Új munkaügyi kultúrára van szükség – Dávid Ferenc: Ne kapjon bértámogatást az a cég, amely nem tartja be a játékszabályokat!

A kormány új gazdaságélénkítő csomagjának középpontjában munkahelyek megőrzése és teremtése áll. Orbán Viktor azt is közölte, nem szándékoznak segélyekkel gondoskodni azokról, akik elveszítik a munkájukat. Erről az álláspontról is kérdeztük Dávid Ferencet, azt a közgazdászt, aki a gazdaság folyamatait képes a munkavállalók és a munkaadók szempontjai szerint is nézni, hiszen több mint húsz esztendőn át a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkáraként vett részt az érdekegyeztetésben.

2020. április 13., 17:33

Szerző:

A munkanélküli-segélyről a miniszterelnök álláspontját tömör megfogalmazásban hallottuk a napokban Schanda Tamás államtitkártól: „Aki elveszítette az állását, gyorsan találjon újat.” Megtudhattuk tőle azt is, a kormány nem tervezi, hogy háromról kilenc hónapra emelje az álláskeresési támogatás idejét. Ez rendben van így koronavírus-járvány idején?

Szerintem ez minősíthetetlenül cinikus álláspont. Azt nem mondanám, hogy vissza kellene állítani az ellátás kilenc hónapos időtartamát, amennyi 2010-ig volt, de legalább hat hónapra fel kellene emelni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is ezt javasolja. A három hónap semmiképpen sem elég, már csak azért sem, mert ha valaki járványmentes időszakban elmegy a munkaügyi hivatalba, akkor is négy-öt hét az átfutási ideje annak, hogy testreszabott javaslatot kapjon. Az álláskeresési támogatás időtartamát szerintem a jelenlegi viszonyok között mindenképpen meg kell nyújtani.

A kormánynak 2010 óta az a filozófiája, hogy pénzbeli segélyeket nem szabad adni, ezért szakértők azt feltételezik, hogy újabb gigantikus közmunkaprogramokra lehet számítni. Ez jó ötlet?

A közmunka, hivatalos nevén a közfoglalkoztatás önmagában nem ördögtől való, ha egy újraélénkítési csomag részeként alkalmazzák, és nem burjánzik el. A közmunka akkor pozitív hatású, ha olyan embereknek segít, akik nem tudják megállni a helyüket a versenyben. Mert digitális analfabéták, mert nincs meg a nyolc osztályuk vagy ötven felettiek, kihullanak az átképzésekből. A közfoglalkoztatásnak nincs hozzáadott értéke, tehát tömegesíteni csak a legvégső esetben szabad. Ha hosszú ideig közmunkán tartanak valakit, akkor úgy jár, mint a hajléktalan, aki hozzászokik a helyzetéhez. Nagyon rossz ötletnek tartanám, ha szakmunkások és diplomások is beállnának egy több száz ezres közfoglalkoztatotti hadseregbe. Mindenki jobban jár, ha ők inkább munkát keresnek, és míg megtalálják, addig támogatást kapnak.

Dávid Ferenc
Fotó: Marton Meresz

A bérgarancia-szabályok kiterjesztését sem tervezi a kormány: a hatályos jogszabályok állítólag pont elég garanciát nyújtanak a munkavállalókat megillető bérek védelméhez. Nyújtanak?

Nem. Határozott nem a válaszom. Surányi György volt jegybankelnökkel értek egyet, aki azt mondja, hogy mindenképpen gyors segítség kell. Persze az ügy szempontjából teljesen mindegy, hogy ezt bérgarancia-alapnak, szolidaritási alapnak vagy Nemzeti Válságkezelő Alapnak hívjuk, ahogyan az iparkamara javasolta. A lényeg, hogy gondoskodni kell azokról is, akik elveszítették az állásukat, és azokról is, akiknek a munkahelyét meg kell menteni. Természetes, hogy meg kell védeni minden életképes vállalatot, majd a szükséghelyzet után egy újabb lépcsőben segíteni újraindításukat. Ennek az eszköze lehet akár a bértámogatás, akár kedvezményes áthidaló hitel – természetesen szigorú feltételek mellett. A munkaadónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy az alkalmazottait azután sem bocsájtja el, ha felvette a közpénzt. Szóbajöhetnek adófizetési, likviditási könnyítések és német mintára a rövidített munkaidő kompenzációja is. Ez azt jelentené, hogy az állam ad 60 százalékot, azt a munkáltató kipótolná 20 százalékkal saját erőből vagy akár hitelből, az alkalmazott pedig vállalja, hogy az eddigi bérének a 80 százalékáért dolgozik, amíg a cégének az anyagi helyzete nem stabilizálódik. Nagyon fontos viszont, hogy én egyenrangú feladatnak tartom az álláskeresési támogatást, a bérgaranciát és az alacsony nyugdíjak kipótlását is. Nem tennék olyan különbséget, hogy először a munkaadókat kell megmenteni, és csak utánuk következhetnek a munkavállalók.

