Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Csak növekedett a problémák száma, ma újra tüntetnek a pedagógusok

2019. november 30. 08:31 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Szombaton a pedagógusok utcára vonulnak. Ez rég nem látott fordulat a közoktatás világában, a 2016 első hónapjait színező kockás inges tiltakozások kifulladása óta ugyanis nemigen volt érzékelhető méretű demonstráció az oktatásban zajló folyamatok miatt. A kockás inges demonstrációk mögött a Tanítanék Mozgalom zászlóbontása állt. E mozgalom alapításának közvetlen előzménye egy 2016 elején nyilvánosságra hozott nyílt levél volt, amelyben a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai fogalmazták meg a közoktatással kapcsolatos bírálataikat. 2018 januárjában még volt egy próbálkozás: Békét és szabadságot az iskolákban! címmel a Tanítanék Mozgalom tüntetést szervezett, amelyhez csatlakoztak az érdekképviseleti szervezetek is. A rendezvényen azonban mindössze 1000-1200 tiltakozó jelent meg.

A kockás inges tiltakozások utóélete is keserű tapasztalatként él tovább: csak ideig-óráig és csak néhány helyszínen voltak erőt sugárzó demonstrációk, és ki emlékszik ma már a Tanítanék tizenkét pontjára vagy az oktatási minimumra, amelyet a mozgalom segítségével hoztak tető alá a 2018-as választások előtt az ellenzéki pártok?

Nos, az azóta eltelt két-három évben a már meglévő problémák száma csak növekedett: ezek közül a legfontosabb az egyre súlyosabb tanárhiány. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezzel kapcsolatban kiadott egy friss közleményt: e szerint „2010-hez képest jelentősen javult a pedagógusok anyagi megbecsülése, átlagosan 50 százalékkal nőtt a tanárok bére” és „jelentős lépések történtek a pedagógus-utánpótlás biztosítása érdekében: a pedagógus-béremelés vonzóbbá tette az életpályát, és emellett ösztöndíjak segítik a pedagóguspályára készülő fiatalokat”. E közlemény valójában végtelenül elszomorító: nehezen eldönthető, hogy a kormány a valóságot elhallgatva magát is becsapja, vagy csak az állampolgárokat akarja félrevezetni. A pedagógusokat azonban biztosan nem sikerül, mert ők pontosan tudják, hogy a béremelés együtt járt a munkateher súlyos növekedésével.

Fotó: MTI/Vajda János

A múlt héten, A tanárképzés helyzete és a változás lehetőségei Magyarországon című szakmai beszélgetésen Nahalka István oktatáskutató friss adatokat ismertetve arról beszélt, hogy egy tanárnak ma Magyarországon heti 25,7 tanítással töltött órája van, erre jön az adminisztráció, valamint az órákra való felkészülés. Így összesen egy héten 57-60 órát dolgozik, ennyi ideig végez pedagógiai munkát. A munka minősége is sokat romlott az elmúlt években.

A pályát ugyanis tömegével hagyják el, miközben sokan nyugdíjba is mennek. A statisztikák szerint legalább hatezer betöltetlen álláshely van, s ezt a számot legfeljebb helyettesítésekkel lehet valamennyire szépíteni a statisztikákban. A hiány különösen a természettudományos tárgyak területén óriási, illetve a nyelv- és informatikaoktatásban. A tanárhiány iskolatípus szerint is változó: a jobban finanszírozott és nagyobb gazdálkodási önállósággal rendelkező egyházi iskolákban jobb a pedagógusok fizetése, így a hiány is kevésbé sújtja őket. De területileg is jelentősek az eltérések: a szegregálódó iskolákba és óvodákba nehezebb pedagógust, illetve szaktanárt találni. Azt is hozzá kell tenni, hogy az európai gazdaságot jellemző konjunktúra (és a Magyarországot ezzel párhuzamosan sújtó munkaerőhiány) átalakította a béreket. Piaci elemzők mutattak rá, hogy míg a versenyszférában 2014 óta a bruttó átlagkeresetek 47 százalékkal nőttek, addig ugyanezen időszak alatt a három év tapasztalattal és egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógusoké mindösszesen 10 százalékkal, egy kezdő gimnáziumi tanáré pedig 11 százalékkal.

„A garantált bérminimum egyes esetekben utolérte a pályakezdő pedagógusok bérét, a bérolló látványosan vált szét az elmúlt években” – mutatnak rá az elemzők. Hiába kábítja tehát közleményeiben a kormány a közvéleményt, hogy a bérkorrekcióval a pedagóguspályát vonzóvá tették, a napi tapasztalatokat összegezve egyre röhejesebbé válnak ezek a kommünikék, mint ahogy egyre kényelmetlenebb helyzetbe sodorja magát az oktatásért felelős miniszter, Kásler Miklós is.

A fentebb idézett sajtóközlemény zárómondata így hangzik: „a magyar oktatás eredményes, a nemzetközi méréseken a világ élvonalába tartozó országok csoportjának átlagát hozzuk, a magyar oktatási rendszerből kilépő fiatalok keresettek a nemzetközi munkaerőpiacon is”. Minderről annyit, hogy a fejlett országokat tömörítő PISA-mérésen sehol nem vagyunk az élvonalhoz képest, az utolsó harmadban kullogunk mindhárom – szövegértés, természettudomány, matematika – műveltségi területen. 2011 óta egyre nő a korai iskolaelhagyók aránya, és azokban a jövőorientált készségekben, amelyeket a munkaerőpiac elvárna (digitális írástudás, nyelvtudás, kommunikációs és kooperációs készségek, kreativitás, kritikus gondolkodás), az európai átlagtól jelentős elmaradásban vagyunk. (Míg a PISA a tanultak gyakorlati alkalmazását, addig a TIMSS a tentervi követelményeknek való megfelelést méri, ez utóbbiban Magyarország valóban jobb helyen áll nemzetközi összehasonlításban, és ezt nem szabad lebecsülni. De ez a mérés is megállapította, hogy alkalmazásfeladatok terén gyengülnek az eredmények. És mindkét mérés jelzi: a vizsgált országok között Magyarországon az egyik, ahol a tanulók családi háttere a legnagyobb hatással van az elért eredményeikre.)

