KRESZ-módosítás – A rendőrség sosem beszélt kötelező ismétlővizsgákról

Valótlanság terjedt el a hazai sajtóban, a rendőrségi szóvivő ugyanis sosem nyilatkozott arról, hogy egy esetleges KRESZ-módosítás után ismét kötelező lenne mindenkinek levizsgáznia.

2016. július 18., 11:13

A rendőrségi honlapon közzétett

közleményben azt írták:

„A Magyar Nemzet című polgári napilap 2016. július 18-án megjelent lapszáma 2. oldalán az »Új KRESZ – csigatempóban« című közlés, majd az azt átvevő számos médiatartalom-szolgáltató valótlanul híreszteli, hogy az ORFK szóvivője 2014-ben arról nyilatkozott, hogy a KRESZ esetleges módosítását tanfolyam végzéséhez és újabb vizsgához kötné a jogalkotó. Ilyen nyilatkozatot az ORFK szóvivője 2014-ben, 2014 előtt, és azóta sem tett.”