Nincs titkos összeesküvés

– Jobb, ha elöljáróban tisztázzuk a Sorsok Házával kapcsolatos legújabb blamázst, mert az olvasó nemigen érti. Ön beadott egy előzetes koncepciót.

– Így van.

– Amelyet véleményezésre elküldött a zsidó szervezeteknek, és olvasta Lázár János is.

– Ha elolvasta. Ahogy azt is tudhatták, hogy ez egy vázlat.

– És létezik egy komplett, kifejtő tervezet is?

– Van ilyen. A koncepciót elkészítettük, és készen álltunk arra, hogy a kiállítást a kellő színvonalon megrendezzük. Ebben a szakmában az a szokás, hogy a megrendelést követően szerződünk, mi elvégezzük a munkát, ők pedig kifizetik. Ez azonban elmaradt.

– Ez lett volna az a tervezet, amit az MTA is ízzé-porrá zúzott.

– Nem. Ők egy másfél oldalas vázlatot „zúztak ízzé-porrá”. Jellemző, hogy még azt sem tudták, mit véleményeznek. Más kérdés, hogy ez egy koncepcionális vázlat, a benne megfogalmazott alapvetés pedig elég meggyőző lehetett, mert Lázár miniszter úr azon nyomban elindította a kivitelezési munkálatokat.

– Kinek az ötlete volt, hogy legyen Sorsok Háza?

– Úgy tudom, személyesen Lázár Jánosé.

– Most viszont kitört „a nagy összeesküvés” ön ellen. Mert, ahogy nyilatkozta: létezik egy belső frontvonal, melynek egyik oldalán Heisler András, Zoltai Gusztáv és maga Lázár János áll. A miniszter a Sorsok Háza megvalósulását a fentiek és az összes szervezet egyetértéséhez köti.

– Nincs titkos összeesküvés, hiszen mindenki láthatja, hogy Lázár János és régi barátja, Zoltai Gusztáv között milyen szoros az együttműködés. Ők és Heisler András közös platformon vannak.

– Az előzményekből úgy látszott, hogy Heisler és Zoltai urak – finoman szólva – nem esznek egymás tenyeréből.

– Láthatja, mégis vannak ügyek, amelyekben kiválóan egyetértenek.

– Egy kicsit gunyorosnak érzem. Ön nehéz, küzdő vesztes?

– Ugyan. Túl mélyen nem érint az egész, mert nem rólam szól. Így az, hogy vesztes lennék, nem is értelmezhető.

– Csak úgy mellékesen?

– Nézze, a hitközségi belső ügyek nem tartoznak rám. Őszintén szólva az elmúlt időszak mazsihiszes szappanoperája, a nemrég feltárt botrányok sora akár még szórakoztató is lehetne. Transzvesztita múltú, evangélikus lelkésznek tanuló katolikus kántorból nem mindenhol lehetne hitközségi vezető. Megmondom őszintén, döbbenetes volt. Csak úgy, semleges újságolvasóként, érdeklődő kívülállóként.

– Maradjunk a múzeum ügyénél. Mert van a történetnek egy másik oldala. Látok egy sértett, valaha befolyásos embert, aki az utóbbi tizenöt évben minden tervét sikerrel keresztülvitte. Mindent megalapított és megkapott. És most, amikor a hatalom kegyéből egy percre kiesett, sértett és dühös.

– Kire gondol?

– Önre.

– Rám? A „mindent megalapított és megkapott” fordulatnak a valósághoz nincs sok köze. Mire gondol?

– Mondjuk az utóbbi tizenöt évre.

– Én másképp látom. 2002 óta nehézségekkel küzdöttünk, hogy a Terror Háza Múzeumot és az intézeteket fenn tudjuk tartani. A szociálliberális kormányok nem voltak túl kegyesek hozzánk. Költségvetési támogatásunk több mint a felét elvonták, de volt idő, hogy évente két-három átvilágító céget küldtek ránk, akik a „megrendeléseknek” nem tudtak eleget tenni.

