A háttérben a kisgazdák voltak – Csak legenda, hogy a németek kérésére csinálták ki a magyar nagyüzemi mezőgazdaságot?

2020. július 27. 14:00 - szerző: Rózsa Péter

Lapunk június 17-i számában jelent meg dr. Gazdag László cikke a magyar mezőgazdaság rendszerváltás utáni hanyatlásáról. Ebben az volt olvasható, hogy amikor 1990-ben Antall József a német kancellárhoz látogatott, Helmut Kohl állítólag arra kérte, hogy számolja fel a nagyüzemeket a mezőgazdaságban, ezen belül építsük le az amúgy is túltermeléssel küszködő állattenyésztést, és álljunk át a növénytermesztési alapanyag-termelésre. Magyarul: legyünk a nyugati államok puszta növénytermesztési nyersanyag-beszállítói. Bármilyen durva beavatkozásnak látszik is, annak tükrében, hogy Magyarországon valóban sikerült a korábban eredményes, világszínvonalú, integrált termelési rendszerben működő nagygazdaságokat felszámolni, még igaz is lehet, hogy volt ilyen német kérés. Akkori bonni nagykövetünket, Horváth Istvánt – aki előkészítette Horn Gyula, illetve Németh Miklós németországi tárgyalásait, és minden találkozón, tehát az említett megbeszélésen is személyesen részt vett – arról kérdeztük: volt-e ilyen nyomás a kormányon Kohl részéről.

Találkozott a németországi tárgyalásokon akár szóban, akár írásban, hasonlóan konkrét, a gazdaságunkat érintő kéréssel, javaslattal?

Az egész tárgyalássorozatot én készítettem elő, beleértve a tematikát is, és a megbeszélések mindig ennek szellemében folytak. Ott semmiféle, a magyar mezőgazdaságot érintő kérdés nem volt napirenden. Több szempontból sem lehetett. Először is Kohl annál sokkal tapintatosabb politikus volt, mint hogy bármilyen nyomást gyakoroljon a magyar tárgyalófelekre. Ugyanakkor a rendszerváltás és a német egyesítés olyan hatalmas történelmi fordulópont volt a világpolitikában, hogy a kapcsolatok kiépítését egy ilyen alkalommal nem lehetett felaprózni bizonyos gazdasági ágazatok ügyeire. Aki ezt állítja, az biztosan nem volt ott a bonni tárgyalásokon. Később, a már Budapesten megtartott Antall–Kohl-találkozón ugyan nem voltam jelen, de aki a német politikát ismeri, tudhatja, hogy a kancellár soha nem tett volna ilyen brutálisan és ilyen konkrétan ajánlatot bármely részkérdésben. Aki ezt sugallta, az szeretné utólag Kohlnak és Antallnak a szájába adni, hogy ez történt. Kétségtelen viszont, hogy abban az időszakban voltak Magyarországon olyan politikai erők – elsősorban a kisgazdapártra utalok –, amelyek nagyon érdekeltek voltak abban, hogy szétverjék a nagyüzemi gazdaságokat, és egy apró, kis gazdaságokból álló rendszert hozzanak létre.

Tehát nem a politikai vezetés, hanem különböző lobbik érdeke lehetett az agrárium feldarabolása és újraosztása?

Elsősorban az osztrákok jelentkeztek be, akik a tiszta föld megvásárlásában voltak érdekeltek, de a tiszta földet nem árutermelés céljára hozták volna létre, hanem a korszerű mezőgazdasági gazdálkodás érdekében, mert hiszen Ausztriában a használható földterület lényegesen kisebb, mint Magyarországon. Főleg a határ menti területeken voltak érdekeltek, hogy ott korszerű mezőgazdasági termelést létrehozva, tulajdonképpen kiterjesszék a termelési lehetőségeiket Ausztria határain túlra.

A jótékony javaslatok tehát nem a legmagasabb szintű tárgyalásokon hangzottak el, viszont azokról a jelentős hitelekről, amelyeket akkoriban Németországtól vettünk fel, ezeken a fórumokon döntöttek?

Menjünk vissza korábbra! Egyrészt 1986. október 6-án írtuk alá az egymilliárd márkáról szóló, kamatmentes német hitelről a szerződést, amelyet tudomásom szerint nem is kellett visszafizetni. 1989 nyarán volt még két hitelmegállapodás: az egyiket félmilliárd márka összegben Bajorország adta és Streibl miniszterelnök írta alá bajor részről, a másik hitelmegállapodást a baden-württembergi miniszterelnök, Lothar Späth vezényletével a tartomány folyósította. Magyar részről a Németh Miklós vezette kormány megbízásából a Magyar Nemzeti Bank elnöke írta alá a megállapodásokat.

A két utóbbi hitel szabad felhasználású volt?

Igen, tehát nem volt megkötve, hogy csak mezőgazdaságra lehet használni. Később – én így láttam – igazán nem is volt még az Antall-kormánynak semmiféle, a mezőgazdasággal kapcsolatos stratégiája. Csak régi mintájú, kisparaszti gazdaságok létrehozásában gondolkodtak, de ehhez nem voltak meg sem a gépi feltételek, sem a know-how-k. A németeknek éppen az volt az érdekük, hogy a magyar mezőgazdaság sikeres maradjon, hiszen jelentős beszállítói voltunk a német gazdaságnak. Hogy a magyar mezőgazdaságot egyszerű árutermelő gazdasággá szerették volna átalakítani, hogy az alapanyag-beszállítói legyünk a Nyugatnak, az egyszerűen nem igaz. Kétségtelen, hogy ez volt a gazdálkodás legegyszerűbb formája, mert a legkevesebb munkát igényelte. Ha megnézzük, ma a mezőgazdaság legnagyobb része mást sem csinál, mint a különböző tulajdonosok birtokában lévő földeket nagyüzemi formában műveli meg, napraforgót, energianövényt, repcét, kukoricát termeszt. És közben jelentős mezőgazdasági célú támogatásokat vesz fel az Európai Uniótól.

Találkozott német agrárvállalkozókkal, akik láttak fantáziát Magyarországban?

Igen. Például Helmut Claasszal, a róla elnevezett kombájngyár tulajdonosával, aki Kecskeméten, Szolnokon, Orosházán és Békéscsabán hozott létre olyan üzemeket, ahol a Claas dominátorokat gyártották. Azt kérdezte: tudja, miért éri meg nekem Magyarországon gyártani a kombájnjaimat és eladni más országokban? Azért, mert a magyar mezőgazdasági üzemek olyan igényesek, hogy ha az én gépeim megfelelnek nekik, akkor bárhol a világban versenyképesek lesznek. A Claas cég ma negyedannyi gépet ad el, mint akkor Magyarországon a nagyüzemeknek. Más német agrárvállalkozók is arra intettek, vigyázzunk a mezőgazdasági nagyüzemeinkre, hogy a nagy rendszerváltó lelkesedés közepette nehogy szétverjük őket. Már a rendszerváltás előtt is több német vállalkozó nyilatkozott elismeréssel arról, ahogyan a nagyüzemeink képesek voltak kapitalista módszerekkel működni a szocia-lista keretek között.