A cseh sajtó szerint a Mészáros-birodalom a Telenor megvételéről tárgyal

2020. augusztus 24. 22:09 - szerző: 168 Óra

A Telenor a leggazdagabb cseh üzletember érdekeltsége.

 

A magyar Telenor értékesítéséről a tulajdonos tárgyalásokat kezdett a magyar kormánnyal és a magyar kormányhoz közel álló cégekkel - írta a G7 a cseh sajtóra hivatkozva.

A Telenor Magyarország tulajdonosa 2018. július óta a cseh PPF-csoport, azaz a leggazdagabb cseh üzletember, Petr Kellner legfőbb érdekeltsége. 

Mészáros Lőrinc cégbirodalmát már 2018 elején, a PPF bevásárlásakor is az érdeklődő vevők között volt, de csak akkor érdekelte volna az üzlet, ha a Telenor Magyarországot külön meg tudja venni.

A norvégok viszont a magyar mellett a bolgár, a montenegrói és a szerb Telenort is csomagban akarták eladni. Kellner 2,8 milliárd euróért vette meg a Telenor-cégeket, de Mészáros azonnal jelezte, hogy átvenné a magyar vállalatot, ha azt Kellner hajlandó leválasztva eladni.

A cseh sajtó szerint Kellner azért szabadulna meg most a Telenor-cégektől, mert az 5G-hálózat kiépítése sokba fog kerülni, és a költségeket csak akkor tudná csökkenteni, ha a kínai Huawei lenne a fő beszállítója, ám ennek elfogadtatását problémásnak tartja.

A PPF hivatalosan tagadta az eladási szándékot.