Otthonról haza

– Mi vezetett a döntéshez, hogy Magyarországra költözzön?

– Mindkét szülőm magyar, magyarul beszéltünk otthon, gyerekkoromban pedig szinte minden nyarat és karácsonyt Budapesten töltöttem. A várost jobban szeretem, mint Oslót. Kettős identitásúnak tartom magam. Mindkét országban otthonosan mozgok, s közben kicsit idegennek is érzem magam. Szerettem volna külföldön tanulni. Kézenfekvő volt a második hazám, és kedvenc városom, Budapest.

– Nem egyszerűbb Norvégiában?

– Nem vártam norvég életszínvonalat vagy állami szolgáltatásokat. Nem is volna igazságos a két országot összehasonlítani. Persze, lehet mondani, hogy könnyű nekik, mert ott az olaj. A norvég állam hosszú távú befektetésekre és nyugdíjalapra költi az olajból származó bevételeket, nem rövid távú népboldogításra, kormánybarát oligarchák felpumpálására. Bizonyára nem véletlen, hogy az alacsony olajárak Norvégiát jóval kevésbé viselték meg, mint sok más olajtermelő gazdaságot. Ami itt elkeserít, az, hogy a volt kelet-európai országokhoz képest milyen rosszul teljesít Magyarország és annak elitje.

– Nem túlzás az itteni elitet és államot hibáztatni azért, hogy nem boldogul?

– Nem gondolom, hogy az állam dolga lenne az én anyagi boldogulásom. Pusztán azt várom el, hogy az egyébként magas adókból normális szolgáltatást nyújtson, illetve segítsen a rászorulókon.

– Többen jelezték, hogy nem ér a nemzeti dohányboltokat kritizálni, ahogy tette az írásában, mert Norvégiában meg állami monopólium az alkoholkereskedelem.

– Én nem szeretem a norvég állami alkoholmonopóliumot se, de nem hasonlítanám össze a nemzeti dohányboltokkal. Egyrészt 100 százalékban állami kézben van, és a profit nem kormányközeli emberek zsebében köt ki, másrészt több évtizedes múltra tekint vissza, és a lakosság többsége támogatja. Addig áll fenn, ameddig a választók többsége másképp nem dönt.

– Sokat emlegeti a korrupciót Magyarországon, mintha a nyugati országokban nem volna.

– Nem a lepukkant metró vagy néhány korrupciós botrány miatt mentem el, mint ahogy néhány kommentelő véli. Közlekedési problémák és korrupciós botrányok szinte mindenhol vannak. De az tudatos politikai döntés, hogy az állam a szűkös erőforrásait stadionépítésekre és kormányzati presztízsberuházásokra költi abban az országban, ahol az infrastruktúra, az egészség- és az oktatásügy válságban van, több millió szegény pedig kilátástalanul tengődik. Nem érdekem, hogy az oligarchák milliárdokat keressenek közpénzből, nekem pedig egyre rosszabb szolgáltatások jutnak, miközben dolgozom és adózom. Márpedig ez történik, amikor túlárazott, silány szolgáltatást fizettetnek meg az adófizetőkkel, hogy néhány ember profitáljon.

– Nagyon sok politikai indokot nevez meg az írásban. Ennek személyes oka van, vagy Magyarországon a politika tényleg mindenhol jelen van ön szerint?

– A hosszú évek óta folyó gyűlölet- és ellenségteremtő kampányok megmérgezik az emberek közötti kapcsolatokat, sokszor családon belüli töréseket is előidézve. Annak, aki demokratikus hagyományú országban született és nőtt föl, emészthetetlen a végletekig átpolitizált és kirekesztő kommunikáció, s a hűbéri mentalitás terjedése. Az apátia és a reménytelenség átitatja a társadalom jó részét. Azt látják az emberek, hogy becstelen, gátlástalan módszerekkel büntetlenül és lényegében megerőltetés nélkül lehet szemérmetlen gazdagságra szert tenni. Ugyanakkor az elesettekbe, a hajléktalanokba, a kisebbségekbe ott rúgnak bele, ahol tudnak. Apám kortársa, aki szintén ’56-ban ment ki, miután nyugdíjba ment Norvégiában, hazaköltözött. Hat év után annyira elege lett a közhangulatból, hogy másodszor is emigrált, annak ellenére, hogy a nyugdíja Norvégiában jóval kevesebbet ér.

