Részegen, jogosítvány nélkül halálra gázolt egy embert, majd frontálisan ütközött egy teherkocsival egy ámokfutó Érden

2018. november 19., 11:44

Szerző:

A bűnügy gyanúsítottja, egy fiatal férfi 2018. november 12-én délelőtt ittasan vezetett Érd utcáin. Az autójával a megengedett sebességnél lényegesen gyorsabban haladt. A férfi vezetői engedélye egy éve lejárt.

Amikor a Bajcsy-Zsilinszky úton a gyógyszertár elé ért, észrevett egy gyalogost, aki az úttestre lépett. Enyhén balra húzta a kormányt, ám így is elütötte a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

A férfi áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött az ott szabályosan haladó tehergépkocsival, amelynek vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A  Budakörnyéki Járási Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását – írta az Ügyészség.