Visszatalálás

– Bár nyilván elfér az EMIH költségvetésében az egyszázalékos felajánlás, mégsem ezen múlik a működésük. Miközben évről évre kampányolnak a támogatókért.

– Igaz, szükségünk van az egy százalékokra, de mást is üzenünk az szja-kampánnyal: megfogalmazhatunk közösségformáló és identitásképző hívószavakat.

– Miért, máskor nem?

– Az egyházak általában az egyszázalékos kampányok időszakában tudják igazán megmutatni a szélesebb nyilvánosságnak, mit gondolnak magukról és a világról, mit üzennek a már meglévő és a potenciális híveknek.

– Korábban óriásplakátokon hirdették: zsidónak lenni jó. Ez elég üzenet?

– Igen. A magyarországi zsidók egy része történelmi okokból eltávolodott a gyökereitől. Az szja egy százalékának felajánlását az EMIH-nek identitásvállalásnak is veszi. Fontos lépés a visszataláláshoz. Fogalmazhatunk úgy is: sokan csupán évente egyszer, az adóbevallásukon keresztül nyilvánítják ki a hovatartozásukat.

– Mit gondol, felekezeten kívüliek is támogatják ily módon önöket?

– Természetesen nem tudjuk ellenőrizni az adományozók vallását. De vannak olyanok is, akik nem felekezetileg kötődnek hozzánk, akik szimpatizálnak velünk, és ezért adják nekünk adójuk egy százalékát. Egyébként évente nagyjából kilenc-tízezren tesznek felajánlást zsidó szervezeteknek. Épp ennyi ember vallotta zsidónak magát az előző népszámláláskor.

– Miközben a hivatalos statisztika szerint körülbelül százezer zsidó él Magyarországon.

– Mindebből talán az is következhet, hogy előbb-utóbb azok támogatására is számíthatunk, akik egykor még nem akartak ilyen formális módon is a zsidósághoz tartozni. Ezért is fontos az identitáserősítés.

– Az EMIH államilag kiemelten támogatott egyház...

– Nem hiszem. Költségvetésünk nagy része ugyanis adományokból származik. Persze nem állítom, hogy az alacsony bérek és rengeteg járulékfizetési kötelezettség mellett nagy lenne az adakozási kedv. Uniós pályázatokon is indulunk, mint bárki más. Üzleti, elsősorban turisztikai tevékenységet is folytatunk. Amúgy az állami támogatás része örökjáradék is, amelyet a kárpótlás kiváltásaként kapnak a zsidó hitközségek. Ez a járadék nem része az egyházügyi törvénynek. Az 1,6 milliárd forintból körülbelül 200-200 milliót kap az EMIH és az ortodox hitközség, a többit a Mazsihisz.

– Óriásplakátjain azt hirdeti az EMIH: „Egy százalék a gyermekek egy százalékáért.” Miért döntöttek úgy, hogy nem zsidó gyermekotthonokat támogatnak a felajánlásokból?

– Négy állami gyerekotthont is segítünk – Szekszárdon, Hajdúnánáson, Békéscsabán és Budapesten. Karitatív szervezetünk, a Cedek ételosztásokat is szervez. Más egyházakkal együtt többször küldtünk adományokat például Kárpátaljára, a nyári menekültválság idején pedig a Keleti pályaudvaron gyógyszerrel segítettük az ott rekedteket. Szokatlannak is mondható, hogy zsidó közösség nem zsidó célokat támogat. Ez még azokat is megbékítheti, akiknek korábban – fogalmazzunk úgy – fenntartásaik voltak a zsidókkal. De nem csak ezért tartjuk fontosnak, hogy a közösségen kívüliekkel foglalkozzunk. Mi is erősödünk ezáltal: sok zsidót nem vonz a hitélet, de a karitatív akcióink igen. Nagyon jó mobilizációs lehetőség: rengetegen jelentkeznek önkéntesnek, új segítőkkel bővül az EMIH.

– Olykor viszont úgy tűnik, mintha feszültség lenne az egyes zsidó közösségek között.

– Pedig a Mazsihisszel is sok téren együttműködünk: a látszat ellenére kiváló a viszonyunk. Sokféle zsidó identitás létezik, miért ne lehetne mindenkinek saját közössége? A feszültségek eredete teljesen más. A második világháború után a korábban sokszínű zsidó közösség felbomlott, sokan a teljes asszimilálódást választották. Az államhatalomnak azonban fontos volt egy kirakat zsidó szervezet. Csakhogy idővel a fiatalabb generáció kezdett visszatalálni a valós zsidóságához. Izraelbe mentek, héberül tanultak. A közösségek viszont nem tartották a lépést az újféle identitással. Az EMIH – vagy egyéb, a közelmúltban megjelent szervezetek – ennyiben nagy előrelépést jelentenek. Nálunk már nincs disszonancia a tagok, a szervezet és a közösség által vallott értékek között.

– Hamarosan találkozik Erdő Péter bíborossal, prímás érsekkel. Az ön Facebook-oldalán ennek kapcsán valaki azt írta: tulajdonképpen kétezer év telt el úgy, hogy nem volt valódi párbeszéd keresztények és zsidók között.

– Az elmúlt években valami mégis megváltozott. Számos középiskolában tartok előadást, nemcsak vallásról és hitéletről, de arról is, kik is vagyunk mi, zsidók. Pozitív a tapasztalatom. Nagy jelentőségű, hogy keresztény egyházi vezető leül beszélgetni egy rabbival. Az Élet menetén pedig néhány éve ott vannak a keresztény egyházfők is. Erre korábban nem volt példa.

– Az EMIH tevékenységi köre is egyre bővül. Nemrég Óbudán avattak zsinagógát és közösségi teret. Jövőre az Újlipótvárosban is lesz zsinagógájuk. Ekkora tagságban reménykednek?

– Hat évvel ezelőtt, amikor az EMIH-hez került az Óbudai Zsinagóga, sokan kételkedtek abban, hogy szükséges még egy nagy közösségi tér. Én azt mondtam: meg kell tölteni tartalommal, és akkor működni fog. És ez így is lett. Az Óbudai Zsinagógába ma sokan járnak. Nem lesz ez másképp Újlipótvárosban sem. Több sikeres rendezvényt tartottunk már a Szent István parkban. Az új zsinagóga pedig nem csak imaterem lesz: gyerekjátszóház működik majd a családosoknak, s nyílik cukrászda és kávézó is. A közösségi tartalom a lényeg, nem az, hogy az EMIH vagy más működteti-e a helyet.