Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Megy az adok-kapok a meghiúsult szentendrei biciklishíd miatt, most épp a város polgármestere vágott vissza Révész Máriusznak

2020. március 6. 16:30 - szerző: 168 Óra/MTI

Nem csitulnak a kedélyek a február 17. és március 2. között lezajlott véleménynyilvánító szentendrei népszavazás után, amelyen a helyiek úgy döntöttek, nem akarják, hogy a tervezett biciklishíd a belváros közelében épüljön meg. Most Fülöp Zsolt független polgármester válaszolt Révész Máriusz kormánybiztos csütörtöki kijelentéseire, aki többek között elmondta: Fülöp Zsolt becsapta a helyieket, amikor egy olyan helyszínt - a Postás strandot - is szavazásra bocsátott, amelyről pontosan tudta, hogy ott nem építhető meg a híd, mivel a szemben lévő szigeti részen védett vízbázist érintene.

Fülöp Zsolt pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Révész Máriusz több tényt is elhallgatott a rendezvényen, például nem említette, hogy az állam által preferált, Szentendre belvárosában tervezett két hídhely nem csak azért nem kapott környezetvédelmi engedélyt, mert a vízbázisok védelméről szóló 1997-es kormányrendelet kizárja azt,

hanem azért sem, mert a híd tájba, városképbe illesztése gyakorlatilag megoldhatatlan a Pest Megyei Kormányhivatal határozata szerint.

A polgármester jelezte: Révész Máriusz arról sem tett említést, hogy mi volt az oka a csaknem két évig elhúzódó környezethasználati engedélyeztetési eljárásnak. "Az előkészítetlenség és a nem kellően kimunkált tervek miatt az eljárás minden fázisa fellebbezésre adott okot" - tette hozzá. Mindezek ellenére a beruházó azt kérte tavaly év végén Szentendre képviselő-testületétől - folytatta -, hogy a belvárosi hídhelyek valamelyikét támogassa, miközben azok nem kaptak környezetvédelmi engedélyt. A polgármester tudatta azt is, a projekt tervezett menetrend szerinti kivitelezése már tavaly év végén kétséges volt, a beruházó pedig "most a városra hárítja a felelősséget", "átpolitizálva a híd megvalósításának valós történetét".

Fülöp Zsolt jelezte, továbbra is készek a híd megvalósítása érdekében a szükséges egyeztetésekre. "Azt gondoljuk, hogy ha a Rév utcánál a kormány szerint - a vízbázisvédelmi szempontok figyelembe vételével, ám szakhatósági tiltás ellenére - megvalósítható a kerékpáros híd, akkor az a minimum, hogy ezt a lehetőséget megvizsgáljuk a belvárostól délre eső helyszín esetében is" - tette hozzá.