Márciusi majális az Operánál

Recseg az ordibátor:
– Akkor beolvasnánk a jövő heti lottónyerőszámokat: 17, 17, 17, 17, 17.
Felnevetnek néhányan, amikor leesik a húszfilléres: ez a Kormányváltók sorszáma a szavazólapon. Két, március 15-i fiaskó, „természeti csapás” után kijárt már a vasárnapi napsütés: ki liberálkék lobogót hozott, ki ölelgeti a szocivöröset, a PM-fehéret, más DK-s papírzászlót zörget.

Alsó-középosztálybeli a divat: kistáskák a hónaljakban, baseballsapkák dukálnak a nyakkendőkhöz, virágos nyári ruhák a horgolt felsőkhöz, kötött pulcsik a kockás ingekhez. Napszemüveg helyett gyűrött Népszava szűri a fényt.

Szinte napra pontosan nyolc éve ezen az úton énekelték teli torokból a szocinótát, az Igen-igent. Medgyessy Ray-Bannel az orrán, Gyurcsány még az őszödi tehertől szabadon állt a deszkákon. Akkor győztek, de azóta se látott korai majálist az Andrássy. Balosat biztosan nem.

Most is tűz a nap. Fogy a víz, vörös arcot legyez a zászló, felvonul a plakátnépművészet: az ízléstelen Orbán-disznósült mellett a Ne légy gyáva, Viktor! Vitázz! üzenet érkezik nyuszifotóval szervírozva. Valaki kék-piros betűtengert erősített a Louis Vuitton bolt mellé: kacska kortesgyónás az, zavaros kormánykritika, nincs ember, aki kibetűzné. A hangszóróból Bródy szól, naná, hogy a Lesz még magyar köztársaság!, kattannak a fényképezőgépek, a mobilok.

– Fel tudom tenni a képet a Facebookra – udvarol egy sármos nyugdíjas a körülötte rajcsúrozó nagymamáknak.
Itt kék ikeás szatyorból árulja valaki Ferenczi Kriszta Narancsbőr című könyvét, ott a perecesnél Kossuthtól hozott a jelmondat: „A hatalmat csak a szabadság javára lehet összpontosítani.” Amott erőlködve tapossa a pedált egy triciklis, kortesdologban jár ő is: Kerék-Bárczy méteres fotóját hozza-viszi.

Az Oktogonig ér a tömeg, jó ötszáz méter hosszú a kormányváltó emberkígyó, ám a szpíker szerint még érkeznek tüntetők.

Érces férfihang videóról sorolja Orbánék bűneit: „Négyszázezer kiskorú éhezik, Orbán több mint háromszázezerrel visz haza többet, Simicska percenként egymilliót keres, újra gyarmat lesz az ország, minden család egymillió forinttal tartozik Putyinnak.” Plusz a kormány egyre durvábban sanyargatja a népet, éhbérért dolgoznak a közmunkások, ötszázezren hagyták el az országot, Orbán hazudott, hazudott és hazudott. A nép élőben lájkol, megoszt: sípol, fütyül, átkozódik, kiabál, kiegészít, kommentál. Dróton fut a kamera a fejek felett, drón száll fel, optikája az Andrássyt figyeli.

– Éljen a korszakváltás, éljen a haza! – melegít Barabás Ricsi, az Együtt–PM színész szpíkere. Tegez, őt is sziázza mindenki.
Kónya is laza. Ki tudja, miért, hosszú ujjú pólóra húzott egy rövid ujjút, így ekézi Orbánt. Felidézi a két évvel ezelőtti Operaház melletti tüntetést, amikor ők kint álltak, a kormánypártiak meg bent ünnepelték „az új birodalom megalapítását”, az új alkotmányt.

A legendárium első lapja kész.

Gyurcsány fehér ingben, a szokottnál visszafogottabb. A rutin viszi: ha kell, rekedt, vagy lazán dobja egyik kezéből a másikba a mikrofont, polikon, sztár, kifutón sétál a rajongók közé, pirulnak érte az ötvenes-hatvanas asszonyok.

– Azért jöttünk össze, hogy megüzenjük, Magyarország él – nyit, aztán felpörög. A szabadság nem eladó, mondja, Orbánt a politika szemétdombjára kell küldeni, a miniszterelnök Keletre megy, mi Nyugatra.
Rutinból átkozottnak, hazugnak, csalónak nevezi a kormányfőt, aztán befékez.