A hazug kormányközlemény ellenére a kormányzat mintha mégiscsak megérzett volna valamit abból a drámai minőségromlásból, ami a közoktatásban tapasztalható. Legalábbis erre lehet következtetni, miután egyre-másra hozzányúlnak a közoktatás rendszeréhez. Más kérdés – bár ebben már semmi meglepő nincs –, hogy most is úgy döntöttek, senkivel nem egyeztetnek, sem az oktatáskutatókkal, sem az érdekképviseletekkel: titokban készítették el a törvényeket, a módosító javaslatokat.

Nézzük:

  • 1. Nyáron megszavazták a kötelező, hat éves kori beiskoláztatást, ezzel együtt a gyermeket ismerő szülőtől és óvodától megvonták az iskolaérettségre vonatozó döntési jogkört. Helyettük a gyermeket nem ismerő Oktatási Hivatalban ítélik meg, iskolaérett-e vagy sem. 2020-tól megszüntetik a magántanulói jogviszonyt: ennek az intézkedésnek a célja a középosztálybeli szülők körében egyre népszerűbb tanulói csoportok alakításának korlátozása.
  • 2. Benyújtották az új szakképzési törvényt, amely a 2011-es jogszabályt váltja fel. Ez számos ponton korrigálja a korábbi törvény által okozott károkat. De emellett a szakképzési törvényben elrejtve megszüntették az alternatív oktatási intézmények működésének törvényi alapjait. Az új engedélyek megszerzésére az érintett iskolák nagyon kevés időt kaptak. A működési engedélyekről kizárólag a miniszter fog dönteni, egyedi mérlegelést követően (bár ez eddig is nagyjából így volt). Veszélybe kerülnek – mások mellett – a Waldorf- és Rogers-iskolák, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, a Lauder Javne Iskola, a Zöld Kakas Líceum. A törvényi kereteket és a törvények adta garanciákat felváltja a kegygyakorlás, az önkényes jogalkalmazás. Azért, hogy ez ne így legyen, tárgyalni próbált az Alternatív és Magániskolák Egyesülete, illetve a Waldorf szövetség az Emmi illetékeseivel, Szabó Szabolcs független ellenzéki országgyűlési képviselőtől megtudtuk, hogy sikerrel, a kulturális bizottság ülésén ugyanis elfogadtak egy olyan módosítót, aminek köszönhetően egyelőre fellélegezhetnek az alternatív iskolák. A módosító arról rendelkezik, hogy azoknak az alternatv iskoláknak, amelyeknek van érvényes műküdési engedélyük alternatív kerettanetvekre, azoknak nem kell a miniszter elé járulniuk új engedélyért.
  • 3. Meg kell még említenünk, hogy a szakképzési törvénnyel elfogadtak még egy módosítót: e szerint a szülő büntethető lesz, amennyiben nem tartja 18 éves koráig iskolapadban a gyerekét, vagy nem segíti egy részszakképesítés megszerzéséhez. Teljesen abszurd módon a tankötelezettség 18 évre emelkedik ezáltal, de a kötelező erő az iskolára nem vonatkozik, mert a tankötelezettségről szóló jogszabály nem változik. Vagyis: marad a 16 éves korhatár, miközben a szülőnek el kell érnie, hogy a gyereke valahogy bent maradjon az iskolarendszerben.

Radó Péter oktatáskutató szerint ezek az oktatáspolitikai döntések tökéletesen illeszkednek a 2011–2015 között kialakított rendszerbe. Az azóta hozott intézkedések háromféle mintába illeszkednek.

– Az egyik mintázat szerint a döntések azokat a problémákat kezelik, amelyeket a kormányzat maga teremtett. A magántanulói jogviszony megszüntetése például a középosztálybeli szülők állami oktatásból való exodusát hivatott kezelni. Kormány-PR-szempontból tarthatatlan, hogy egyre többen választják a tanulói csoportokat és az alternatív iskolákat, valahogyan vissza kell tehát ezeknek a családoknak a gyerekeit terelni az egyházi vagy állami iskolákba. Nem csökkentik azokat a hatásokat, amelyek miatt egyre nagyobb az elvándorlás, hanem inkább eltorlaszolják a menekülőutakat. A döntések egy másik mintázata azt mutatja, hogy a kormánynak csak olyan eszközök állnak rendelkezésére, amelyek rendszerkompatibilisek, azaz szűkös az eszközpark. A centralizáció miatt lefegyverezték magukat. Minél centralizáltabb az állam, annál bénább és annál kevésbé erős. Mi a rendszerkompatibilis eszköz? Hát a tiltás! Vagy a további központosítás. És akkor van egy harmadik minta is: az állami kontroll erősítését ötvözik a diszkrecionális gumiszabályokkal. Ezek nyitják meg az utat a különalkuknak, ahogy ez most az alternatív iskolákkal történik. Minden egyes intézmény felett ott lebeg annak a réme, hogy bármikor bezárhatják – fejti ki Radó Péter, összegezve hogy 2015 óta bármilyen konkrét intézkedése volt a kormánynak, a három mintázat valamelyikébe beleillett.