Szász-ügy: Ezért kutatta át fegyveres rendőr a gyerekszobát

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány és Szász János filmrendező közötti jogi eljárás miatt forgatták fel a rendező házát és foglaltak le mindent a rendőrök.

2021. február 7., 10:57

Szerző:

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány a filmrendezőnél pénteken tartott rendőrségi házkutatás után is igénybe vesz minden rendelkezésére álló jogi eszközt álláspontja érvényesítésére - írja az Index. 

A közhasznú alapítványt, amely 2019 augusztusában a bangladesi sziámi ikreket szétválasztó műtétet is koordinálta, dr. Pataki Gergely plasztikai sebész és dr. Csókay András idegsebész hozta létre 2002-ben. A két évvel ezelőtti műtétre Szász János rendező is kiutazott a csapattal Bangladesbe, ahol a huszonhat órás műtétet és az azt követő napok eseményeit is rögzítette. A rendező azóta dolgozik az erről szóló dokumentumfilmen, ami miatt jogvita alakult ki közte és az alapítvány között.  

Az alapítvány honlapján olvasható közlemény szerint a rendőri intézkedésről nem adnak felvilágosítást, de azt megerősítették, hogy a jogi eljárás folytatódik: "Az alapítvány a Szász Jánosnál foganatosított rendőrségi intézkedéssel kapcsolatban nem tud felvilágosítással szolgálni. Az Alapítvány a közte és Szász János között kialakult, a sajtóban hivatkozott jogvitában eddig is és ezt követően is a vonatkozó jogszabályi keretek között rendelkezésére álló hatósági, bírósági és egyéb jogérvényesítési eszközöket és fórumokat vette, illetve veszi igénybe." 

Mint ismert, a rendezőtől mindent elvittek a rendőrök, számítógépeket és az összes mobiltelefont, pedig tudták, hogy felesége, Bognár Gyöngyvér, Jászai Mari- és Őze Lajos-díjas színésznő koronavírusos. 

Szásznak állítólag korábban egy kérése volt, hogy a rendőrök ne menjenek be fegyverrel a nyolcéves fia szobájába, de ez nem érdekelte őket. Az Index dr. Csókay András idegsebészt is felkereste, aki kifejtette: elítéli és hajmeresztőnek tartja a Szász János filmrendező otthonában végrehajtott rendőri házkutatást, valamint azt, hogy lefoglaltak számítógépeket és telefonokat.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd