A magyaroknál jobban senki nem utasítja el a muszlimokat a világon, a megkérdezettek 29 százaléka szerint egy zsidó nem lehet igaz magyar

2018. június 25., 21:09

Szerző:

Az Egyesült Királyság tekintélyes közvéleménykutató intézete, az Ipsos MORI készített egy nagyszabású felmérést a kisebbségek elfogadottságáról és elutasítottságáról a világ országaiban az európai országoktól Szaúd-Arábián át Japánig és Argentínáig, amelyből az derül ki, hogy annyira, mint a magyarok, senki nem utasítja el a muszlimokat – írja az Index.

A felmérésben – amelyről a Twitteren posztoltak grafikonokat Ben Page, a közvélemény-kutató vezérigazgatója –  azt a kérdést tették fel, hogy egy-egy kisebbséghez tartozókat mennyire lehet az adott ország „igaz” lakójának tartani,

a magyar megkérdezettek 51 százaléka pedig úgy felelt, hogy egy muszlim vallású ember soha nem lehet igaz magyar.

Szerbiában a felmérésben részt vevők 50 százaléka válaszolta, hogy egy muszlim vallású ember soha nem lehet igaz szerb, de hasonlóan magas az elutasítottság Németországban is, ahol a megkérdezettek 47 százaléka mondta, hogy nem tartja igaz németnek az országa muszlim állampolgárait.

Az Ipsos MORI feltette ugyanezt a kérdést a bevándorlókról is, akikről a megkérdezett magyarok 54 százaléka mondta, hogy akkor sem tekinti őket igaz magyarnak, ha magyar állampolgárságot kapnak. Nekik hasonlóan az elutasítottságuk akkor is, ha már évtizedek óta legálisan Magyarországon élnek, de nem kaptak állampolgárságot (59%), ha legálisan Magyarországon élnek, de nem tanultak meg magyarul (64%), de éppenséggel és akkor is, ha folyékonyan beszélnek magyarul (46%).

Mindez nem meglepő annak fényében, hogy az Orbán-kormány gyűlöletpropagandájának a hatására Magyarországon már olyan magyar nőket is lemigránsoznak, akik kemoterápia miatt viselnek fejkendőt.

Magyarországon az átlag felett utasítják el a zsidókat is. Ők a magyar megkérdezettek 29 százaléka szerint nem igaz magyarok, és csak 41 százaléka tartja őket annak. A felmérésben részt vevők 30 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ezt nem tudja eldönteni. 

Száz megkérdezett magyarból egyébként 88 vallotta magát igaz magyarnak.

A magyarországi antiszemitizmusról és a bevándorlók elutasítottságáról  nemrég ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).