A jelek szerint viszont a kormány igenis tenne. A Fidesz filozófiája, hogy munkát csak a munkaadó tud adni, tehát az első, hogy ők újraindítsák a turbinákat.

Nincs az a turbina, aminek az elindításához nem kell élőmunka. Elfogadhatatlan, hogy Magyarország újsütetű kapitalizmusában a munkáltató dominál és feudális viszonyokat teremt. Új munkaügyi kultúrára van szükség, amiben mindenki elismeri, hogy egyenrangú partnerekről van szó. Az aktívak között a munkáltatókat és a munkavállalókat egyformán menteni kell, az utóbbiakat lehetőleg a munkahely falain belül. Az időskorúakról hallani azt a cinikus véleményt, hogy nekik van nyugdíjuk, tehát az ő egzisztenciájuk nem roggyant meg. Pedig megroggyant! Az elmúlt éveknek ők voltak a legnagyobb vesztesei. A munkaerőpiacon az elmúlt három esztendő mindegyikében nettó tíz százalék feletti bérnövekedés volt, miközben a nyugdíj csak ennek harmadával emelkedett. Ráadásul most, a járvány idején, nekilódult a felvásárlási láz, ami leginkább a nyugdíjasokat sújtotta, akik bevételük nagy részét ennivalóra költik.

Igen, van olyan párt, amely 6,5 százalékos nyugdíjemelést követel.

Velük én erősen vitatkozom, szerintem a svájci indexálásra pont most nem lehet visszatérni. Azt gondolom, hogy a 2,7 millió nyugdíjasnak most rászorultsági elv alapján kell segíteni. Úgy gondolom, hogy a százezer forint alatti nyugdíjak esetében 25 ezer forintot, 150 ezerig pedig 15 ezer forintnyi normatív támogatást kell adni. Ez a mentőöv egyrészt gesztusértékű, másrészt ha nem is teljesen, de legalább részben ellensúlyozza az élelmiszerárak vágtató emelkedését. Minthogy a válságkezelés ezermilliárdos nagyságrendű lesz, 50 milliárdot csak megérdemelnek a nyugdíjasok is, akik mögött egy végigdolgozott élet áll. A nyugdíj nem adomány, hanem váromány. Ők ezért előre fizettek. Ha támogatást adunk fiatal embereknek, akkor hogyan tagadhatnánk meg azoktól, akik 40-45 évet ledolgoztak? Ezt már most, áprilisban oda lehetne adni, úgysem épül be a nyugdíjba. Ez az Erzsébet-utalvány modellje, amit a Fidesz amúgy is preferál. Valamit ad, de nem is köteleződik el a jövőre. (Kiegészítés lapzárta után: interjúalanyunk cinikus trükknek, szemfényvesztésnek tartja az úgynevezett 13. havi nyugdíjról szóló bejelentést. Azt jelenti, hogy most, amikor kellene, semmit sem szánnak az időseknek. – A szerk.)

A jelenleg érvényes rendelet szerint a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján el lehet térni a Munka törvénykönyvétől. A munkaadó viszont az erő helyzetében van. Elvben azt is mondhatja, hogy holnaptól a fizetésed harmadát kapod, vagy elbocsátalak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a március közepe óta a Munka törvénykönyve nem létezik?