– A posztjában említette, hogy azt szeretné, ha nem alattvalóként, hanem állampolgárként kezelné az állam. Mi a különbség?

– Dióhéjban annyi, hogy Norvégiában a reformokat és a lényeges változásokat valós társadalmi viták előzik meg. Nem lehet egyik napról a másikra felforgatni a nyugdíjrendszert, az oktatást vagy az egészségügyet, mert társadalmi felháborodás lenne a következménye. Mind a közmédiában, mind a nagyobb kereskedelmi tévékben valódi vita van a politikusok között, és ezek alól a miniszterelnök sem vonhatja ki magát. Magyarországon több mint tíz éve volt utoljára vita a miniszterelnök és ellenzéki vezető között egy tévéstúdióban. Norvégiában nem ritka, hogy ez hetente többször is megtörténik.

– A negatív kommentek szeretik azzal vádolni, hogy nem elég tájékozott, illetve „nyugati agymosás” áldozata.

– Az ELTE ÁJK-n politikatudományt tanultam, tanáraim között volt Navracsics Tibor, Stumpf István is. Tizenhat éve olvasom a napi sajtót és figyelem a híreket, magyarországit és külföldit is. Nem a BBC-ből ismerem a 3-as metró állapotát, nyolc éven át utaztam rajta naponta – már amikor éppen nem gyulladt ki. Ami pedig a nyugati agymosást illeti: én a nyugati sajtóban nem láttam olyan típusú csúsztatásokat vagy hírhamisításokat Magyarországgal kapcsolatban, mint amilyeneket időnként a magyar kormány befolyása alatt lévő média művel saját polgárainak „tájékoztatása” ürügyén.

– A posztot névtelenül írta. Többen azzal gyanúsították, hogy nem is létező személy.

– Soha nem féltem Magyarországon, más ügyekben is vállaltam arccal és névvel a nyilatkozataimat. A posztot nem én írtam névtelenül, hanem a szerkesztők hagyták ki a nevemet, rám való tekintettel. És ez sokat elmond.

– Mit gondol, miért félnek az emberek kritizálni a rendszert?

– Nem mindenki fél, ez így leegyszerűsítés. De aki fél, annak van rá oka – lásd a civilek elleni támadásokat. Egy profi politikus munkájához hozzátartoznak a karaktergyilkossági kísérletek, ez így van külföldön is, bármennyire nem tetszik. Magyarországon viszont egy politikai erő a rendőrséget és a közmédiát arra használja, hogy lejárasson hétköznapi embereket, akik szimplán állampolgári jogaikkal akarnak élni – elég csak a norvég alap által támogatott civil szervezetek vagy Pukli István eseteire gondolni. Egy barátom minisztériumban dolgozik, nem politikai beosztásban, és nem jár tüntetésekre, mert nem szeretne az állásával játszani. Ez túlélési stratégia.

– A posztban a jelenlegi politikai ellenzék is megkapja a magáét. Egyrészt diktatúrát emlegetnek, másrészt mégis elindulnak a választásokon a jelenlegi, a kormánypártoknak kedvező szabályok szerint. A bojkott lenne a megoldás?

– Véleményem szerint igen, bár egy országgyűlési és önkormányzati választás után lehet, hogy már nem lenne túl hiteles. Legalábbis nem ugyanazokkal a vezetőkel. Jelenleg az ellenzék az Orbán-rendszer része, és a választók jelentős hányada mintha felismerné ezt. Ameddig nincs erő, amely ki tudja kényszeríteni a választási rendszer megváltoztatását, addig nem látok esélyt a változásra. A jelenlegi választási rendszer nagyszerűen megfelel mind a Fidesznek, mind az élő halott MSZP-nek.

– Amikor a visszaköltözés mellett döntött, mi szólt volna mégis a maradás mellett?

– A barátaim, akik még nem vándoroltak ki, a családom és Budapest szépsége.