Sátánista rituálé? Kettévágott tetemet találtak Kecskeméten

Brutális módon végeztek egy kutyával Kecskeméten. Pénteken kora reggel lett figyelmes egy munkába igyekvő helybéli lakos a szörnyű módon megcsonkított állattetemre – írta a .

2010. június 18., 11:44

A kecskeméti rendőrkapitányság közlése szerint állatkínzás bűncselekményének alapos gyanúja miatt indult vizsgálat az ügyben, az elkövetők így három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatóak.

A hírportál beszámolója szerint a tetem körül egyáltalán nem lehetett vért látni, ezért a környéken lakók valamiféle sátánista rituáléra gyanakodnak.

A Baon.hu emlékeztetett rá: idén februárban már találtak kivéreztetett állattetemet a kecskeméti Szentháromság temetőben. A nyomozás azóta sem hozott eredményt, így nem derült fény arra, kik tartottak sátánista szeánszot az egykori halottasház épületében. A borzongató eset már csak ezért is alaposan megrémítette a környéken élőket.