Bővül a MÁV testkamera-hálózata, felére csökkent a bántalmazások száma

Az elkövetők 71 százaléka jegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni vagy ittas volt.

2020. december 6., 10:30

Szerző:

A MÁV-Start 66 új testkamerát szerzett be, már összesen 174 támogatja a jegyvizsgálók munkáját – írja az MTI. Az új kamerákat a Keleti pályaudvarra, Komáromba, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, Füzesabonyba, Záhonyba, Szegedre és Tapolcára telepítették. 

A MÁV tapasztalatai szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében hatékony a testkamera alkalmazása, az utóbbi években csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon. 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 esetben történt tettlegesség, nyolc napon túl gyógyuló sérülés pedig egyszer. Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni vagy ittas volt. Idén a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok és a Budapest-Göd-Vác-Szob 8-8 esettel, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok vonal 6 esettel.

Augusztus 31. óta a jegyvizsgálóknak kötelező a testkamera használata a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon.