Tényleges életfogytot kapott az a férfi, aki tavaly majdnem megölt egy nyugdíjas taxist Budapesten

2020. február 4. 14:44 - szerző: D. P.

Elsőfokon tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a 34 éves férfit, aki tavaly május 25-én éjjel majdnem megölt egy taxist - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A vádirat szerint G. Richárd a IX. kerület, Nagyvárad térnél leintette a taxit, majd a XX. kerület, Ady Endre térre vitette magát. A Mártírok útja környékén a vádlott - minden előzmény nélkül megragadta a 64 éves taxis ingének nyakát, hátra húzta őt, majd a másik kezében lévő késsel többször megszúrta és megvágta. Az idős taxis a gázra lépett, és éles kanyarokat tett, ami miatt a tettes eldőlt, de felülve tovább szurkálta a sofőrt. A taxi az Ady Endre térnél lefulladt.

„Egy állítólagos társaságot kerestünk, majd váratlanul megfogta az ingem, és elkezdte hátulról szurkálni a nyakamat és a fejemet. A jobb kezemmel próbáltam védeni magam, a ballal tovább vezettem.

Azt hajtogatta, álljak meg, de nem tettem, hiszen az autó volt az egyetlen fegyverem”

- mondta a Borsnak az eset után az áldozat, akit a cikk szerint nyugdíjazása után öt nappal ért a támadás. 

G. Richárd a taxis értékeit követelte, aki odaadta neki a pénztárcáját. A férfi ekkor még megnézte, hogy áldozatán van-e gyűrű, majd az elvett tárcával együtt elmenekült.

A Fővárosi Főügyészség a terhelt ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. 

A Fővárosi Törvényszék bűnösnek mondta ki a vádlottat nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, és figyelemmel a férfi erőszakos többszörös visszaesői minőségére, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Helyszínelés a bűncselekmény után
Fotó: Fotó: MTI

A Bors tavaly novemberi cikke szerint az áldozat mindössze három hónap alatt szinte teljesen felépült, aztán visszament taxizni, mert ez a munka afféle terápiaként szolgálja felépülését. „A sebeim gyönyörűen beforrtak, szerencsére sikerült megúsznom mentális és lelki bajok nélkül is, nincsenek rossz érzéseim. Teszteltem önmagam és még az út szélén integető embereket is felvettem, akiket korábban elkerültem. De nincs bennem félelem és szorongás sem. Könnyebben éltem meg a szörnyű időszakot, mint azt az emberek elképzelik” - mondta akkor a taxis a lapnak.