Szájmaszk-matek a külügyminisztériummal: ennyi jött és ennyit adományozott el Magyarország a Balkánra

2020. április 18. 08:32 - szerző: Árpási Bence

Pontos számokat küldött a 168 Óra megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium,

mennyi maszk és védőfelszerelés érkezett Magyarországra. A kérdésről azt követően írtunk, hogy beszámoltunk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lelkesen osztogatta a szájmaszkokat balkáni látogatásai során több országban is.

Konkrét adatokkal eddig nem szolgált  a tárca, hová és mennyi eszközt adományozott el Magyarország és azt sem közölte, melyik országokból érkezett adomány. Az adatokat az eddigi sajtóhírekből igyekeztünk összegezni. 

A minisztérium által megküldött tájékoztatás szerint így áll a mérleg:

  • 150 millió maszkra van szerződés - ebből 62 millió már megérkezett
  • 47 millió további védőeszközre van szerződés - ebből 22 millió érkezett meg
  • Adomány Üzbegisztánból: 500 ezer maszk
  • Adomány Kazahsztánból: 200 ezer maszk
  • Adomány Azerbajdzsánból: 100 ezer maszk

Összesen érkezett: 22,8 millió maszk

Koronavírus - Kínából 27 tonnányi védőfelszerelés érkezett MagyarországraA portyázók egy szállítmánya Kínából - ez 27 tonnát nyomott
Fotó: Koszticsák Szilárd

Magyarország csak azoknak a balkáni országoknak adományozott, amelyek már eddig is ismertek voltak:

  • Bosznia-Hercegovina: 200 ezer maszk 
  • Szlovénia: ismeretlen (kb. 200 ezer maszkkal érdemes számolni)
  • Horvátország: 300 ezer maszk
  • Szerbia: ismeretlen (kb. 200 ezer maszkkal érdemes számolni)
  • Észak-Macedónia: 300 ezer maszk
  • Olaszország: 100 ezer maszk
  • Határmenti, magyarlakta területek (Felvidék, Erdély, Szlavónia, Vajdaság, Muraköz, Kárpátalja): 710 ezer maszk

Összes adomány: 2,1 milió maszk

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadja az adományokat Bisera Turkovicnak, Bosznia-Hercegovina külügyminiszterének Szarajevóban 2020. április 16-án.
Fotó: KKM/KKM/Borsos Mátyás

Vagyis, ha helytállóak a fenti számítások, akkor nagyságrendileg

20 millió maszknak kellene lennie Magyarországon, ami külföldről érkezett. 

Ez a szám annak fényében érdekes, hogy a kormány elég szűkmarkúan bánik ezekkel a felszerelésekkel. Több önkormányzat saját kapcsolatait mozgatta meg, hogy meglegyenek a kellő készleteik. Egyes érdekvédelmi szervezet - köztük a Magyar Orvosi Kamara, vagy éppen a köztisztviselőket tömörítő szakszervezet - is arról panaszkodik, nem jut elég védőeszköz számukra.


Ami a balkáni országoknak juttatott eszközöket illeti, a Külgazdasági és Külügyminisztérium a migrációval magyarázza, mégpedig így:

"Ha a nyugat-balkáni országok meggyengülnek, nem képesek megállítani a migránshullámot, ami így Magyarország határaihoz is elérhet.

Ahhoz tehát, hogy védekezési kapacitásaik ne csökkenjenek, a nyugat-balkáni országoknak segítünk a koronavírus elleni védekezésben is."

Lapunk azt is megkérdezte, ezekben az esetekben adományozás történt, vagy pedig az adott ország fizetett is a szállítmányokért. Direktben erre a kérdésre nem válaszolt a minisztérium, ugyanakkor a válasz szövegéből egyértelműen kiderül,

minden esetben adományozásról van szó.