Lázár János megkoszorúzta Horthy Miklós sírját, szerinte a kormányzó egy hős volt

2019. november 17., 04:50

Szerző:

A fideszes parlamenti képviselő, volt Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Facebookra feltett videóban adta hírül, hogy koszorút helyezett el Horthy Miklós kenderesi sírján a kormányzó budapesti bevonulásának a 100. évfordulóján. Szerinte Horthy Miklós a bajtársaival megmentette Magyarországot.

– Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk

– fogalmazott a politikus.

Horthy Miklós 1920 és 1944 között volt Magyarország kormányzója. A történészi és a közgondolkodásban politikai hovatartozástól függően tartják a fehérterror fő vezérének vagy rendteremtő, konszolidáló államfőnek. A náci Németország általi megszállás, 1944. március 19. után is a helyén maradt, és lehetővé tette, hogy a magyar közigazgatás, a hadsereg, a karhatalmi szervek és a gazdaság folyamatosan működjenek a hitleri célkitűzések szolgálatában. A holokausztról való tájékozatlanságát állító tévhittel ellentétben legkésőbb 1943 tavaszától tisztában volt azzal, hogy mit jelent a zsidókérdés hitleri végső megoldása. 1944 júniusában nem lépett fel a gettók kialakítása és a deportálás ellen. Magyarországról ekkor már 440 000 vidéki zsidót deportáltak, közülük 370-390 ezren haltak meg. A mintegy 200 000 budapesti zsidó deportálását Horthy Miklós csak a szövetségesek normandiai partraszállásának hatására, valamint több külföldi államfő és a pápa figyelmeztetésére tiltotta meg.

„Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk” – írta még 1940. október 14-én egy gróf Teleki Pálhoz szóló levelében.

Orbán Viktor 2017 júniusában nevezte kivételes államférfinak Horthy Miklóst, igaz, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint ő az első miniszterelnök is, aki a kormányzóra célozva kimondta, hogy Magyarország nem tudta megvédeni a zsidó állampolgárait.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.