Ötször ennyi választó kell az őszi győzelemhez

Budapest nyerhető, de az ellenzék darabokban van. E két tény motiválta az ellenzéket, hogy az öt évvel ezelőtti tragikomédia helyett ezúttal szervezett előversengéssel döntse el, ki legyen Tarlós István kihívója.

A miniszterelnök által nyugdíjba nem engedett főpolgármester Karácsonyt nevezte meg kedvenc jelöltjeként, amikor még tartott a szavazás. Az erről szóló hírt a DK frakciószóvivője sejtelmesen „Ugye érted…?” kommentárral osztotta meg politikusi Facebook-oldalán. Karácsony szerint azonban Tarlós tudja, hogy kemény ellenfele lesz, ezért próbálta őt rossz színben feltüntetni az ellenzéki szavazók előtt.

Mint ebből is látszik, ez mégiscsak Örkény István országa, ezért nem akadhatunk fenn annak a groteszkségén sem, hogy az előválasztás második fordulójában éppen az a jelölt nem indult, aki miatt létrehozták. Puzsér Róbert, ledobva magáról a korábban nagy erőfeszítéssel összekalapált jobbikos és LMP-s támogatást, most aztán már tényleg függetlenként szólt be ismét Karácsonynak, és minden egyéb körülménytől függetlenül vág neki az őszi választásnak is. Ha ugyan marad mögötte addig bárki. Közben az európai választáson összezuhanó LMP történetében először bekéredzkedett az összefogásba, kerületenként egy-egy helyért, vagyis a túlélésért félretéve eddigi elveit. Hiába, a szövetségi politika gyakorlatias műfaj.

Miként a szövetségek felmondása is. Miután az EP-választás alaposan átrendezte az ellenzéki pártok erősorrendjét, és középpárttá emelte a DK-t meg a Momentumot, mindketten úgy döntöttek, saját jelölttel szállnak be az előválasztásba.

A Momentumot nem kötötte előzetes megállapodás, korábban annyit ígért, támogatni fogják a második kör győztesét. Azt is előre megmondták, hogy az EP-választás után mérlegelik a lehetőségeiket. Tíz százalékos eredményük birtokában belevágtak a saját előválasztási kampányba, ami az értékes bronzérmet hozta a háromszereplős versenyben Kerpel-Fronius Gábornak. Egy olyan, egyébként kvalitásos jelöltnek, akinek három hete volt arra, hogy a nevét egyáltalán megtanulják. Ehhez képest közel tízezer szavazatot szerzett. A Momentum azt ígéri, bent tartja őt a politikában, és meghatározó fővárosi politikussá építi.

Mindazonáltal, úgy tűnik, a Momentumnak sok volt menetből végighajtani egy második kampányt, nem volt rá felkészülve, tényleg május 26-a után döntött erről a párt. Nem állhatnak messze a valóságtól azok a feltételezések sem, miszerint a jórészt egyetemista aktivistáknak júniusban a kampány helyett a vizsgaidőszakra kellett koncentrálniuk. A hosszú távú építkezés elkezdésére azonban így is alkalmas lehet, hogy szerencsét próbáltak az előválasztáson.

Rövidebb távú, és sokkal nagyralátóbb sikercélja volt a Demokratikus Koalíciónak, amely egy váratlan húzással a legismertebb kormánykritikus újságírót, Kálmán Olgát vetette be az előválasztáson. Annak ellenére, hogy a párt korábban Karácsony támogatását ígérte.

A DK véleményváltozásának történetét részletesen nyomon követhettük az elmúlt hetekben. Minden hivatalos magyarázat közepette azonban a lényeg az, hogy az EP-választáson megerősödő DK kiugrási esélyt látott. Megérezték a lehetőséget, hogy végérvényesen az ellenzék vezető erejévé válhatnak. Ezzel egyúttal kockázatot is vállalt a DK, hiszen nem elégedett meg annyival, hogy újonnan birtokolt 16 százalékos erejét egyéni kerületi indulásokban és listás helyekben mérhető aprópénzre váltsa. A csúcsra is saját jelöltet kívánt állítani.

Erre alkalmasnak tűnt egy olyan személyiség, akit mindenki ismer, nem kell rengeteg időt feláldozva bevezetni őt a köztudatba. Ráadásul Kálmán Olgának egy olyan választói közeg tetszését kellett elnyernie, amelynek politikai ízlését televíziósként ő maga is formálta. Azonkívül pedig, kimondják vagy sem, bevallják vagy sem, a DK ismét talált valakit, Dobrev Klára után, aki nem Gyurcsány Ferenc, és ezáltal bevonzhat olyan szavazókat, akik a pártelnökre nem adnák a voksukat. Talán éppen az is volt a DK-kampány fő hibája, hogy ehhez képest a választók túl sokat láthatták Gyurcsány Ferencet és Gréczy Zsoltot.

Azzal, hogy az egyik legismertebb és legnépszerűbb ellenzéki újságíró az egyik legismertebb és legnépszerűbb ellenzéki politikussal csapott össze, megpecsételődött a Momentum jelöltjének sorsa. A hagyományos baloldali tábor olyan mozgósítást tudott végrehajtani, amivel szemben az „alternatív”, vagyis éppen e táboron túlra üzenni próbáló jelölt esélytelenné vált. A viták során Karácsony mutatkozott a várost legjobban ismerő jelöltnek, Kálmán Olga pedig az ellenzéki várkapitány szerepét vette fel – hozzájuk képest a Momentum jelöltjének nem maradt túl sok tér.

