MNB-alapítványok: ami a botrány mögött áll

Egyre nyilvánvalóbb, miért próbálták

Orbánéktörvényi szinten titkosítani az MNB alapítványainak működését: a nyilvánosságra hozott dokumentumok olyan baráti és rokoni pénzszórásról, nevetséges jogcímek alapján történt kifizetésekről szólnak, amit aligha akartak kitenni az ablakba. A zaftos sztorik mögött viszont elsikkadni látszik a lényeg: hogyan vált egyáltalán lehetővé mindez, hogyan juthatott el idáig a Nemzeti Bank, milyen törvénysértő lépések sorozata vezetett ide.

Kezdjük az alapoknál: a jegybankok működését minden demokráciában külön törvény szabályozza, éppen azért, hogy pontosan meghatározzák a feladatait és a mozgásterét. Ilyen törvény nálunk is van, és a fideszes módosítgatások dacára a lényege ugyanaz, mint máshol. Egyértelművé teszi, hogy az MNB feladata a monetáris politika irányítása, az árstabilitás és a forintárfolyam stabilitásának biztosítása. A törvény felsorolja az ehhez szükséges fő eszközöket, feltételeket és a szabályrendszer kereteit.

Alapvető tétel, hogy a Nemzeti Bank nem nyereségorientált intézmény, hiszen a fenti feladatok ellátásánál ez nem lehet szempont. Gyakran előfordul ugyanis, hogy éppen a valuta védelmében vagy az inflációs célt elősegítendő olyan lépésekre van szükség, amelyek közvetlenül a jegybanknak veszteséget okoznak ugyan, de az ország gazdaságára kedvező hatással vannak. Éppen annak érdekében, hogy a profitszerzés ne lehessen az alapműködést veszélyeztető szempont, a jegybankok nem is végezhetnek a profiljukon kívüli gazdasági tevékenységet.

A jegybank működésének persze van pénzügyi eredménye, ami lehet veszteség vagy nyereség, de annak további útját is meghatározza a törvény. Ha veszteség termelődik, azt a következő évi költségvetés tételei között szerepeltetni kell, ha pedig nyereség van, azt a költségvetésnek kell továbbadni. Arra tehát nincs törvényes lehetőség, hogy az esetleges profitot más célra használhassák fel!

Ennek fő oka az említetteken túl, hogy többnyire nem tényleges, hanem virtuálisnak nevezhető nyereségről van szó, amit jól példáz az MNB esete. Az utóbbi két évben a Matolcsy-féle Nemzeti Bank úgy jutott mintegy 500 milliárd forintnyi kimutatott profithoz, hogy

csökkentette az alapkamatot, részben ezzel folyamatosan gyengítette a forintot, így az elődei által felhalmozott devizatartalék felértékelődött. Ebből adódóan növelte a nyereséget a devizahitelek forintosítása is, amihez a fedezetet éppen a tartalékokból az MNB adta.

A kormány propagandagépezete Matolcsy nagy sikerének állítja be, hogy elődjével szemben ő nyereségessé tette az MNB-t. Mint a fentiekből látszik, nem ez a feladata, sőt pont azzal szemben cselekszik. Könnyen „nyereséget” mutathat ki a jegybank úgy, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel tudatosan gyengíti a forintot, túllépve az árfolyam-stabilitás szempontjain, és lazít a monetáris politikán.

Matolcsyékpontosan ezt csinálják, ami vitatható ugyan, de még nem törvénytelen.

Annál inkább az a nyereség további útja. Ha a jegybanknak profitja van, azt a törvény szerint a költségvetésbe kell folyatni, és felhasználható akár az adósságállomány csökkentésére, akár a kiadások fedezésére. Matolcsyék ezt megszegve alapítványokat hoztak létre, összesen 260 milliárd forintot utalva nekik. Ebből a pénzből a GDP csaknem egy százalékával csökkenthető lett volna az államadósság, vagy az egészségügynek, netán az oktatásnak lehetett volna hatalmas többletet adni.

Ehelyett újabb törvénytelen lépések következtek. Az alapítványok nagyjából 200 milliárd forintért állampapírokat vettek, azaz a jegybank közvetlen részt vállalt az adósságfinanszírozásból, amit az uniós szabályok kifejezetten tiltanak. Ugyancsak a törvényi előírásokon átlépve tízmilliárdokat fordítottak ingatlanüzletekre, a már említett botrányos támogatásokra stb., bárki mazsolázhat a furcsa kifizetésekből a nyilvánossá vált dokumentumok alapján.

Matolcsyékés a kormány tisztában voltak vele, hogy ezt törvényesen nem tehetnék meg, erre a legjobb bizonyíték, hogy magát a törvényt próbálták meg módosítani, méghozzá egészen sajátos módon: az alapítványi pénzek nem közpénzzé nyilvánításával. Ez akkora pofon volt a jogállamiságnak, a jegybanki működés lényegének és a józan észnek – hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az MNB kizárólag közpénzeket kezel –, hogy az Alkotmánybíróság elmeszelte a parlamenti fideszes mameluksereg által simán elfogadott módosítást.

Mielőtt nagyon tapsolnánk ennek, és a jogállam győzelmét ünnepelnénk, figyeljünk fel arra, hogy az AB csak részben tette nyilvánossá az alapítványi működést. Továbbra is titkos lehet az MNB és alapítványai üzleti tevékenysége a versenyszférában, holott a jegybank ilyet elvileg nem is folytathat! A legkirívóbb törvénytelenséget tehát korlátozták, de a közpénzek további kiáramlásához azért kiskaput nyitottak. A Fidesz élt is ezzel a lehetőséggel, és kedden ennek megfelelően változtatott a jegybanktörvényen!

A fő baj tehát nem az, kiknek osztogatnak pénzt az MNB alapítványai, hanem az, hogy ezt törvénytelenségek sora lehetővé teszi, ami egy jogállamban nem fordulhatna elő. Ahogy az sem, hogy mindennek semmilyen következménye sincs, sőt a kormányfő teljes mellszélességgel kiáll a jegybank elnöke mellett. Ebből logikusan adódik a feltételezés, hogy nem Matolcsyék ad hoc csínytevéseiről, hanem jól végiggondolt folyamatról van szó: csökkentjük a kamatokat, gyengítjük a forintot, az ebből származó hatalmas nyereséget, közpénzt pedig alapítványokon átfolyatva a megfelelő helyekre irányítjuk. A lényeget illetően ugyanaz történik tehát, mint mindenhol máshol.