– Medgyessy nem állt ki önökért? És a többieket is túlélték. Nem úgy, mint az Orbán-kormány által ellenségnek vagy önállónak tekintett intézmények.

– Medgyessy valóban támogatott minket. De utána folyamatosan vegzáltak bennünket és megnyirbálták a költségvetésünket. A múzeumot a sikere és a látogatók hűsége mentette meg.

– A Fidesz holdudvarában zajló hatalmi átrendeződés nem ingatta meg az ön helyzetét?

– Nem érzek ilyesmit. Ne felejtse el: nem vagyok politikus, történészként és intézményvezetőként elsősorban értékekben gondolkodom.

– A Sorsok Háza félkész állapotban van. Lesz belőle valami?

– Bízom benne. De a helyzetért és az adófizetők pénzéért Lázár János a felelős. Ahogy a Szabadság téri szobor körüli botrányért, a bojkottért, a szétzilált holokauszt-emlékévért is.

– Ön szerint Lázár János értelmezhető Orbán Viktor nélkül?

– Természetesen.

– Felsőbb engedély nélkül szerintem a szobáját sem hagyhatja el.

– Nem tudom, honnan veszi ezt. Ez nem állampárti diktatúra, ideje, hogy másképp gondolkodjunk. A jelen helyzetet értelmezve csak annyit látok, hogy Lázár János bizonyos dolgokba nagy hévvel beleáll, aztán visszasomfordál.

– Tisztázzuk: hogyan látja ebben az ütközetben Orbán Viktor szerepét?

– Szerintem a miniszterelnök is azt szeretné, ha a Sorsok Házával olyan intézmény létesülne, amely a nemzet és a közösségi együttélés javát szolgálja.

– Lázár álláspontja nem méltányolható? Szerinte teljes belső egyetértés nélkül nem épülhet meg a múzeum.

– Ez nevetséges. Gondolja, hogy van olyan, amiben mindenki egyetért? Ilyen nincs. Emlékeztetném rá: a Páva utcai emlékhely kiállításának megalkotásakor senki sem beszélt teljes egyetértésről. Akkor nem volt ilyen feltétel?

– De ez a „Nemzeti Együttműködés Rendszere”. A Mazsihisz ebben az ügyben mégis fajsúlyos szervezet.

– Lázár János tupírozza föl a szerepét. A Mazsihisz nem a magyar zsidóságot képviseli, csupán a vallásos neológ zsidóság egy kis szeletét.

– Ami a Sorsok Háza körül folyik, nem tünete a kormányzat válságának? Nem sarabolja az önök sorait?

– Én ezt csak Lázár János személyes válságának gondolom. Történészként van ismeretem arról, hogy mi tesz fajsúlyossá politikát, politikust. Aki elvek és szövetségesek nélkül, félévente „megújuló” értékrendszerrel operál, hamar kiesik a politikából.

– A tapolcai választás óta egymást követik a terméketlen ötletek, a populista kormányfői nyilatkozatok és most itt az ostoba nemzeti konzultáció is. A Jobbik-problémára ennyire ötletük sincs?

– Ez átfogóbb gond, mint ami körülírható a Fidesz jelenlegi visszaesésével. Összefügg az Európa-szerte látható általános értékvesztéssel, tanácstalansággal. Ennek jellemző tünete a hazai baloldal kiégettsége, intellektuális térvesztése, ezért helyettük a választók egy része a radikális mozgalmakban keresi a kitörési pontot. Nálunk a Jobbik az a párt – legalábbis így hirdeti magát –, amely látszólag felkarolta, magába olvasztotta a vesztes csoportok indulatait.

– Lehet, hogy a baloldal vergődik, de mit tesz a kormány?

– A nemzeti kérdést és a szociális válságot próbálja összeeszkábálni a Jobbik. De más probléma is van. Nyugatról importált liberális tézis, hogy „nem szabad teret adni szalonképtelen nézeteknek”. Így aztán nem is vitázunk velük. Szerintem ez helytelen. Nyílt vitában kell legyőzni őket. Ha átengedjük nekik a terepet, nézeteik terjedése elől minden akadály elhárul.

