Orbánt nem kell túlbecsülni – mondja a kormánypropaganda legújabb célpontja, és beszél a Timmermans-tervről is

2019. február 21. 06:45 - szerző: Barát József

Az MSZP múlt heti kongresszusának díszvendége Frans Timmermans volt, aki az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje a májusi európai parlamenti választásokra. Ő az, akit a kormányzati média manapság még Soros Györgynél is intenzívebben támad, és aki maga sem fukarkodik az Orbán-rendszer kritikájával. Az Európai Bizottság első elnökhelyetteseként a jogállamiság védelmét tekinti az egyik legfontosabb feladatnak, úgy gondolja, hogy a központi kormányzatoknak nyújtott támogatásokat az Európai Ügyészség joghatóságának elismeréséhez kell kötni. Timmermans a magyar szocialistákat az egyre aktívabban politizáló fiatalok támogatására hívta fel.

– Mit gondol Orbán Viktor európai befolyásáról? Az ön beszédeit olvasva úgy tűnhet, hogy mintha inkább ellene kampányolna, és nem az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber ellen.

– Én inkább úgy látom, hogy Orbán kampányol ellenem. Számomra ő nem több és nem kevesebb, mint az Európai Unió 28 tagországa közül az egyiknek a miniszterelnöke. Ennek megfelelően kezelem őt. Tény persze, hogy nem rejtem véka alá: sok mindenben nem értek vele egyet, legyen szó akár az emberi jogokról, a média szabadságáról, a bíróságok függetlenségéről vagy a korrupcióról. És persze nem ijedek meg, amikor a magyar miniszterelnök engem szidalmaz. De hadd tegyek hozzá még valamit: Orbán nemzetközi hatását nem érdemes túlbecsülni. A nyugat-európai országokban valójában nem ismerik a politikájának lényegi elemeit. Az én hazámban, Hollandiában például sokan vannak, akik ezért vagy azért nem szeretik az Európai Uniót, és csak azért állnak ki mellette, mert azt hallották róla, hogy bírálja Brüsszelt. Valójában azonban nem érdekli őket Orbán.

– Mégis úgy látszik, hogy az Európai Néppártnak egyik meghatározó, összeurópai hatású politikusa.

– Kétségtelen, hogy nagyhangú politikus. És bármit állítson is magáról a néppárt, eddig képtelenek voltak megfékezni. Mindenféle vörös vonalakat jelöltek ki, amelyeken ő sorban átgyalogolt, miközben a néppárt elmulasztotta, hogy bármilyen szankciót alkalmazzon. Azt mondták például, hogy ha a CEU ügyét nem oldja meg, akkor ezzel túllép az elfogadható határon. A CEU amerikai programja éppen elhagyja az országot, de ennek nincs semmilyen következménye Orbán Viktor számára. Az lehet a benyomása, hogy megtehet, amit csak akar, a pártcsaládja nem lép közbe.

Az Európai Bizottság ülése
Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

– Elviheti-e az egész pártcsaládját a szélsőjobb felé?

– Erről a néppártnak kell döntenie. Nem tudom, nem látok bele a kártyáikba. Azt látom, hogy a néppárt fiatalabb politikusai kevésbé tétováznak, amikor úgy látják, hogy a szélsőjobboldallal való együttműködés hasznot hozhat a számukra. A korábbi generáció, Merkel korosztályának értékrendje ebben sokkal határozottabban jelölte ki a határokat, ők még elutasították a közösködést. Kurzék már nem ilyen skrupulózusak. Nem tudom, hogy mire jutnak, meddig hajlandók elmenni. Meglátjuk. Arról viszont biztosíthatom, hogy mi, szocialisták sohasem fogunk együttműködni a szélsőjobbal.

– Létezik-e Timmermans-terv? Tényleg migránsokat akar importálni Európába, mint ezt a Fidesztől naponta halljuk?

– Nincs ilyen. Egy biztos: hiába folytatják rólam a hazudozást, én az igazat fogom mondani róluk. Nincsen Timmermans-terv: nem szándékozom a magyarságot idegen vérrel felhígítani. Ostobaságokat terjesztenek rólam.

