Szinte minden cafeteria megszűnik jövőre, csak a SZÉP-kártya marad

2018. június 20., 07:46

Szerző:

A SZÉP-kártya kivételével gyakorlatilagh minden kedvező adózású cafeteria-elem megszűnik jövőre a szerint a törvénymódosítás szerint, amely kedden jelent meg az Országgyűlés honlapján – derül ki az Index cikkéből. Ezek szerint vége lesz 

  • a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességének, 
  • a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentességének,
  • a kockázati biztosítás munkáltató által megfizetett díj adómentességének,
  • a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentességének,
  • a sportrendezvényre szóló belépők adómentességének,
  • a kulturális utalványok adómentességének,
  • és a készpénzben kifizethető 100 ezer forintos juttatás kedvezményének is.

Az éves  rekreációs keretösszeg, amelyet amelyet az egyedüli cafeteria-elemként megmaradó SZÉP-kártyára adni lehet, költségvetés alá tartozó munkahelyek esetében 200 ezer forint, egyéb munkáltatók esetében 450 ezer forint lesz.

Fotó: Pénzjegynyomda/MTI

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, volt fideszers országgyűlési képviselő korábbi kijelentése szerint a közszférában a béremelést elektronikus utalványrendszerrel lehetne megoldani. Eszerint a közszférában dolgozók fizetésemelésük egy részét utalványként kaphatnák meg, amit csak bizonyos célokra, például egészségügyi szolgáltatásra, oktatásra-képzésre, egyéb szolgáltatásokra, megtakarításra költhetnék el