LMP: Orbán számoljon be arról, kiket tiltottak ki az USA-ból!

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek megvannak az eszközei arra, hogy megtudja, kiknek tiltották meg a beutazást az Egyesült Államokba. A párt arra szólította fel a kormányfőt, hogy szerezze be az információkat és azokat ossza meg az Országgyűlés plenáris ülésén.

2014. október 19., 19:25

Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Orbán Viktornak egy napon belül intézkednie kell, hogy a kormányzatban helyettes államtitkári szinttől felfelé, illetve a központi államigazgatási szervek vezetőitől megtudja, kiket sújt a beutazási tilalom és milyen indokkal.

Amennyiben ezt a tájékoztatást megkapja, úgy az információkat ossza meg az Országgyűléssel – szólította fel a miniszterelnököt Schiffer András, hozzátéve, hogy az ország külpolitikai cselekvőképessége forog kockán. Kérdésre válaszolva a társelnök közölte: az ügyben az MSZP-vel is egyeztetéseket kezdeményeznek.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke elmondta, hogy az ügy kirobbanása után azonnal kezdeményezték az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását, ami megtörtént, de továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az ülés nyílt legyen. Hozzátette: kezdeményezhetik azt is, hogy a bizottság egyenként hallgassa meg azokat, akik az ügyben érintettek.

A politikus felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, hogy nyilatkozzon arról: ő vagy bármely munkatársa érintett-e az ügyben.