Szakítópróba

- Önnek egy megállapítása már évek óta szállóige: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. A szocialista pártnak országlása utolsó szakaszában nagyon nem sikerült tisztességesnek látszania. És tisztességesnek maradnia?

Kósáné Kovács Magda: Nyilván voltak a párt fénykörében vagy akár vezető testületeiben, akik megtévedtek. Ám egy párt tisztessége azon múlik, hogy következetes, hűséges marad-e saját politikai célkitűzéseihez. A szocialista párt nem veszítette el az arcát. Lehet, hogy nem a legszebben sminkelve áll a választók elé, de azért hiteles politikai erő.

- Lehet. Ám a párttal kapcsolatban a sajtóban és a beszélgetésekben is épp a korrupció az egyik leggyakoribb hívószó.

K. K. M: Ami azt bizonyítja, hogy karaktergyilkosságot nemcsak személy, hanem egy politikai közösség ellen is el lehet követni. És ezzel kapcsolatban csöppet sem vigasztal, hogy ezt a képet el fogja fedni az ítélet, amely a most kormányon lévőket sújtja majd, amikor támogatóik rájönnek, hogy mit kaptak ahelyett, amit ígértek nekik.

Kovács László: Én Magda idézett mondatát a rendszerváltás óta eltelt évtizedek egyik legfontosabb megállapításának tartom. Ez volt a Tocsik-ügy alapvető tanulsága is, amikor ’98-ban alulmaradtunk, és ez köszönt vissza a tavalyi választásokon is. A Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány megszorító intézkedések egész sorát vezette be, elvette például a 13. havi nyugdíjat. Az emberek, akik ezt elszenvedték, nem értették – és igazuk volt –, hogy a BKV, a katasztrofálisan veszteséges állami vállalat vezetője hogyan vehet fel százmilliós végkielégítést. Szerintem ez lett súlyos vereségünk egyik legfontosabb oka. Legalábbis a felszínen. Mert a mélyben volt más is. Egyszer Kovács Tamás akkori legfőbb ügyészt kérdezte a parlamentben egy szocialista képviselő, hogy miért hallunk olyan aránytalanul sok eljárásról szocialista önkormányzati képviselők ellen. A legfőbb ügyész válaszában elmondta: tételesen megvizsgálta a korrupciós ügyeket, és arra a következtetésre jutott, hogy a két oldal politikusai ellen nagyjából azonos számban emeltek vádat. Arról azonban nem az ügyészség tehet, hogy a Fidesz a szocialisták ügyeit éveken át sulykolja, a címlapokon tartja, míg a szocialisták a Fidesz hasonló eseteit egy hét után engedik feledésbe merülni. Hát ez a különbség látszat és valóság között.

- Csak nem kommunikációs kérdésnek tartja a korrupciós vádakat?

K. L.: Csak annyiban, hogy a látszat rosszabb volt a valóságnál. Az is tény persze, hogy vannak, akiknek a neve állandóan forog gyanús ügyekkel kapcsolatban. Én kész vagyok elhinni, hogy ez csak látszat. Az ilyen emberek mégis tehertétellé válnak.

- Kósáné Kovács Magda nem volt ott a szocialisták legutóbbi kongresszusán. De levelet írt a küldötteknek arról, hogy retteg: az előttük álló csapdára nem elvszerű módon reagálnak. Jogos volt a félelme?

K. K. M.: Gyorsan hadd tisztázzam, hogy a levelet nem sértődöttség íratta velem, hanem a kongresszust megelőző két hét eseményei miatti aggodalom. Látjuk, Magyarország elindult egy olyan úton, amely a Mussolini-rendszer magyar reinkarnációja felé vezet. A demokrácia alapintézményei megrendültek, a szekuláris gondolkodásmód helyett – Bitó László szellemes kifejezésével – a szakrális nacionalizmust kívánják nemzeti gondolkodásmóddá tenni. Ilyenkor azzal foglalkozni, hogy közöttünk ki az ügyeletes hunyó – ahogy a franciák mondják –, több mint bűn: hiba. Végül sikerült elfogadható csapáson tartani a kongresszust, még akkor is, ha van, amit nem értek. Ha egyszer már eldőlt, hogy a párt két vezető testülete is egyetért a pártszavazással, akkor mi szükség volt a menekülőútra: arra, hogy a Demokratikus Koalíciót kérjék meg, vonja vissza kezdeményezését. Ráadásul a platformnak az alapszabály szerint erre valójában már nem volt lehetősége. A lényeg azonban nem formai. A kongresszus idején a pártszavazást már nem lehetett és nem is kellett elkerülni. A párttagok nem értették volna, hogy mi zajlik itt: egyik nap kitakar, másik nap betakar, valójában mit akar a pártvezetés?

