok évek óta sikeresen tartják fenn autonóm területüket Észak-Szíriában, választott parlamenttel, államigazgatással, iskolákkal, még színházi és filmfesztiválokat is rendeznek. Mintegy kétmillió ember él jelenleg kurd fennhatóság alatt. A BBC nemrég riportot készített arról, hogy

a kurdok a saját területükről ugyanúgy kiszorítják a keresztényeket, ahogy másutt az arabok a kurdokat, de ezt a kurd vezetők igyekeztek cáfolni.

Ha az amerikaiak valóban kivonulnak, akkor a kurdoknak vagy az Aszad-rendszerrel, vagy a törökökkel egyezségre kell jutniuk. Az utóbbit nehezíti, hogy a kurd régió vezetése szoros és természetes kapcsolatot tart fenn a Törökországban terroristának nevezett, amúgy marxista kurd szervezettel, a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK). Az Aszaddal való kiegyezést pedig beárnyékolja a szír vezetés korábbi, kurdok elleni irtóhadjárata. Sok múlik azon, hogyan alakul Törökország viszonya a damaszkuszi kormányzathoz. Ha Erdogan elnök is elismeri Aszad hatalmon maradását az észak-szíriai török befolyásért cserébe, akkor a kurd rendezésről is meg kell állapodnia Damaszkusszal. Ami az oroszokat illeti, ők elvben a kurd autonómia barátai, az iraki kurd autonóm területek moszkvai képviseletét Putyin elnök is demonstratív módon meglátogatta. Kérdés persze, hogy a törökökkel kötött esetleges alkuban is kitartanak-e a kurd autonómia elismerése mellett.

Akárhogy is, Szíria nagyon sokáig nem lesz az, ami a 2011-ben kezdődő, polgárháborúnak indult és véres nemzetközi konfliktussá szélesedett tragédia előtt volt. Amikor az ország 1946-ban felszabadult a francia félgyarmati elnyomás alól, lakosainak száma nem érte el a hárommilliót. 2011-ben, a háború kitörése előtt 23 millióan éltek Szíriában. Ha Magyarországon hasonló demográfiai robbanás történt volna, akkor az 1946-os kilencmillió után hazánkban ma hatvankilencmillió ember élne. A függetlenség első negyedszázadának hatalmi fordulatai után 1970-ben a jelenlegi elnök apja, Háfez al-Aszad lett az ország vezetője egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig. Rendszere világinak és szocialistának nevezte magát, külpolitikailag pedig a Szovjetunióhoz kötődött. A kettős karakter hozzájárult mind a megrendüléséhez, mind a jelenlegi visszaerősödéséhez. Szíria etnikailag és vallásilag sokszínű ország. Az Aszad-klán a síitákhoz közeli alavita irányzatot követő csoportból származik, amely a lakosság hét százalékát teszi ki. A lakosság egytizede a polgárháborúig keresztény, a többség pedig szunnita muszlim volt. Mindezt színesítette, hogy a kétmillió kurd zöme szunnita vallású, s bár nagyrészt ugyanahhoz az iskolához tartoznak, de sokkal világibb gondolkodásúak, mint az arab szunniták többsége.

Az idősebb Aszad és az általa vezetett Arab Szocialista Baasz Párt a földreform és a vegyesgazdaság segítségével az ezredfordulóig úgy-ahogy elviselhető életkörülményeket teremtett a lakosság nagy részének, de a politikai ellenzéket kemény kézzel elfojtotta. A kormányerők 1982-ben sok ezer embert meggyilkoltak a Hama városában kitört iszlamista felkelés leverésekor. A polgárháború kitörése után még kegyetlenebbül léptek fel a felkelőkkel és a civilekkel szemben, igaz, ez a mentalitás nagyjából a felkelőkre is állt.

Vallásilag ugyanakkor messzemenő toleranciát gyakoroltak. A szíriai városok utcáin a nők jelentős része európai módon öltözködve járt, az alkohol fogyasztása legális volt, a damaszkuszi nagymecsetben szunniták és síiták is imádkozhattak, s a városban rengeteg keresztény templom várta a híveket. A nők, legalábbis a városokban, dolgozhattak, jelen voltak a parlamentben és a rendszer vezető szerveiben. Aszad egyik alelnöke is nő.

Ma is vitatott, hogy a 2011-es felkelés alapvetően belső indíttatású volt-e, vagy a nyugati hatalmak és a konzervatív arab monarchiák segítettek rá az elégedetlenségre. Számtalan felkelőcsoport alakult, és kezdetben áradtak hozzájuk a nyugati fegyverek és az arab olajdollárok. Hamarosan kiderült azonban, hogy a világi Aszad-rendszer szinte minden ellensége iszlamistább a damaszkuszi kormányzatnál. Kivételt a kurdok képeztek, akik viszont nem közösködtek a különböző arab felkelőcsoportokkal. Aztán megjelent az Iszlám Állam, és megerősödtek az Al-Káida-szerű terroristaszervezetek is. A nyugati demokráciáknak és kiemelten az Egyesült Államoknak azzal kellett szembesülniük, hogy a szír emigránsok szép szavai ellenére a helyszínen lényegében csak iszlamista erők harcolnak Aszadék ellen. Az Iszlám Állam rémtettei és fenyegetései pedig a világmédiában elhomályosították még az Aszadéknak tulajdonított vegyi támadások hírét is. Amikor aztán kiderült, hogy Aszad a polgárháború első éveiben állta a sarat, Putyin beavatkozott régi szövetségese oldalán. Nyilván elsősorban a szíriai orosz haditengerészeti támaszpont megtartása motiválta, amit egyedül Aszad elnöktől remélhet. Az Egyesült Államokat pedig e támaszpont felszámolásának a vágya fordította szembe Damaszkusszal, így a két nagyhatalom közvetlen konfrontáció nélkül mérhette össze erejét Szíriában.

Aki békeidőkben járt Szíriában, az tapasztalhatta, hogy a szírek kedves, barátságos, kifejezetten vendégszerető emberek. És nem csak udvarias gesztusokban.

Az iraki háború idején a nem túl gazdag Szíria másfél millió iraki menekültet fogadott be. Többet, mint ahánynak a megjelenése Szíriából az EU huszonnyolc tagállamát évek óta sokkolja.

Csak remélni lehet, hogy a harcok elcsitulása nemcsak békét, hanem megbékélést is hoz a szíreknek. Ehhez Aszadnak a törökök és az oroszok egyetértésével minden bizonnyal el kell ismernie a kurd autonómiát, és garantálnia kell, hogy a visszatérő menekültek teljes amnesztiát kapnak. A Nyugatnak pedig alighanem meg kell nyitnia a bukszáját az ország újjáépítéséhez. Mégpedig olyan feltételekkel, amelyek a rendszer demokratizálását is szolgálják.

Damaszkusz a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa. Ha a háború térképéről visszakerül a turizmuséra, akkor az emberiség visszanyeri egyik legizgalmasabb világörökségét.