– De mi az, amit ön szerint tenni kellene bevándorlásügyben?

– A migráció ügyét egységes rendszerben kell kezelni. Persze hogy javítani kell a határok ellenőrzésének rendszerén, ez nem is kérdés. Ugyanakkor viszont Afrika számára olyan fejlesztési stratégiára van szükség, amely feleslegessé tenné a fiatal afrikaiaknak, hogy máshol keressék a boldogulásukat. Segítenünk kell nekik abban, hogy jobb oktatáshoz jussanak, jobb munkaerőpiaci esélyekkel induljanak neki az életnek. Ha ebből a feladatból mi, európaiak nem vesszük ki a részünket, ezt más nem fogja helyettünk megtenni. Az amerikaiakat Afrika nem érdekli, Kínának más, önös tervei vannak, de a kontinens számos vezetője is kész arra, hogy kiárusítsa saját országának készleteit. Az egyetlen kontinens, ahonnan a segítség érkezhet, Európa. És tudomásul kell vennünk: ennek a két kontinensnek a sorsa összekapcsolódik. A migráció ügyét csak akkor lehet ellenőrzés alatt tartani és megfelelően menedzselni, ha Afrikában megteremtjük a fenntartható fejlődés kereteit.

– De mi legyen azokkal, akik már itt vannak?

– Nincs más jó esélyünk, meg kell találnunk az európai szolidaritás útjait. Hadd fogalmazzak nagyon egyszerűen: lehetséges olyan döntés, hogy egyes országok a közös feladatokból nem veszik ki a részüket, de ez a jelenlegi rendszerben nem megy. Ehhez fel kellene számolni a nyitott határok schengeni rendszerét. Bevezetni például az áruk ellenőrzését a magyar–osztrák határon, a német határon, a holland határon. Ezt az árat akarjuk megfizetni? Vagy mégis képesek vagyunk a szolidaritásra egymással? A frontországok, Görögország, Olaszország, Spanyolország nem maguk választották meg földrajzi elhelyezkedésüket. Ott vannak, ahol vannak, és ennek az eredménye, hogy ki vannak téve a menekültek érkezésével kapcsolatos fokozott terheknek. Az Európai Unió más országainak pedig szolidaritást kell vállalniuk ezekkel az államokkal. Persze erre senkit sem lehet kényszeríteni, és ezt senki nem is akarja. Csak be kell látni: ára van annak, ha ezt nem vállaljuk. Ez pedig a schengeni rendszer. Amit szerintem nem érdemes beáldozni.

Szövetség a fiatalokkal

Az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje maga kérte az MSZP-től, hogy látogatása idejére szervezzenek neki találkozót a Fidesz ellen kiálló Nagy Blankával és más politizáló fiatalokkal. A 18 éves diáklányt Timmermans maga mellé ültette egy véleményformáló értelmiségiekkel tartott találkozón, és szólt róla kongresszusi beszédében is.

„Egész Európában ébredési folyamatot látok. Európa-szerte idealizmussal teli fiatal emberek állnak ki a szónoki emelvényre, és elmondják, ami a szívüket nyomja, amiben hisznek. Középiskolás gyerekek vonulnak az utcára, és követelik a felnőttektől, hogy tegyenek valamit az éghajlatváltozás ellen, számon kérik rajtunk közös európai értékeinket. Ha csak egyetlen fontos üzenetet megfogalmazhatok az önök számára, ha egy dolgot kérhetek, akkor mély meggyőződéssel mondom: önöknek az a dolguk, hogy ezek mögé a fiatalok mögé álljanak. Kötelességük, hogy kiálljanak értük, hogy szövetségre lépjenek velük. És ha a hatalom rájuk támadna, ahogyan az Nagy Blankával megtörtént, akkor védjék meg őket. Nekünk, szociáldemokratáknak az a legfontosabb dolgunk, hogy kiálljunk a fiatalokért.”

– Mi a májusi európai parlamenti választások tétje? A magyar kormány szerint ez a szavazás a menekültkérdésről szól.