Azt gondolom, hogy a hatályos Munka törvénykönyvét mindenképpen módosítani kell az alapvető játékszabályok betartása érdekében. Nagyon fontos, hogy a szociális partnerek – tehát a munkaadók és a munkavállalók – olyan szabályozási környezetbe kerüljenek, amely segíti a vállalkozások életben maradását és újraindítását, ugyanakkor nem taszítja a munkavállalókat méltatlan, kiszolgáltatott helyzetbe. Ha a munkáltató önkényesen és jogellenesen jár el, annak következménye kell hogy legyen. Az a munkáltató, aki visszaél a helyzetével, ne kapjon állami támogatást! Egyébként én természetesen nem örülök annak, hogy feloldották a Munka törvénykönyvének szabályait. Azt gondolom, hogy ezt a jogszabályt újra kell írni, méghozzá – és lesz, aki ezt talán furcsának tartja az én számból, aki korábban a munkaadókat képviseltem – tiszta szabályok szerint. A munkavállaló jogait meg kell erősíteni, nem szabad hagyni, hogy kiszolgáltatott maradjon. Ez azért is fontos, mert ha ezt végre meglépjük, akkor esélyt kapunk arra, hogy a feketegazdaságot kipucoljuk.

Ez hozadéka lehet annak, ha az állam olyasmiért fizet, amiért nem szokott?

Pontosan. Azt lehet mondani a munkáltatónak: csak akkor adok neked bértámogatást, ha tisztességesen foglalkoztatsz, ha nem svindlizel, részt veszel a közteherviselésben. Ha befizeted az áfát, a tb-járulékot, mindent, amit kell. És persze ha bejelented a munkavállalóidat. Mindezt pedig törvényekkel kell garantálni. Ott, ahol van szakszervezet, ahol kiállnak magukért, ott maguk is boldogulnak, de nekik is szükségük van egy megbízható munkatörvénykönyvre.

Fotó: Marton Meresz

A magyar munkavállalók 70 százaléka kkv-knál dolgozik, ahol nincs szakszervezet.

Ezért kell a törvény erejével kikényszeríteni a rendezett munkaügyi kapcsolatokat. Fosztogatni általában sem szép dolog, de válság, éhínség idején még nagyobb disznóság. Az államnak oda kell állnia a bértámogatás mögé kötelezettségekkel, szerződéssel és szigorú ellenőrzéssel, akár a munkaügyi felügyeletet is fel lehet használni. A mai helyzetet igenis ki lehet használni a gazdaság megtisztítására. Ki lehet mondani, hogy pályázati pénzből, támogatásból, hitelből, bértámogatásból csak az részesülhet, aki betartja a játékszabályokat. Mindenkinek az a jó, ha a munkaügyi kultúra színvonala emelkedni tud Magyarországon.

Nálunk még tömegessé sem vált a járvány, de máris sok szó esik arról, hogy mi az, amit a mostani válság tartósan megváltoztat, és mi az, ami visszarendeződik. Ön szerint?

Ha a magyar egészségügy és az oktatás végre jelentőségéhez méltó figyelmet kap, az már önmagában is pozitív változás lesz. Szerintem az Európai Unió is fordulóponton áll: a széthúzás vagy az összetartozás lesz-e a kontinens jövője – ez itt a kérdés. Remélem, hogy itthon a társadalmi szolidaritás erősödni fog, a baj összehozhatja a magyarokat. Ám a politikai kultúránk javulásában sajnos nem hihetek. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény parlamenti vitáját, majd a törvény elfogadása utáni nyilatkozatokat figyelve meg kellett állapítanom: mindig van lejjebb. Nem tartom korrektnek például, hogy az önkormányzatoktól megvonják a gépjárművek súlyadóját. Eddig csak fenyegették őket az iparűzési adó megkurtításával, a polgármesterek jogosítványának megvonásával, most azonban már befolyt adót is elvesznek tőlük, miközben a bevételeik amúgy is csökkenőben vannak, a feladataik pedig növekszenek. Az önkormányzatok állnak a végvárakon. Gondoskodniuk kell az orvosi rendelőkről, az idősekről, a hajléktalanokról. A politikai visszarendeződés, azt hiszem, a korábbi gyakorlatnál is rosszabb változatot hozhat.