Pannonhalma: lelkileg és testileg is bántalmazták a diákokat

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a holnap megjelenő Nők Lapjának adott interjút a bencés gimnáziumban évekkel ezelőtt történt, tegnap nyilvánosságra került bántalmazási üggyel kapcsolatban, de a cikk már ma megjelent az apátság oldalán.

2015. május 26., 17:30

Várszegi szerint évtizedekkel korábban náluk tanuló diákok keresték meg, és az ő beszámolóik alapján indult meg az eljárás, melynek során a tanár összes volt tanítványát megkeresték. Több mint hatvan diákkal beszéltek, további sértettekre is fény derült, és a beszámolóik alapján az egyházjogi eljárás jelenleg is zajlik – idézi a cikket az

Index.

Várszegi a tanárt „rendkívül magas intellektusú, briliáns elméjű, vonzó személyiségnek” nevezi, akiért rajongtak a diákjai, és akiről senki nem gyanított semmit. Az áldozatok korábban nem beszéltek a velük történtekről, a kollégiumi élet velejárójának tekintették, és férfivá, apává válásuk értette meg velük, hogy lépniük kell. A diákokkal történteket akkoriban az is lehetővé tette, hogy egy osztályra egyetlen prefektus ügyelt, ez ma már nem így van.

A főapát szerint a tanár nagyon szoros lelki, érzelmi kapcsolatra törekedett a diákjaival, feltétlen elfogadást várt el tőlük, amit Várszegi a diákok kiszolgáltatottságára tekintettel érzelmi zsarolásnak minősít.

„Illetlen érintések” formájában a tanár a diákok testi intimitását is megsértette. Itt Várszegi szerint nem azokra a „durva praktikákra” kell gondolni, amiket a közvélemény a szexuális bántalmazás fogalmával társít, sőt a diákok szerint az érintéseknek nem volt erotikus töltete, ám a gyerekek így is traumatizálódtak.

Az eset napvilágra kerülése után az apátság az érintetteknek minden lehetséges segítséget igyekezett megadni, és újraírták a gimnázium gyermekvédelmi szabályzatát. Az érintett tanár már elhagyta a rendet.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.