Felújítják, emiatt egy időszakra le fogják zárni a Nyugati pályaudvar egy részét, a tető kritikus állapotban van

2019. szeptember 23. 20:01 - szerző: 168 Óra

Közbeszerzési pályázaton keresi a MÁV Zrt. a Budapest-Nyugati pályaudvar több épületrészének tetejét és homlokzati falait felújító, illetve azok állagát megőrző céget – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

A kivitelezőnek fel kell újítania a vágánycsarnok tetejét és a csatlakozó üvegszerkezeteket, a pénztárcsarnok és a McDonald’snak helyet adó épület tetejét, valamint a hat kisebb toronytetőt a homlokzaton.

A cégnek feladata lesz a teljes tetőhéjazat cseréje, a faszerkezetek lecserélése, a fémszerkezetek javítása, az üveg függönyfal teljes felújítása az épület mindkét végén, a felvételi épület többi, még fel nem újított tetőszakaszának javítása, valamint a csapadékvizet elvezető rendszer részleges átépítése.

A munkálatok idejére a vágánycsarnokot fél évre „kivonják a vasúti forgalomból”, a pályaudvar többi része viszont zavartalanul üzemel majd.

Magyar Nemzet szerint a MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert már elismerte, hogy a Nyugati pályaudvar állapota kritikus: a tető annyira rossz állapotban van, hogy korábbi esőzések alkalmával az utasok esernyőt nyitottak a csarnokban, hogy ne ázzanak meg.