- A levelében megírta: lelkesen szavazni fog. De Kovács László szavaz egyáltalán?

K. L.: Ha már így alakult, akkor igen, de fenntartom korábbi véleményemet: nem látom értelmét a pártszavazásnak. Amikor az MSZP elnökségében felmerült, hogy mit kezdjünk vele, én is azt mondtam, hogy ne akadályozzuk meg. Ha egyszer egy platform vezetői ezt fontosnak tartják – és mi nem tartjuk eleve ártalmasnak –, egyezzünk bele. Feleslegesnek azért tartom, mert a kérdésekre adott válaszok zöme semmilyen változást nem hoz. Itt van például a vagyonnyilatkozatok ügye: a pártnak szinte minden vezetője rendszeresen nyújt be elszámolást országgyűlési vagy önkormányzati képviselőként. Mi értelme annak, hogy ugyanennek a dokumentumnak egy példányát a pártnak is leadja?

- Még egy alkalom arra, hogy az illető tisztességesnek látsszon.

K. L.: Ugyan! Jó néhány esetet tudunk, amikor később korrupció miatt elítélt emberek adtak le valótlan vagyonnyilatkozatokat. Ahogy köztudomásúan dúsgazdag képviselők nyilatkozataiban máig is látni arcpirító dolgokat. Hadd mondjak egy példát: mielőtt kimentem volna Brüsszelbe, az utolsó miniszteri fizetésem nettó 477 ezer forint volt. Ki lehet számolni, hány év kell ahhoz, hogy ilyen jövedelemből valaki eltartsa a családját, és mellé felépítsen egy nettó 100-150 milliós villát, amilyennel nem egy politikus rendelkezik.

- Gyurcsány azt mondja, azért van szükség a pártszavazásra, mert meg kell újítani a pártot. Megkövesedtek a belső struktúrák, Mesterházy a régi garnitúra foglya lett, azok szavalnak a leghangosabban a baloldaliságról, akiket valójában csak az érdekel, hogy ők kulcspozícióban maradhassanak.

K. L.: Ezen hogyan változtathatna egy pártszavazás? Megjegyzem: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt 2004-től 2009-ig, egyben ő töltötte be a pártelnöki posztot is. Arra valahogy nem emlékszem, hogy akkoriban – pártszavazással vagy anélkül – olyan fontosnak tartotta volna a párt megújítását. Amikor ő volt az első számú vezető, akkor nyilván automatikusan „meg volt újulva” a párt, azóta meg visszafejlődött.

K. K. M.: Közbe kell szólnom, mert én támogattam a pártszavazást. Sőt, amikor az még egyáltalán nem is volt terítéken, egyetértettem a kezdeményezéssel, amely a tavalyi választási vereség után lakóhelyemről, a főváros IX. kerületéből indult. Volt egy kollégánk, barátunk, elvtársunk – a közelmúltban fiatalon meghalt Fáy László –, aki olyan módszert dolgozott ki a párt tisztségviselőinek kiválasztására, amelynek nemcsak a közvetlen választás volt része. Azt is javasolta, hogy mindenkinek részletes pályázatot kelljen benyújtania, aki egy párttestület tagja vagy vezetője kíván lenni. Sőt, azt is fontosnak tartotta, hogy már a jelölőbizottságot is közvetlenül válasszák a tagok. Valójában ugyanis sok múlhat azon is, hogy nem a korábbi, cinkelt játszmák alapján kerülnek-e a kalapba a nevek.

- A kezdeményezés aláírói – az MSZP Tiborcai, ahogyan magukat nevezték – arról is beszéltek, hogy a párt vezetőinek munkáját a gazdaságban bevált módokon újra és újra sokoldalúan értékelni kelljen.

K. K. M.: Én házaltam ezzel a kezdeményezéssel, de nem kaptam hozzá érdemi támogatást. Számomra ez azt bizonyította, hogy igenis vannak olyan visszahúzó személyes törekvések, amelyek a mindenkori status quót akarják rögzíteni.

K. L.: Abban természetesen egyetértek Magdával, hogy a háttéralkuk gyakran ártalmasak. Szoktam is mondani, hogy világbajnok még nem lett olyan válogatott, amelynek a névsorát alkuk alapján hozták össze. Csakhogy ezt a pártszavazás nem tudja megakadályozni.

