Török Gábor: Mesterházy Attila meglepetést okozott
Török Gábor legújabb blogbejegyzésében az MSZP kontra Gyurcsány-csatát elemzi. "Természetesen mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy az MSZP-ben zajló belháború legnagyobb nyertese alighanem a Fidesz. Egy olyan pillanatban, amikor a korábbi szocialista kormányok időszakából ismerős vargabetűket látszik tenni a kormány, a figyelem időleges más irányba terelése már önmagában mentőövnek számít. Ám még a legártalmasabb, legértelmetlenebb homokozói vitáknak is lehet nyertese, s nekem úgy tűnik, hogy ez most nem a volt kormányfő" - írta a politológus.
Az általános értelmezésekkel szemben azt gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc nem szakítani akart, amikor előállt nagy meglepetést okozó javaslatával. Az íróasztal mellől persze nehéz kitalálni a politikusi szándékokat, de úgy láttam, hogy a volt miniszterelnök az MSZP-n belül hónapok óta ugyanazt a játékot játssza: keresi és feszegeti a határokat. Gyurcsány minden törekvése arra irányult, hogy olyan helyzetet állítson elő, amelyben a párt tagjai számára nyilvánvalóvá válik a vezetés alkalmatlansága, ennek demonstrálása érdekében egyre messzebb és messzebb merészkedett. Ha végső célja a szakítás lett volna (és nem a párt átvétele), a szépen megkomponált szétválás érdekében szerintem nem áldozott volna ennyi energiát az amúgy minden érintettet amortizáló belső harcra - írta
Török Gábor.Gyurcsány és Mesterházy konfliktusai eddig rendre a következő forgatókönyv alapján zajlottak: a volt kormányfő előállt egy béke- és formabontó javaslattal, mire a pártelnök egy puha és elkenő politikai választ adott, azaz a párt egységére hivatkozva nem vette fel az eléje dobott kesztyűt. Gyurcsány egyértelműen a harcra várt, mert igazán csak ez vihette volna közelebb céljához, valójában azonban a pártelnöki kitérés sem volt neki annyira rossz: folyamatosan bizonyíthatta, hogy Mesterházy nem elég harcedzett, nincs meg benne a szükséges keménység és elszántság. Ha velem sem képes elbánni, hogyan győzhetné le Orbán Viktort – üzente a helyzettel.
Gyurcsány azonban elszámította magát, talán azért, mert Mesterházy viselkedése megtévesztette. A pártelnök ugyanis – ez a mostani reakciójából világos – nem elfutni akart, csak kivárt. Várta a kedvező alkalmat, hogy akkor vegye fel a harcot, amikor a csatát türelmetlenül kívánó Gyurcsány túlzásba viszi a kihívást. Márpedig ez az alkalom most láthatóan eljött: a volt kormányfő olyan lépésre szánta el magát, amely egyrészt saját, párton belüli támogatóit is megosztotta, másrészt ahonnan a visszavonulás szinte lehetetlenné vált, azaz vagy-vagy kérdéssé vált a csata kimenetele. Gyurcsány feltehetően nem hitte, hogy Mesterházy ebbe az ügybe váratlanul beleáll, a volt kormányfő minden bizonnyal azzal számolt, hogy a várható ismételt elmismásolós válasz egy újabb szögnek jó lesz a pártelnöki koporsóban.
Nem így történt, s ezzel Mesterházy Attila kétségtelenül meglepetést okozott. Tudatosabbnak és taktikusabbnak bizonyult Gyurcsánynál, és ma úgy tűnik, hogy ebben a küzdelemben ő éri el a célját: megvédi elnöki pozícióját, és komoly esélye nyílik arra, hogy egy számára kedvezőbb ügy kapcsán érje el Gyurcsányék távozását. Mindezzel nem azt állítom, hogy a későbbiekben ne alakulhatna másképp kettejük sorsa, azt pedig különösen nem, hogy az egész ügy amúgy ne ártana az MSZP-nek. Könnyen lehet, hogy Gyurcsány és csapata a jövőben sikeresebb lesz majd Mesterházyéknél, s az sem elképzelhetetlen, hogy hosszabb távon a pártelnök pozícióját közvetve megingatja majd a mostani hatalomtechnikai siker. Ha azonban igazam van abban, hogy ebben a csatában mi volt a felek szándéka, akkor ma úgy tűnik, hogy a szocialista homokozóban ezúttal a pártelnök stratégiája érvényesült.
