Súlyosabb büntetést szeretne az ügyészség Vizoviczki Lászlóra, fellebbez az ítélet ellen

2020. július 20., 16:35

Szerző:

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt 2014. augusztus 21-én nyújtott be vádiratot V. László és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A 2020. július 14-én megtartott zárt tárgyaláson az ügyész és a védők perbeszédet tartottak a bűnösségüket beismerő és a tárgyalási jogukról lemondó vádlottak vonatkozásában.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2020. július 16. napján kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt nyolc vádlott esetében hirdetett ítéletet, amelyben valamennyi vádlottat a vádiratban foglalt – hivatali és korrupciós – bűncselekmények elkövetése miatt mondta ki bűnösnek. 

A vádképviseletet ellátó ügyész öt vádlott esetében tudomásul vette az ítéletet, míg

V. László és további két terhelt vonatkozásában terhükre, súlyosabb büntetés végett fellebbezett.

Vizoviczky László interjút ad.

A Központi Nyomozó Főügyészség

V. László vonatkozásában hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás,

egy vádlott esetében – a pénzbüntetés mellőzése miatt – pénzbüntetés kiszabása, míg a harmadik terhelt esetében súlyosabb pénzbüntetés kiszabása végett jelentett be jogorvoslatot.

 

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.