A film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül

2020. március 19., 09:44

Szerző:

Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére - számolt be róla a Variety.com.

Az IATSE igazgatótanácsa kedden három közhasznú szervezet, a Színész Alap, a Film- és Televíziós Alap és a kanadai Színész Alap között osztotta el az adományt. Matthew D. Loeb, az IATSE elnöke elmondta, hogy a három szervezet régóta segíti és támogatja a szakszervezet tagjait és a szórakoztatóiparban dolgozókat. Loeb a héten az amerikai kormánnyal is felvette a kapcsolatot, hogy segítséget kérjen a munka nélkül maradt tagság számára. Egyebek mellett olyan mentőcsomagot javasolt, amely lehetővé tenné, hogy a tagok fizetett rendkívüli szabadságra mehessenek.

"A szórakoztatóipar minden szektorában tagjaink ezrei kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe a kormány által elrendelt leállások miatt. Nem kellene, hogy a szórakoztatóipari munkások a koronavírus-járvány járulékos áldozataivá váljanak"

- fogalmazott az elnök. Az IATSE jelentése szerint a szakszervezet 150 ezer tagjából 120 ezren vesztették el munkájukat. Mint írták, a rendkívüli helyzet hetekig, hónapokig elhúzódhat, és a szakszervezet tagjainak egészsége és biztonsága prioritás számukra. Az alkalmazottak és családjaik biztonsága érdekében a szakszervezet minden helyi irodáját is bezárta vagy minimális létszámmal működteti, és azon dolgoznak, hogy távmunkában tudják irányítani az egész szervezetet.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).