Megszűnt a kulturális tao, az Orbán-kormány százmilliós pótló támogatással tömte ki a Nemzeti Színházat

2019. május 16., 14:04

Szerző:

Jelentős kiegészítő bevételi lehetőséget jelentett  a kis és közepes színházak számára a kulturális célokra fordítható, cégektől érkező társasági adófelajánlás. A támogatási forma a tavalyi megszüntetésig főleg a független, minimális állami támogatásban részesülő színházakat segítette, a pénz kiesése miatt a színházak attól tartottak, hogy oly mértékben kell megnövelniük a jegyárakat, ami kihathat a látogatottságukra, egyesek pedig a bezárást vizionálták. A vészharangokra az Orbán-kormány bejelentette, hogy a tao helyett közvetlen állam támogatást fognak nyújtani a színházaknak, ezt viszont a saját szempontjaik szerint osztják el.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Válasz Online úgy értesült, hogy az új támogatásból az egyébként is jelentős normatív állami támogatásban részesülő Nemzeti Színház kaphatja az egyik legmagasabb összeget,

ötször annyi pénzt, mint amennyit korábban a taóból kaphatott.

A színháznak legutóbb még 76 millió forintot ajánlottak fel a cégek, ehelyett a kormány 400 millió forintot ítélt meg. Eredetileg

800 millió forintot adott volna az Orbán-kormány, azonban a színházi szakmában még a Fidesz-közeliek is kiakadtak az aránytalanságokon, úgyhogy a felére mérsékelték a támogatást.

Érdekesség, hogy Nemzeti Színház „Nemzetstratégiai előadó-művészeti intézmények” kategóriába lett sorolva a támogatási igénylés leadásakor, noha a törvény szerint nincs ilyen intézményi kategória. A portál szerint politikai szempontok szerint alakították ki a támogatások rendszerét.

Kiemelt, 1,2 milliárdos támogatásban részesül még az Opera és az Operettszínház is. A Müpa, a cirkuszcég MACIVA és a Pesti Magyar Színház pedig 800-800 millió forintot kap. Ők azért kapnak végül nagyobb támogatást, mert a korábbi TAO-felajánlásokhoz képest először megállapított 400-800 millió forint kevesebb lett volna.