Ugyanakkor éppen ez a pozícióharc látszik cáfolni, hogy, úgymond, új politikai közösség született volna az előválasztás egy hete alatt. A közel hetvenezres részvétel minden várakozást felülmúl, és külön említést érdemel az aHang szervező tevékenysége, meg a civil és pártaktivisták ingyenes, önfeláldozó munkája, nélkülük nem lett volna itt semmi. A politikai táborokat illetően azonban nem új közösség született, hanem jórészt a meglévő baloldali és liberális tábor mozdult meg, amely(ek)nek mozgásba hozása – az elmúlt év és évtized kudarcai tükrében – szintén jelentékeny teljesítmény. Ehhez két ellenzéki híresség bevetése volt szükséges. Valamint, egyáltalán nem mellesleg, a valódi versenyhelyzet. Nem kell félni a demokráciától, demokraták!

Bár a deklarációk szerint most mindenki megfogja a másik kezét az ellenzéki oldalon – addig is szem előtt van –, a frissen szétmutyizott csepeli polgármesterjelölés figyelmeztet: az előválasztás nem olyan, mint a Macskafogóban az egerek csodafegyvere, amely leszedált házikedvenccé alakítja át a gengsztermacskákat. A macherek bizony macherek maradnak. S mivel az ellenzéknek továbbra sincs meghatározó pártja, ezért a rettenetes közhelyben szereplő kompromisszumokat a „füstös szobákban” – vagy ahogyan egy ellenzéki politikus tegnap találóan nyelvbotlott: a „füstös mellékhelyiségekben” – tovább kötögethetik. Biztató jel azonban, hogy az immár közös főpolgármester-jelölt tegnap este kijelentette, „nincs több politikai szarkavarás”. Így például, remélhetőleg, most már nem jön szembe se vele, se mással egy korábbi titkos megállapodás.

Ha a DK a saját jelöltállítással kísérletet tett az ellenzéki vezető szerep megszerzésére, akkor Kálmán Olga második helyével ez a próbálkozás egyelőre lekerült a napirendről. Az MSZP visszajött a versenybe. Legalábbis annyiban, hogy az EP-választás kudarcát elszenvedő pártvezetés elhárította a formálódó belső hatalomátvételi kísérleteket, és valamivel erősebb pozícióból tárgyalhat a többi párttal is. Elvégre a szocialisták megmutatták, előválasztási szinten még mindig tudnak mozgósítani. A májusban 10 százalék alá beszakadó budapesti MSZP ezúttal „hozta a számokat”. Molnár Zsolt óriási erőfeszítéssel megállította Gyurcsány Ferencet, hogy megőrizze saját helyét a politikai kártyaasztalnál.

A Párbeszéd szintén őrzi a legrejtélyesebb politikai formáció pozícióját: messze a küszöb alatti támogatottsága ellenére az ellenzék egyes számú politikusát, előbb a miniszterelnök-, majd a főpolgármester-jelöltet szolgáltatja. Karácsony azonban ígérete szerint hamarosan lemond a Párbeszédben viselt társelnöki posztjáról, másnak kell tehát lobogtatni a pártzászlót, hogy egyszer észrevegyék a választók. 

Ha az MSZP-sek közül sokan átszavaztak május 26-án a Dobrev Klára vezette DK-listára, most lehettek olyan DK-sok, akik Karácsonyt választották. A pártok magszavazóinak lojalitása fontos szerepet játszik a mozgósításban, de a szétporladt ellenzéki struktúrák között nehezen tájékozódó választópolgárok főként rokonszenves figurákat keresnek. Hátha egyszer vezető válik belőlük.

A vezetővé válás feladatának terhe most Karácsony Gergelyt nyomaszthatja vagy teheti erősebbé. Most jön ugyanis, ami még nem volt: az ellenzéknek több mint három hónapja lesz főpolgármesteri kampányt csinálni egy széles körben elfogadott jelölttel az élen. Az Orbán-rendszer propagandagépezete bizonyára e helyzethez méltó figyelemmel igyekszik majd kifilézni Karácsonyt, akinek ezt túl kell élnie, sőt a támadásokat visszájukra kell tudnia fordítani.

Annak ellenére jön majd a hajmeresztő lejáratás, hogy nem tudni, valójában mit ér ellenzéki főpolgármesternek lenni az Orbán-rendszerben. Ám néhány városi és kerületi ellenzéki polgármester ismétlődő sikerei azt jelzik, nem teljes képtelenség ez a vállalkozás. A küzdelem szimbolikus tétje jelentős, mert a budapesti kampány vidékről is látszik. A fővárosban pedig az ellenzék a határán van annak, hogy a kerületek többségét megnyerje októberben. Ezen egy valódi főpolgármester-jelölti kampány sokat lendíthet.

Az is szükséges, persze, hogy a bizalom valóban helyre álljon az előválasztás során – akár a szavahihetőség kétségbe vonásával, akár a manipulatív kampánytelefonnal – egymásnak sebeket okozó pártok között. És ha így is lesz, akkor is csak az előválasztáson résztvevők ötszörösének megmozgatásával győzhet az ellenzék az őszi választáson Tarlós ellen. Igaz, akkor elvileg amúgy országos kampányhangulat lesz, nem a semmiből kell kampányt előállítani. 

Ez az egész pedig végső soron azért nagyon fontos, mert kötésig állva a harmadik kétharmadban, az önkormányzati választás arról ad majd felvilágosítást: maradt-e remény arra, hogy az Orbán-rendszer leváltható választás útján.