Lopás, botrányok, rendőrségi ügyek – egy tanárnő kálváriája herbálfüggő tinédzser fiával

2019. március 19. 07:11 - szerző: Herczeg Szonja

2016-ban ismertem meg az akkor egy jó nevű gimnáziumban tanító Mártát és két fiát. Átlagos, középosztálybeli család, panellakás a negyediken, kutya a kanapén, szóval hétköznapi körülmények. 

A negyvenes éveiben járó Márta akkor bicegve, mankóval lépett ki a szobából. Jókedvűen fogadott, megkérdezte, rángassa-e le rólam Foxit, a kutyát, de mielőtt még nemmel válaszoltam volna, a fia, akit nevezzünk Gábornak, már rá is adta a pórázt, és  levitte sétálni. Eleinte nem akart ott maradni a beszélgetésünkre. 

A lakásban a legfeltűnőbb a hatalmas könyvespolc volt, Gábor meg is jegyezte, mielőtt távozott a kutyával, hogy volt, onnan adott el pár kötetet, hogy „cuccot szerezzen”. Mártának erre egy arcizma sem rándult. 

Gábor 2016-ban biofű-, más néven herbálfüggő volt már. Ottjártamkor tiszta volt, Márta boldogsága azonban nem tarthatott sokáig, de erről majd később. Még a főiskolán ismerte meg férjét, akivel sokáig boldog házasságban éltek.  A párnak, hiába próbálkoztak, nem született saját gyereke, ezért úgy döntöttek örökbe fogadnak. A látogatásomkor 14, ma már 17 éves Gábornak van egy bátyja is, a 19 éves Péter. Mindketten csecsemőként kerültek hozzájuk. 

Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash

A két testvér nagyon különböző személyiség lett. Péter magányos, gátlásos, intellektuális típus. Gábor aktív, közösségi ember, akit gyerekkorában ADHD-vel diagnosztizáltak és kezeltek is, már amikor hagyta, a gyógyszert ugyanis nem mindig volt hajlandó bevenni. Sosem versengtek egymással, mert, ahogyan az anyjuk mondja, mindkettő más pályán mozgott. Kiegészítették egymást.

Márta és a férje  kapcsolata az évek során megromlott. A férfi szorongott, és egy idő után alkohollal próbálta oldani. Amikor ideges vagy feszült volt, a szitokszavak mellé nemcsak Márta, hanem a gyerekek is kaptak a  egy-egy pofont. A férfi különösen nehezen viselte Gábor hiperaktív viselkedését. 

Mártának 2015-ben tűnt fel, hogy fia nagyon sokat alszik, és olyan nagy adag ételeket eszik, amennyi nem normális. Eleinte azt gondolta, áh, ez csak a kamaszkor velejárója. A fáradékonyságot a hiperaktív (ADHD-s) állapot velejárójának, a farkasétvágyat pedig a fejlődésben lévő szervezetnek tudta be. 

Egy napon azonban minden megváltozott. Gábor bejelentkezve maradt közösségi oldalának fiókjába az anyja telefonján. Márta, ahogy kezébe vette a készüléket teljesen elsápadt a képernyőn lévő üzenetet olvasva. Ez így hangzott:

Minden szívással meghalhatsz.

Lassan jöttek más fizikai tünetek is, a vérben úszó szem, a felpüffedt arc, Kis idő elteltével Márta már akkor tudta, be van-e szívva a gyerek, amikor bejött az ajtón. 

Azt gondolta, nem ijeszti el a gyereket, inkább arra ösztönzi, hogy a lakásukban lógjon a haverokkal, hogy szem előtt legyenek. Többen kérdezték, hogy ezután miért engedte el egyáltalán bárhova, mire csak azt tudta válaszolni, tartson erőszakkal otthon egy 180 centis, 75 kilós gyereket? 

Márta tehát tehetetlen volt. Még rosszabbul érintette, amikor a náluk ideiglenesen lakó haverról kiderült, hogy apja az egyik dealer a környéken. Márta viszont itt is a támogatást választotta, annyira megértő volt, hogy a gyerekek őt hívták, ha valaki bajba került. Miközben igyekezett türelemmel és megértéssel fordulni fiához és a többi bajba jutott gyerekhez, kereste a megoldást. Azzal nem sokra ment, hogy újra és újra felsorolta a veszélyeket, meg azzal sem, hogy fenyegetőzött, belehalhatnak abba, amit csinálnak. És ezerfelé rohangált, a 16 év alatti korosztály kezelésére ugyanis nem volt speciális addiktológia. Akárhova ment, mindenki azt mondta neki, hogy ez gyermekpszichiáterre tartozik, az őt kezelő orvos viszont hárított, mégpedig arra hivatkozva, hogy ez addiktológiai kérdés. 

Gábor végül mégis leült velem beszélgetni azon a napon, így megtudtam tőle, hogy pörgetőket és herbált is használ, utóbbi tompítja, azt szereti jobban. Azt is elmondta, hogy volt egy 22 éves srác a környéken, ő tanította őket görkorizni. Majd szívni is. Volt, hogy Gábort a mentő vitte be, mert nyugtatót adagolt túl, de ott sem foglalkoztak függőségével.  Végül a Válaszút Alapítvány adott Mártának szakanyagokat, és valaki ajánlotta neki a Szatymazi Rehabilitációs Centrumot. Végül fia szerencsésen, pár hét alatt bekerült. 

A fiataloknak szánt elvonó helyek száma ma is csekély, ezért a felnőtt elvonók kénytelenek felvenni sokszor kényszerből a tinédzsereket,

miközben, ahogy Márta is mondja, az előbbiekre sajnos lenne igény .