Szemben vele a decens Rónaszékiné magányosan, megértően mosolyog egy fideszes kampányplakátról. Sárgán villognak a közlekedési lámpák, a balettintézet mellvédjén sárga mellényes figyeli a rendet.

Feri nosztalgiázik kicsit, régvolt áprilisi majálist idéz:
– „Igen-igen, megcsináljuk, igen-igen, veled vagyunk, Magyarország, igen-igen!”
Ebből a rekedt mondatból is rapet csinál majd a netes folklór.

Fodor kékben veszi át a stafétát.

– A szabadság nem lehet ellenzékben – jön egy Orbán-átirattal. Papírból olvas: – El akarják tőlünk venni a szabadságot, de nem hagyjuk!
– Nem hagyjuk! – skandálja a tömeg.

Fodor egy bekezdésben ellövi az összes kormányt katyusázó poént: Felcsút, stadion, álcivilek, választási manipuláció, álpártok.

– Több mint ötvenezren vagyunk – tör Philip babérjaira a szpíker.
Szabó Tímea ukrán párhuzammal jön: megnyugtatja Orbánt, ha leváltják, megtarthatja az arany vécékeféjét.

Arra biztat, ne higgyünk a közvélemény-kutatásoknak. Rákóczi, Petőfi korában, de még ’56-ban is azt hozták volna ki, hogy csupán maroknyi csoport akar változást.

Bajnai a megszokott kék helyett most fehér ingben lép fel. Kockáztat, inkább azoknak beszél, akik nem jöttek el:
– Nincs megnyerve, nincs elveszve semmi! Aki otthon marad, Orbánra szavaz!
Azokhoz szól, akik április 6-án inkább kimennének a telekre, vagy a földet művelnék, esetleg csókolóznának a Margit-szigeten.

– Ha mások döntenek helyetted, lehet, hogy el kell majd adni a telket, hogy fizesd a hiteled. Lehet, hogy elveszik a földed, mert kell valakinek, és a lány is külföldre utazik, akit a szigeten csókolnál.

– Hú, de jó – toppan a színpadra zakóban Mesterházy Attila. Talán a tömegnek örül ennyire. Ő az egyedüli, aki nem ingujjban szónokol. – Gordonnak igaza van, minden szavazat számít!

Orbánról beszél, aki nem áll ki ellene vitázni, gyávanyulazza, szerinte az óvodában is ez lehetett a kormányfő jele.

– Ideológiájában horthysta, gazdasági döntéseiben feudális, hatalomgyakorlásában bolsevik – jellemzi a Fidesz-rendszert. Valódi munkahelyeket akar, hogy ne vándoroljanak ki a magyarok. – Tegye fel a kezét, akinek rokona vagy ismerőse elhagyta az országot! – közvéleménykutat.

Karerdő a levegőben. Van, aki túlteljesít: mindkét kezével jelentkezik.

– Na, ezt nézze meg Orbán Viktor!
És jönnek az ígéretek: a nettó százezres minimálbér, a szeptemberi tandíjmentes iskolakezdés, az igazságos rezsicsökkentés, a nyugdíjasoknak szánt gyógyszertámogatás.

– Megbukott az unortodox gazdaságpolitika. Feltétel nélkül letette a kormány a fegyvert az oroszok előtt. Európában most Orbán Viktor Putyin pincsije. Ül, fekszik és még a farkát is csóválja – somolyog, a nép meg harsányan nevet.
Hát így!

A Kormányváltás miniszterelnök-jelöltje jattol a közönséggel, miközben a szpíker felhívja a színpadra az egyéni jelölteket. Elöl az Ágik: Kunhalmi és Vadai csápolva nyomják Máté Péter Ez itt az én hazám című dalát. A hangulatra rímel a szöveg: „Vigasz száz kudarc után...” Taps, lengnek a kortesvásznak, nemzetiszín papírlapokat osztogatnak, kamerák szaladgálnak a fejek felett, fotós ül ki az egyik bérház tetőkorlátjára, zizeg a drón, kapkodnak az aktivisták, óriási piros-fehér-zöld zászlót formáz a tömeg, lobog az Andrássy út.