- Tulajdonképpen mi értelme van egy olyan szavazásnak, amely előre tudhatóan nem is lehet eredményes, hiszen reménytelen, hogy a párttagok olyan arányban szavazzanak igennel, amekkora az alapszabály szerint kellene.

K. K. M.: Persze hogy nem lesz eredményes a szavazás. De attól még lehet hasznos, ha ennek az eseménynek az értékelése átlátható lesz, és nem úgy működik, mint a szociális konzultáció: csak nagy dobozokat látunk, és lelkesen közlik velünk, hogy több mint egymillió papír jött be, és milyen jó is ez. Meg kell mondani, hány párttag hogyan nyilvánított véleményt, és ebből milyen következtetések adódnak. Azokat pedig fel kell használnia a bizottságnak, amely majdan az új alapszabály elfogadását készíti elő.

- Sikerül-e együtt tartani az MSZP-t, vagy törvényszerű, hogy szakadjon?

K. K. M.: Nem törvényszerű. Számomra a kongresszus pozitív meglepetése volt, hogy nem voltak negatív indulathullámok, nem volt látható szándék a szakításra. Senki sem mondta senkinek, hogy veletek tovább nem megy: húzzatok el. Kiderült, hogy a legfontosabb kérdésekben a szocialisták képesek az együttműködésre: mindenki egyetért abban, hogy a szocialista pártnak egyszerre feladata, hivatása és egyben történelmi terhe is, hogy vezető ereje legyen a köztársaság iránt elkötelezett demokratikus alternatívának.

K. L.: A kongresszust megelőző vitákkal az volt a baj, hogy teljesen kitöltötték a rendelkezésünkre álló szűk médiateret, és azt a hamis látszatot keltették, hogy csak saját belső problémáinkkal foglalkozunk. A kongresszuson kiderült: a Demokratikus Koalíció és a párt nagy többsége egyetért abban, hogy a legfontosabb feladat az Orbán-kormány leváltása, és a jogállam helyreállítása érdekében össze kell fogni minden demokratikus erővel. Vita csak abban van, hogy ez az összefogás más irányzatokat befogadva a párton belül jöjjön-e létre, ahogy ezt Gyurcsány Ferenc szokta megfogalmazni. Én azonban a szövetséget – a küldöttek többségével együtt – nem a párton belül, hanem a párt körül képzelem el.

- Egyre többen mondják, hogy az ellentmondás megoldása a jól menedzselt, békés szétválás, amely megőrzi egy későbbi választási szövetség lehetőségét. Ez jó lenne mindazoknak is, akik nem látják a lehetőséget arra, hogy Mesterházyból karizmatikus, szavazókat vonzó politikus váljon, és azoknak is, akik szerint Gyurcsány leszerepelt: vele még hosszú ideig nem lehet ismét kiállni a magyarok elé.

K. L.: A kongresszus előtt én négyféle forgatókönyvet tartottam lehetségesnek. Úgy gondoltam, hogy az a legjobb, ha olyan megállapodásokra jutunk, amelyek tartós egységet garantálnak a két irányzat között. A második legjobb valóban a békés elválás. Ezenkívül már csak két rossz megoldás van: az egyik a szakítás, az ajtócsapdosás, átkozódás, ami kizárná a későbbi koalíció lehetőségét. De hasonlóan káros lenne az is, ha mindent a szőnyeg alá söpörnénk, és maradnának a belső feszültségek.

- Melyiknek a legnagyobb a valószínűsége?

K. L.: Reményeim szerint az első két lehetőség valamelyikének. Hogy melyik válik valóra, azt a következő hetek, hónapok mutatják meg.

K. K. M.: Az igazi kérdés az, hogy az Orbánnal szemben álló politikai vonulaton belül mindenki számára vállalható értékminimumot hozzunk létre.

- Tehát a vonulat lehet két párt is.

K. K. M.: Amikor az olaszok létrehozták a maguk Olajfa Koalícióját, akkor három szociáldemokrata-szocialista párt volt benne, és köszönték, egész jól elvoltak. Ha az MSZP szocialistái és demokratái képesek lesznek az együttműködésre, akkor én a szétválásban sem találok kivetnivalót. A párbeszéd-képtelenség lenne baj. Az értékközösség szétmorzsolását végveszélynek tartanám a baloldal számára.