Tarlós szerint Puzsér nagyon tehetséges ember, szívesen nézi a műsorait
A főpolgármesteri székért újrainduló Tarlós István az ATV-ben reagált Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségére. A médiajelenség tegnap ebben a videóban jelentette be, hogy beszáll a küzdelembe.
Tarlós elmondta: szívesen nézi Puzsér Róbert szatirikus műsorait. Szerinte
Puzsér a saját szakmája az egyik legjobbja, nagyon tehetséges ember.
Ám a városvezetés az egy másik szakma.
Azt is elmondta: nem zavarja, hogy az Index olvasói egy szavazáson Puzsért hozták ki a választás esélyesnek. Példaként hozta fel, 2010-ben Horváth Csaba egy tévévitájuk után nyert egy hasonló szavazáson, ám az MSZP jelöltje röviddel később példátlan különbséggel maradt alul vele szemben.
A kéményseprők által is áldásnak tartott Tarlós István sok más mellett elmondta még: újrázásának egyik feltétele volt, hogy maradjon a közvetlen főpolgármester-választás. 1990 kivételével őt mindig közvetlenül választották meg. Ebből következően „spirituális igénye”, hogy legyen legitimitása
annak a pozíciónak, amit betölt „Isten és a nép támogatásával”.
Azt az állítást, amely szerint ő nem lenne szuverén közszereplő, izzadtságszagú ellenzéki legendának tartja. „Akár abba is lehetne ezt a butaságot hagyni” – mondta a főpolgármester.