– Persze hogy fontos a migráció kérdése, amit nem lehet falakkal és kerítésekkel megoldani, ehhez tárgyalások és megegyezések kellenek. De ez csak egy a kulcskérdések közül. Olyan sorfordító feladatokkal kell megbirkóznunk, mint amilyen például a klímaváltozás vagy a negyedik nagy ipari forradalom, amely az egész gazdaság természetét átalakítja. És persze nem szabad a szemünk elől téveszteni a célt, hogy társadalmaink a szolidaritásra és az igazságosságra épüljenek. Elfogadhatatlan, hogy Európa különböző országaiban ugyanazért a munkáért például az autógyárakban különböző bért fizessenek. Elfogadhatatlan, hogy a férfiak és nők jövedelme között európai átlagban 14 százalékos különbség van, meg kell teremtenünk az uniós minimálbér intézményét. És olyan rendszert kell megalkotnunk, amely kizárja a jogállamiság lebontását, mert ahol sérül a jogállam, ott felüti a fejét a korrupció, ott a gazdasági kapcsolatok is kisiklanak. Ezek óriási kihívások, és éppen azért van szükségünk az unióra, hogy mindezzel megbirkózhassunk. Nagy kárt okoz tehát az egész európai társadalomnak, aki megpróbálja mindezeket a kérdéseket félretolni, és kizárólag a bevándorlás ügyére egyszerűsíteni a választások tétjét.

– A szocialisták Európa-szerte nehéz időket élnek át, visszaesőben vannak. Ön szerint miért?

– Ön tud olyan időről, ami könnyű volt a szocialisták számára? Szerintem nekünk minden időszak nehéz volt. A mai gondjaink egyik legfőbb oka, hogy a szocialisták nem fogadhatják el azt az identitáspolitikát, amivel a populistáknak manapság sokakat sikerült elkápráztatniuk. Mi nem egyezhetünk ki a nacionalistákkal, nem tehetünk engedményeket az idegengyűlöletnek. A mi mozgalmunk azért jött létre, hogy leküzdjük a törzsi gondolkodást. Mi azért léptünk színre, hogy az emberek, az egyének egyenlőségének eszméjét képviseljük, egyenlő jogokat követeljünk mindenkinek, függetlenül etnikai hovatartozásuktól, vallásuktól, nemüktől. A populisták viszont megint különféle dobozokba, kasztokba akarják szortírozni az embereket. Osztályoznak származás, vallási nézetek, nemzetiség szerint. Számunkra ez elfogadhatatlan kiindulópont, szerintünk vissza kell térnünk ahhoz az alapfeltételhez, hogy minden ember egyenlő jogokkal születik, hogy tilos a rasszizmus, tilos a diszkrimináció minden fajtája.

– Az Európai Unióban hagyományosan igen jó együttműködés volt a centrumpártok, tehát a szocialisták és a kereszténydemokraták között, velük együtt utasították el azt a törzsi szemléletet, amelyről most beszélt. Vajon a választások után lehetséges lesz-e még ilyen együttműködés?

– Mi, szocialisták, maradtunk, ahol voltunk: a balközépen. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy hová tart a néppárt. Nézze meg, hogyan alakult a politikai térkép Ausztriában, ahol az Osztrák Néppárt koalícióra lépett a Szabadságpárttal. Szerintem releváns kérdés: ott vajon kinek az eszméi irányadók, ki van uralmon? Kurz vagy inkább Strache? Vagy mindketten? A kérdés tehát az, hogy az Európai Néppárt képes-e középre húzni a szélsőségeseket, vagy ellenkezőleg, engedményeket tesz, és maga is elindul a szélsőséges irányba. Ma még nem tudjuk a választ, így az sem világos, hogy lehetséges lesz-e az együttműködés velük. Ez a mostani ugyanis az első olyan európai parlamenti választás, amelynek megjósolhatatlan a kimenetele. Nem is annyira azért, mert nem tudni, hogy hol áll a választói többség, hanem azért, mert nem tudni, hogy a választások idején hol fognak állni a pártok. Az én pártom az egyetlen, amely manapság nagyjából kiszámíthatóan működik. A néppártról még azt sem tudjuk, hogy a választások után ki marad bent, ki távozik. Nem világos, hogy a liberálisok milyen politikát szeretnének majd, és mit akar velük Macron, ha akar bármit is. Megjósolhatatlan tehát az események dinamikája, ma nincs olyan párt, amelynek győzelme borítékolható volna. Az viszont biztos, hogy évtizedek óta nem volt annyi tüntető fiatal az európai fővárosok utcáin, mint ma. És ez jó jel.

