Pikó szerint káosz, kérdőjelek és kapkodás jellemzi a budapesti általános tesztelést

2020. november 25. 12:37 - szerző: 168 Óra

Bohózatba illő lenne, ha nem emberéletek ezrei múlnának a kormány intézkedésein, mondta a polgármester.

„Káosz, kérdőjelek, kapkodás: így néz ki a kormányzati “általános” tesztelés Budapest kerületeiben” – írja Pikó András józsefvárosi polgármester közösségi oldalán. „Lehetne bohózatba illő is, ha nem emberéletek ezrei múlnának azon, ahogyan a kormány önmagának is ellentmondva, rögtönözve, teljes alkalmatlanságát bizonyítva próbál úrrá lenni a helyzeten” – tette hozzá.

Pikó azt írja, több kerületi önkormányzat számára a bejelentett általános, kormányzati tesztelés néhány tucat teszt megérkezését jelentette, semmi többet. A polgármester tud olyan fővárosi kerületről, ahol az önkormányzat által foglalkoztatott 270 szociális területen dolgozó közül 22 fő letesztelése biztosított egyelőre.

Sára Botond fővárosi kormánybiztos levelére hivatkozva azt írja: az általános tesztelés csupán az oktatási-nevelési tevékenységet végzőkre terjedhet majd ki, azaz nem foglalja magában sem a technikai személyzetet, sem a pedagógusok munkáját segítőket. Márpedig ők legalább olyan szoros kapcsolatban vannak a pedagógusokkal és a gyerekekkel, mint azok, akikre kiterjed a tesztelés.

„Ennek így semmi értelme – a gyerekeink és a tanáraik és az oktatási intézményekben dolgozók valamint családjaik biztonságát csak a mindenkire kiterjedő rendszeres tesztelés szolgálja” – írja Pikó.