Kövér László már nem is akar magyarázatot adni Mészáros Lőrincre

Majd eldől, történtek-e törvénytelenségek. A Fidesz sem lesz örökké hatalmon.

2017. május 25., 08:11

Az Országgyűlés elnöke szerda este Budatétényben tartott lakossági fórumot. Előadása után  – írja a 444 – valaki a nagyrészt nyugdíjaskorúakból álló közönségből először azt kérdezte, mit tesz a Fidesz, hogy a fiatalok ne higgyenek a „hazugságokkal” magához csábító Momentum Mozgalomnak, amire Kövér azt mondta, hogy semmit,  a politika ezzel egyszerűen nem tud mit kezdeni. A megoldás szerinte az, hogy mindenki a saját családjában beszél erről.

Fotó: Népszabadság-archív / Veres Viktor

Egy másik kérdés arról szólt, hogy a házelnök szerint van-e szükség Békemenetre. Erre Kövér úgy válaszolt, hogy alkalomadtán célszerű lenne demonstrációt tartani, de a leginkább érdekfeszítő kérdésben valaki azt firtatta, nem túlzás-e, hogy Mészáros Lőrinc gázszerelő és felcsúti polgármester ilyen kirívóan, napról napra gazdagszik.

Az Országgyűlés elnöke erre azt felelte, megérti, ha sok embernek nem tetszik, hogy valakinek ilyen mértékben sikerül gyarapítani a vagyonát, de ez nem az ő felelőssége, a maga részéről csak annyit vár el, hogy minden jogszerűen történjen. „Nem én vagyok Mészáros Lőrinc, és nem is én bírálom el ezeket a pályázatokat” – tette hozzá, majd azzal a figyelemre méltó megjegyzéssel zárta a válaszát, hogy a Fidesz sem lesz örökké hatalmon, és majd ha egyszer más lesz, az majd eldönti, hogy történtek-e törvénytelenségek, vagy sem.