Egy irodalmár a politikában

A holland Frans Timmermans, az Európai Bizottság 58 esztendős első alelnöke az egész uniós apparátus egyik legképzettebb tagja, egyben az egyik legszínesebb egyéniség abban az óriási hivatali gépezetben, amelynek működéséért felel. Hollandiában és Franciaországban nemzetközi jogi diplomát szerzett, s végzett irodalomtörténész is.

Anyanyelvén, a flamandon kívül tud angolul, franciául, németül, olaszul és oroszul is. Tizenegy éves volt, amikor rendőrnyomozó édesapja a külügyminisztérium biztonsági szolgálatához csatlakozott, majd különböző európai követségeken teljesített szolgálatot. Frans így került Rómába 1972-ben. Már egyetemista volt, amikor édesapját Budapestre küldték, így időről időre ellátogatott a magyar fővárosba is.

Amikor 1986-ban sorkatonának hívták be, nyelvtudása alapján a katonai hírszerzéshez került, esetleges orosz hadifoglyok kihallgató tisztjének képezték ki. Amikor diplomáciai pályára lépett, hazája moszkvai nagykövetségén kezdett, az 1991-es államcsíny idején napokat töltött az orosz parlament épületében. Moszkvából hazatérve Hans van den Broek uniós biztos asszisztense lett, majd EBESZ-tanácsadóként dolgozott.

1998-ban hazatért, parlamenti képviselő lett a szocialisták színeiben. Az európai ügyek szószólója lett, ami az euroszkeptikus Hollandiában egyébként nem volt vonzó poszt. 2012-ben lett hazája külügyminisztere, és hamarosan a kormány legnépszerűbb tagjaként tartották számon. Facebook-oldalán nemcsak külföldi tárgyalásairól számol be, de könyveket, filmeket ajánl, sőt elemzi azokat a labdarúgó-mérkőzéseket, amelyekre teendői mellett eljut. Sokan azt gondolták, hogy előbb-utóbb ő lesz hazájának miniszterelnöke, de Timmermans a hazai politika helyett inkább Európát választotta. 2014 óta ő az Európai Bizottság első elnökhelyettese, felelősségi körébe tartoznak a szabályozási ügyek, az intézmények közötti kapcsolatok, a jogállamiság és az alapjogok védelmével kapcsolatos kérdések.

Tájékozottságáról időről időre értesülhet a nagyközönség is. Könyvben is megjelent például egy pódiumbeszélgetése Claudio Magris olasz íróval. Ebben a felvilágosodás eszméjének egy vadhajtásáról is kifejtette a véleményét: azokról a vezetőkről beszélt, akik embertársaik szolgálatánál fontosabbnak tartják, hogy megvalósítsák saját elképzeléseiket. Gyakran egyik szélsőségből a másikba esnek, nem véletlen, hogy előszeretettel váltanak politikai arculatot, ideológiát, a mai neokonzervatívok közül meglepően sokan indultak például elszánt marxistaként. Hajlamosak arra, hogy politikájukat a félelemre építsék, ami melegágya lesz a politika iránti cinizmusnak. Ezt a pódiumbeszélgetést Obama elnöksége idején tartották, így Timmermans az ő példáján fejthette ki, hogyan győzhet az elszántság, a remény, az optimizmus a cinizmus felett. Az irodalomtörténész-politikus gondolamenetében arra is kitért, hogy a saját eszméiktől elvakult vezetők a humortól, a nevetségességtől félnek legjobban. Szerinte az irónia az egyik leghatékonyabb fegyver a populisták ellen.