Gábornál soha nem jött el az a pont amikor magától is bevonult volna. Két komolyabb, kórházban végződő rosszulléte sem tántorította el a szerektől. Márta tehetetlenségében már a hatóság közbelépésében „reménykedett”. Ami el is jött, a  sok igazolatlan hiányázás miatt Gábor iskolájának vezetése értesítette a gyámügyet. Márta direkt nem igazolta a hiányzásokat, szerette volna, ha a fia végre megtanulja, hogy mindennek következménye van. Gábor megijedt, amikor megtudta: ha nem megy elvonóra, intézetbe kerül. 

– A rehab első öt napja borzalmas volt. Enni nem tudott, folyamatosan hányt, ment a hasa. Ezért haza akart jönni. El is mentem érte, de később visszavittem és végigcsinálta az öt hónapot, 2016 decemberében tért vissza - meséli  Márta. A helyzet azóta is finoman szólva is hullámzó, Márta élete pedig cseppet sem irigylésre méltó. Egészsége olyannyira megroppant, hogy már nem tud teljes állásban dolgozni. De a családot el kell tartani, így részmunkákat vállal. 

Azt mondja, mióta legutóbb láttam fiát, először elkezdte újra az iskolát, járt a Megálló Csoportba, minden látszólag jól alakult. De a suliba nehéz volt visszailleszkednie, hamar feladta az erőlködést. Pár hónapig bírta szerek nélkül, aztán szépen lassan visszacsúszott, ezért 2016 tavaszán nevelésbe vették (intézetbe került). Meglepő lehet, de ezt maga Márta kezdeményezte, mert, mint mondja, tarthatatlanná vált otthon a helyzet, lopásokkal, botrányokkal, ellenállással és harcokkal. 

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Gábor 2016 közepére már mindenféle szereket használt, még főleg dizájnerdrogokat. Aztán lassan elhatározta, hogy újra rehabra megy, Ráckeresztúr mellett döntött. Persze nem ment azonnal, elkezdte az időt húzni. A döntő lökést az adta meg végül, hogy Bócsára, egy speciális gyermekotthonba helyezték, amit nem akart, az egyetlen más opció a rehab volt. Hosszas nyűglődés után 2016. november elején elment Ráckeresztúrra, a református egyház által fenntartott tinirehabra. 

– Jó döntés volt, az első hét után elhatározta, hogy 9 hónapot fog maradni. Ez azért egy elég komoly terápiás idő már, főleg tizenévesként – mondja Márta, aki szerint fia jól érezte magát, hitelesek voltak számára a segítők, mentorok. – Jól működött a terápiában, rengeteget tanult. Benne mindig, egész kicsi korától volt valamiféle szakralitásra való igény, valami istenkép, ez itt formát kapott, kimenőin el is kezdett járni egy keresztény közösségbe. A terápia végét azért a tervezetthez képest lazábban zárta le, talán egy héttel rövidebben is, de jól alakulónak tűnt minden. 2017 július végén jött haza, 9 hónap után. Az augusztus iskolakereséssel telt, találtunk is egy megfelelő sulit. A helyzetet nehezítette, hogy nekem augusztus végén műtötték a lábamat, két hét kórház, és utána sem voltam igazán járóképes. Az új suli kezdetét távirányítottam a kórházból.

Gábor tehát elkezdte az iskolát, lett barátnője, focizni járt, egy ideig úgy tűnt, jó úton jár. Aztán novembert vége felé jöttek a gondok, nem kelt fel időben, rendszeresen késett, utóbb kiderült, hogy már szerhez is nyúlt. Később azzal magyarázta a visszaesést, hogy szakított barátnőjével. Márta szerint ezután minden kezdődött elölről, beleértve a lopásokat és botrányokat. Ez vezetett odáig, hogy 2017 április környékén megint kitette a lakásból és újra nevelésbe vetette. – Utána indult a totális mélyrepülés, újabb rendőrségi ügy, bolti lopás, teljesen szétcsapta magát, bármit használt, ami útjába akadt. Aztán gyámügyi döntés született, hogy hova helyezik, Bócsára került, ez egy tanya az Alföldön, munkaterápia címmel állatgondozás van speciális gyerekotthonként.

Csakhogy Márta szerint itt tulajdonképpen nincs állandó pszichológus, csak hetente 2 órás foglalkozás a 18 gyereknek.

Gábor újabb két hónapot volt ott, majd elkezdett szökdösni. Visszavitték, de volt, hogy Budapestig ment, a rendőrség körözte. Megesett, hogy megjelent Mártánál, aki nem fogadta vissza, mert eddigre már nem csak használt drogokat, de terjesztett is, sőt, más bűncselekményben is benne volt, ahogy fogalmaz, „lefedte a drogos bűnözési palettát”. Tavaly februárban szinte pszichotikus állapotba került, öngyilkosságot kísérelt meg.

Gábor ma otthon van. Márta szerint alig várta, hogy letöltse a kötelező bócsai elvonót, és hazaküldjék. Az intézményrendszer nem akarja,

Mártának kellene megoldania a problémát.

– A gond ezzel az, hogy ha jogilag én felelek is érte, nincs mozgásterem, nem kötelezhetem, szemben azzal, ha intézményesítve van, és a rendőrség például körözheti. Amúgy mostanra levált a bűnöző kapcsolatairól, és dolgozni akar. Voltak is alkalmi munkái már. Kicsit szabályozta a szerhasználatát, csak füvet szív, de azt naponta. Összességében rendezettebb, talán változik, de reménykedni már nem reménykedek, örülök minden egyes napnak, ami jól sikerül.