Sajátjaként használja a gyerekeknek közpénzből kibővített lovasközpontot a fideszes államtitkár veje

2018. április 4. 09:53 - szerző: 168 Óra

Bevált recept, amikor az eredetileg valamilyen közérdekű célra szánt, papíron szabályszerűen megindokolt állami, uniós támogatások valódi haszonélvezői végül a helyi potentátok vagy rokonaik lesznek, amit félrenézve tűrik a visszaéléseket, hiszen kódolva van a félelem a helyi „kiskirályok” bosszújától – miközben ömlenek ki a rendszerből a fontos célokra szánt tízmilliók.

Ennek tankönyvi példáját tárta  fel a hvg.hu a Pest megyei Tápiószentmártonban. A település országgyűlési képviselőjének, Czerván Györgynek a veje kizárólagosan használja azt a több mint 45 millió forintból kibővített „lovas oktatóbázist”, amelyet eredetileg szakmai továbbképző centrumnak, valamint arra szántak, hogy majd általános iskolások sportolhassanak és ismerkedhessenek a magyar lovas kultúrával a "nemzeti kerettantervvel összhangban".

„A Darányi Ignác Terv keretében az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás összege 45 493 074 forint” – ez a felirat áll  az „országos és nemzetközi objektumra” kitett táblán, a lap munkatársai azonban sem iskolásokat, sem képzésen részt vevő lovassportolókat nem találtak a helyszínen. Ezzel szemben egy terepjáróval megérkezett egy fiatal férfi, ifjabb Galbács Ferenc fogathajtó és a felesége, Czerván  lánya is.

Czerván gazdaként dolgozó veje a környéken öt trafikra is koncessziót nyert.

Bár helyi források szerint kizárólag ő használja napi szinten az ingatlant, azt állította, hogy csak egy sima bértartó, Csakhogy mivel kiderült, hogy  lovak nem a sajátjai, sőt, azok is a közvagyon részét képezik, végül elismerte, hogy valóban mindegyik a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság tulajdonában van. Ezeket tartja és használja a ménesgazdasághoz tartozó, közpénzből felújított „képző központban”.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Czerván veje persze nem engedte meg az újságíróknak, hogy bemenjek a bázisra.

A centrumot az ifjú Galbácson kívül  kívül korábban az a Bozsik József fogathajtó bajnok is használta, akinek szintén lovas szakemberként dolgozó fiát korábban pont az ő apósa fenyegette meg, tekintve hogy kritikát fogalmazott meg Mészáros Lőrinc szilvásvcárosi lovardájának mindőségét illetően.   

Bozsik elmondta, hogy kirakták a bázisról, sőt, még a zárat is lecserélték, hogy vissza nem tudjon menni valahogy.

Mint kiderült, a centrumban az ünnepélyes átadás idején több felszerelés is mások tulajdona volt, csak erre az időszakra odavitték, mintha az országos képző központhoz tartozna. A legjobb példa a drága tételnek számító lószolárium, ezzel melegítik az értékes lovakat edzés után, nehogy megfázzanak. Bozsik szerint a berendezést egy kecskeméti lovardából kérték kölcsön, majd miután lezajlott az átadás, visszavitték a tulajdonosának.

A lényeg az volt elmondása szerint, hogy látszólag minden meglegyen, amit nem tudtak „összedobni”, azt megvásárolták. 

Miután minden rendben lement, jött a kölcsönbe adott cuccok elszállítása, ami felveti a csalás gyanúját.  

A lap megkereste az államtitkárt, részletesen felsorolva a tisztázandó pontokat a lovas központtal, illetve családtagjainak közreműködésével kapcsolatban, érdemi válasz helyett azonban a politikus a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztályán keresztül egyetlen mondatban reagált. „Czerván György államtitkár úr megkér minden újságírót arra, hogy amennyiben törvénytelenség jut a tudomásukra, azzal kapcsolatban tegyék meg a szükséges jogi lépéseket!” – közölték.