Meddig nőhet még a benzinár?

Hetek óta csúcsokat dönt a benzinár, vannak olyan kutak, ahol már 350 forint felett van a 95-ös literje, de a gázolajért sem sokkal kevesebbet kérnek. Nem is olyan régen, kb. másfél évvel ezelőtt ennél száz forinttal alacsonyabb volt az ár, igaz, egy éve a mostani közelében mozgott, féléve újra a 300-as szint alá esett, hogy aztán ez év elején megkezdje máig tartó ralliját. Az üzemanyagárak a piaci mozgásoktól függően mindig is ingadoztak, de az a benyomásunk, mintha az utóbbi időben a korábbiaknál jóval nagyobbak lennének a kilengések, és a drágulás mértéke már egyre többünk számára húsbavágó. Ez érthetően rontja sokak közérzetét és próbálják keresni, ki vagy mi a felelős mindezért.

A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a kőolaj világpiaci jegyzése határozza meg a hazai árszintet, amely követi annak hektikus mozgását. 2008 nyarán a fekete arany hordónkénti /egy hordó kb. 160 liter/ ára meghaladta a 140 dollárt, szemben az egy évvel korábbi 60-70-nel, ennek megfelelően az üzemanyagok mindenhol a világon csúcsszintre drágultak. Ősztől aztán csökkenés, majd pedig a válság kitörésével, a kereslet visszaesésével zuhanás kezdődött, tavaly tavasszal a kőolajért már kevesebb mint 40 dollárt adtak. A recesszió fokozatos megszűnésével az olajár is felfelé kezdett araszolni, és ez a folyamat még most is tart. Jelenleg a jegyzés hordónként 85 dollár körül van, és várható, hogy tovább emelkedik majd.

A felhajtó erő jelenleg a kezdődő fellendülés, és elsősorban a feltörekvő óriások, Kína és India növekvő fogyasztása. A szezonális hatásokat is figyelembe véve szakértők azt jósolják, hogy nyárra 90-95 dolláros szintre is számítani lehet, amit alátámasztani látszik, hogy az olajexportáló országok szervezete, az OPEC keddi döntése szerint csak ennél a határnál avatkoznak majd be a kitermelés növelésével. Bár a jelenlegi viszonyok között a többség a 70-80 dollár közötti szintet tartja korrektnek, nincs ellenükre az ennél valamivel magasabb ár. A tavaly előttihez hasonló mértékű ugrást viszont már nem akarnak, mert az keményen visszaüthet, és - mint azt láttuk - hatalmas zuhanást eredményezhet, s ekkora ingadozás nem érdeke a termelőknek.

Bár a Fidesz egyik szakértője nagyvonalúan kijelentette, hogy világpiaci gázár nincs, ami az ő felfogásában a kőolajra is értelmezhető, valójában a regionális árak szoros összefüggéséről van szó, és ezek összessége mégiscsak globális árszinthez vezet. Az olaj esetében ez annyit jelent, hogy a különböző helyekről származó nyersanyag árát a piaci helyzetnek megfelelően összehangolják, jelentősebb eltérés csak a szállítási költségekben lehet. Így aztán azok az országok, amelyek alapvetően importra szorulnak, függetlenül attól, közvetlenül honnan veszik a kőolajat, nagyjából hasonló áron jutnak hozzá. Hazánk esetében ez annyit jelent, hogy a belföldi felhasználás négyötödét Oroszországból szerezzük be, és függetlenül az ottani kitermelési költségektől, az árképzési rendszer alapja a kétoldalú szerződések szerint a Brent olajfajta egy adott időszakra vonatkozó ára.

Vissza-visszatérő politikai szándék, hogy csökkentsük egyoldalú függésünket, de logisztikai szempontból ez nagyon nehezen kivitelezhető. A jelenleginél erőteljesebben kapcsolódhatnánk ugyan a nyugat-európai vezetékrendszerhez, de ahhoz jelentős kapacitásnövelésre lenne szükség. Segíthetne a sokat emlegetett Adria-csővezeték is, de ahhoz is nagyon költséges fejlesztés kell. Hiú ábránd azonban, hogy ezek révén olcsóbban juthatnánk kőolajhoz, az ár alig térne el a mostanitól, sőt a szállítási költségek valamivel magasabbak lennének a jelenleginél.

Ha csupán a világpiaci ár lenne a meghatározó, a benzinárnál is háromszoros kilengést láthattunk volna az elmúlt másfél évben. A képlet azonban ennél sokkal bonyolultabb. Mivel az import dolláralapú, a forint árfolyama közvetlen hatással van a belföldi árszintre. A 2008-as világpiaci csúcsoknál az volt a szerencsénk, hogy akkor egy dollár csupán 160-165 forintot ért, ami tompította a drágítási hatást. Ennek pont az ellenkezője történt tavaly tavasszal, amikor az alacsony importárat rontotta a forint értékvesztése: egy dollár akkor 220-230 forint között mozgott. A jelenlegi 195 körüli kurzust akár arany középútnak is tekinthetjük, de bizonytalan, marad-e a forint ebben a sávban. Ez nem csupán tőlünk, hanem sokkal inkább az euró-dollár keresztárfolyam alakulásától függ, és sokan valószínűsítik a közös európai valuta további gyengülését. Bármilyen furán hangzik is, de például a görögök adathamisítását és amiatt az európai befektetői bizalomvesztés árát a benzinkutaknál is megfizetjük.

Mindezzel együtt még mindig csak az üzemanyagárak 30 százalékánál tartunk, a termelői ár ugyanis csupán ennyit tesz ki. Erre rakódik még az úgynevezett kitárolási díj, ami a teljes ár egy százaléka, kétféle kereskedelmi árrés, összesen 11 százalék, továbbá a jövedéki adó 38 százalékos és a forgalmi adó 20 százalékos részesedéssel. /Ne feledjük, száz százalékból számoltuk visszafelé az arányokat!/. Az utóbbi kettő tavaly nyár óta emelkedett meg a stabilizációs csomag részeként, így ma az unióban nálunk van az egyik legmagasabb teher az üzemanyagokon. Ha a korábbi adómértékek maradtak volna, a benzinár ma kb. 30 forinttal alacsonyabb lenne.

De mit várhatunk az elkövetkező hónapokban? Ha igazak a borúlátó prognózisok, a kőolaj ára 95 dollár közelébe emelkedhet nyárra. Ha emellett a dollár is tovább erősödik, az üzemanyagok termelői ára akár 15 százalékkal is emelkedhet. Ha erre rászámítjuk a jelenlegi adóterhelést, a mostani átlagosan 337 forintos benzinár 370-380 forintig emelkedhet és csak az adótartalom esetleges csökkentésével lehet alacsonyabb. Rossz hír emellett még az is, hogy ha minden kedvezően alakul, a helyzet az idén akkor sem lehet sokkal jobb a mostaninál. Az olajár ugyanis a szakértők szerint legfeljebb minimálisan csökkenhet a mostani alá, a forint jelentős erősödését sem valószínűsítik. Arra se számítsunk, hogy az adókulcsok az idén csökkennek az üzemanyagoknál, ha a külső árnyomás ezt nem kényszeríti ki. Így aztán a közeljövőben a legkedvezőbb reális esetben is csak kb. 10-20 forint közötti árcsökkenésben reménykedhetünk, ami sajnos jócskán elmarad a drágulási esély mértékétől.