Molnár Zsolt bejelentette, hogy tévedett, szerinte Bús Balázsnak nincs esélye a polgármesterségre, ha szocialistáktól idézget

2019. szeptember 3. 14:20 - szerző: 168 Óra

Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán reagált arra, hogy az Óbudai Fidesz az ő arcával és mondatával kampányol. Az MSZP budapesti elnöke a bejegyzésben közölte, hogy tévedett.

Molnár Zsolt múlt héten egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy Óbudán a Fidesznek nincs esélye, de Bús Balázs polgármesternek van. Az óbudai Fidesznek ez annyira megtetszhetett, reklámozni kezdték a szocialista politikus kijelentését.

„Nem kérdés, hogy a Fidesz Óbudán gyengébb, mint a közös jelölteket állító ellenzék. Minden közvélemény-kutatás ezt mutatja, de nem feledhetjük, hogy sehol nincs lefutott meccs. Bús Balázs lehetséges esélyeivel kapcsolatban azonban lehet, hogy tévedtem. Ha valóban jobban szeretnék az emberek, mint hatalmaskodó pártját, akkor nem lenne szüksége arra, hogy politikai ellenfele kiforgatott mondataival kampányoljon – inkább a kerületről beszélne”

– írta a szocialista politikus. Hozzátette, hogy Botka László polgármesternek eszébe sem jutott, hogy a Szegedre látogató Orbán Viktor elismerő szavaira építsen kampányt.

 

„Ha Bús Balázstól csak ennyi telik, idézze bátran a mondataimat, jogdíjat sem számolok fel”

– zárta bejegyzését Molnár Zsolt.