Örülhetnek a multik, bőkezűek velük Orbánék

Az elmúlt két évben a kormány megduplázta a nagyvállalatoknak és a multinacionális cégeknek juttatott állami támogatások arányát, legalábbis ami a munkahelyteremtést illeti – írja a Magyar Nemzet az egyedi kormánydöntések alapján kiosztott állami támogatások adatai alapján.

2016. december 28., 12:23

A 2005 és 2010 között regnáló szocialista kormányok összesen 112,8 milliárd forinttal támogatták hat éven keresztül a különböző cégek által létesített 24,5 ezer új álláshelyet. Az Orbán-kormány viszont 2011 és 2016 között közel ugyanannyi állásért (25 ezer munkahelyért) 163,6 milliárd forintot fizetett. Míg a szocialista kabinetek átlagosan 4,6 millió forintot költöttek egyetlen újonnan létrejövő álláshelyre, addig a Fidesz már 6,5 millió forintot – írja a Magyar Nemzet.

A lap kiemeli: az elmúlt két évben jelentősen megugrott a kormány által elköltött összegek nagysága. Az Orbán-kormány a tavalyi 9,8 millió forint után idén már 12,2 millió forinttal jutalmazott egyetlen újonnan létrejövő állást, sokkal többet adott, mint a multinacionális cégek és hazai nagytőkések barátjának tartott balliberális kabinetek.

A jelenlegi 258 ezer forintos átlagos bruttó bérrel számolva ez azt jelenti, hogy a kormány lényegében négy évre előre kifizeti az új alkalmazott bérét minden adóval és járulékkal együtt – ilyen jellegű dotációról a magyar kis- és közepes vállalatok nem is álmodhatnak.

Tavaly a Béres Gyógyszergyár Zrt. járt a legjobban, miután hatvan új munkahely létrehozását vállalta egy hárommilliárd forintos beruházás során, amelyet a kormány másfél milliárd forinttal támogatott. A cég tehát huszonhatmillió forintnyi közpénzt kapott a kormánytól egyetlen új munkahelyért. Idén szintén egy gyógyszergyár volt a legnagyobb nyertes: a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. 125 új munkahelyért cserébe közel ötmilliárd forintos állami dotációt kapott, vagyis állásonként 39,6 millió forintot. A cég 15 milliárd forintos beruházást vállalt a szerződésben.

A Béres esetében kevesebb mint kilenc, a Richternél közel tizenhárom évre kifizeti az állam a nemzetgazdasági átlagos bruttó bért. Mindkét cég gyógyszergyártásra kapta a támogatást, igaz, a Richter esetében az összeg egy része kutatás-fejlesztésre ment, ahol értelemszerűen magasabb fizetések vannak, mint a fizikai munkát igénylő gyártás területén.

A lap szerint az, hogy egyetlen év leforgása alatt hat helyet zuhant hazánk versenyképessége a Világgazdasági Fórum felmérése alapján, nem független attól, hogy a kabinet jellemzően alacsony hozzáadott értékű termelésre adott pénzt.