– És mi van az úgynevezett mérsékelt jobboldallal?

– Orbán ügyesen politizált. Második kormányzása első ciklusát azzal kezdte, hogy a neoliberális és baloldali gondolatkörből is kiszemezte mindazt, amit a konzervatív-polgári világgal össze lehetett házasítani. A szociális problémák kezelése mellett (rezsicsökkentés, bankok elszámoltatása) az egykulcsos adóval mindenkit érdekeltté tett abban, hogy dolgozzon és gyarapodjon.

– De ez mára kifutott. Mi lesz holnap?

– A kormányfő arra számított, hogy a győzelem után kipihenheti magát, és kezdetét veheti rendszerének finomhangolása. És mi is vágytunk erre. De beütött az ukrán válság és más, elképesztő európai bajok. Ütközőállami pozícióba kerültünk, és rengeteg dologra nincs befolyásunk.

– De az ország szövetségi státusára lenne. Igazítson el bennünket: mit hozott nekünk a mesés keleti nyitás?

– Orbán ezzel új szemléletmódot ad a magyaroknak. Tudomásul kell venni, hogy nem zárkózhatunk be az unió bástyái mögé, nemcsak a Nyugat létezik. A globalizáció új szereplőket helyezett a térképre.

– Még szerencse, hogy ott a nap égette sztyeppe, a sziklás Közép-Ázsia.

– Igenis tudomásul kell venni, hogy van egy sor izgalmas, fiatal nemzet, amelyek valaha a szovjet birodalomhoz tartoztak, ma pedig keresik a helyüket.

– Mint mi. Orbán például nemrég tért haza Kazahsztánból, ahol épp választási harc dúlt. Nurszultán Nazarbajev, a „stabilitás záloga” nyilván szívesen vette, ha személyesen keresi fel őt egy tekintélyes uniós vezető. Mint tudjuk, Nazarbajev 99,9 százalékkal szokott győzni.

– Igen, de nyilván azért választják meg ilyen fölénnyel, mert a kazahok jobban élnek. Sokkal jobban ahhoz képest, ahonnan indultak. Ha nem így lenne, a rendszere nem működne.

– Akkora lendülettel mondja, mintha provokálnám. Pedig csak meg vagyok lepve, ’90-ben nem gondoltam volna erre.

– A szemléletében érzek némi gőgöt. Mintha csak a Nyugat létezne, csakis a Nyugat lenne hivatott arra, hogy elhozza a világnak a civilizációt. Miért akarnék beleszólni abba, hogy miként éljenek a kirgizek vagy a kazahok?

– Beszélgetésünk elején már részben említettük, ami önnel történt, betudható-e a Fideszben zajló hatalmi átrendeződésnek. Önre is új világ köszönt. Hiányozni fog Simicska és széthulló birodalma?

– Ennek így kellett történnie. A politikának nem szabad megengednie, hogy gazdasági érdekcsoportok az államigazgatás centrumába férkőzzenek, és ne választott vezetők uralják a terepet.

– Korábban sem lett volna szabad ilyesminek megtörténnie. A választó a brutális szakításkor döbbenhetett rá, kik uralkodtak felette.

– Én az alpári stíluson és a gyalázatos ügynökvádon döbbentem meg. Elrettentő volt. Komolyan megütött.

– A Habony márkanév viszont még kitart. Őt ismeri?

– Ismerem és ösztönös tehetségnek tartom.

– Csakis ösztönös lehet, mivel dekoratőrként végzett estin.

– Hogy nincs kommunikációs végzettsége? Hát istenem. Hány nagy színészt ismerünk, aki nem végezte el a színművészetit?

– A közönség valóban tetszés szerint formálható, átállítható?

– Soha nem gondoltam, hogy egyszerű dolog médiát csinálni. Meg kell találni a hozzá való tehetségeket, az egészet csapattá gyúrni, hogy a mondandó szellemiséget kapjon. Aztán már „csak” működtetni kell. Simicskának is bő tíz évébe tellett.