Több száz elpusztult vaddisznót találtak Budakeszin, a sertéspestis végzett velük

2019. október 1., 10:12

Szerző:

Több száz sertéspestis miatt elhullott vaddisznót találtak a Budakeszin lévő vadaskertben - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos kedd reggel az M1-en. A főállatorvos elmondta, megkezdődött az állatok leölése Budakeszin, hiszen a betegség miatt ki kell üríteni a területet. Hozzátette, az biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be a vírus, hiszen Budakeszi környezetében, a természetben még nincs jelen. Ez azt jelenti, hogy nincs semmilyen összeköttetés Budakeszi és a fertőzött területek (Kelet-Magyarország) között, vagyis a betegség természetes terjedése kizárható.

A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterülete nem azonos a Budakeszi Vadasparkkal.

A szakemberek most azt szeretnék elérni, hogy a vírus ne jusson ki a kertből, ezért azon kívül is keresik a tetemeket, és minden, a környéken kilőtt vaddisznót megvizsgálnak.

Szólt arról is, a kisgazdálkodóknak ingyen biztosítanak fertőtlenítőszert. 

2024. május 5., 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2024. május 5., 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.