Az MTVA szerint a DK-sok erőszakosan, fenyegetőzve próbáltak bejutni a székházába, a közmédia vizsgálja a lehetséges jogi lépéseket

2019. szeptember 28. 20:11 - szerző: Ágoston Zoltán

Az MTVA pénteken első fokon pert vesztett, a székházába 2018. december 16-án a székházába belépő ellenzéki parlamenti képviselők ellen folyó perben, a Demokratikus Koalíció négy politikusa szombat délelőtt újra megpróbált bemenni az épületbe, hátha felolvashatják a nyilatkozatukat. Bár nem engedték be őket, Vadai Ágnes kamerába mondhatta a nyilatkozatot azzal az ígérettel, hogy el fog hangzani az M1-en. Nem így történt, a hírhamisító Papp Dániel vezette MTVA munkatársai simán átverték a DK-sokat, az MTVA pedig este az MTI-hez eljuttatott egy közleményt, amely szerint 

„erőszakosan, fenyegetőzve, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaiban félelmet keltve próbált a közmédia székházába bejutni a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek egy csoportja szombat délelőtt.”

A közlemény szerint a képviselők tettüket azzal próbálták magyarázni, hogy „a botrányos decemberi eseményekhez” kapcsolódó egyik eljárásban pénteken a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság első fokon megváltoztatta azt a jegyzői döntést, amelyet 2018 decemberében hozott a III. kerület jegyzője a közmédia Kunigunda úti épületeinek, területének védelmére. A bírósági határozat nem jogerős, az eljárás folytatódni fog, illetve a decemberi eseményekhez kapcsolódóan még több eljárás is folyamatban van - jelezte az MTVA. A „sajtótájékoztatónak mondott” szombat délelőtti rendzavaró esemény során a DK négy képviselője a székházba bejutva közleményt akart beolvasni élő adásban, folyamatosan fenyegetve a közmédia jelenlévő munkatársait, megsértve személyiségi jogaikat, mivel többszöri kérés, felszólítás ellenére a beszélgetést élőben online közvetítették.

Ezért az MTVA vizsgálja a lehetséges jogi lépéseket.

A történtek megmutatták, hogy a DK képviselő tetteikkel nem tisztelik, az igazságszolgáltatás tekintetében pedig nem ismerik a demokratikus intézményrendszert - zárul a közlemény.

Az online közvetítés fényében nem egészen világos, mit nevez az MTVA fenyegetőnek, a DK politikusai mindenesetre azt ígérték, hogy az ellenzék hétfőn visszatér. Varju Lászlót, Vadai Ágnest, Oláh Lajost és Gréczy Zsoltot plexiüveg fal és biztonságiak várták a bejáratnál, a belső beléptető kapun pedig nem jutottak át.

2018. december 16-án már a negyedik nagy ellenzéki tüntetést tartották meg a Kossuth téren a Munka törvénykönyve rabszolgatörvény gúnynéven ismert módosítása és a közigazgatási bíróságok felállítása ellen. A Kossuth térről a tüntetők aztán a Kunigunda utcába, az MTVA székházához vonultak Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes és más ellenzéki parlamenti képviselők vezetésével. Az MTVA a területén tartózkodó képviselők ellen birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a kerületi jegyzőnél, aki a helyszínen megállapította, hogy a képviselők jogosulatlanul tartózkodnak az épületben. Ezt a végzést támadták meg a képviselők, az alperes pedig az eljárást kérő MTVA volt. A bíróság pénteken azt mondta ki, hogy az ellenzéki parlamenti képviselők jogszerűen tartózkodtak az épületben.