Kovács Zoltán elmagyarázta a külföldi újságíróknak, mi zajlik Magyarpországon
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint rendkívül visszafogott volt a rendőri válasz az országban múlt szerda este óta tartó tüntetésekre ahhoz képest, ahogy parlamenti képviselők és politikai aktivisták „megtámadták" a rendőröket és a közintézményeket.
A Párizsban tartózkodó Kovács Zoltán szerdán az MTI-nek telefonon elmondta: háttérbeszélgetést tartottak újságíróknak Takács Szabolccsal, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkárával, az elmúlt napok magyarországi történéseinek kontextusáról beszéltek. Szavai szerint azokat a megmozdulásokat, amelyek mögött „nyilvánvalóan a parlamenti ellenzék képviselői, politikai aktivisták" állnak, a nyugat-európai média megpróbálta úgy bemutatni, mintha „valami egészen más történne az országban".
Azt mondták – számolt be a háttérbeszélgetésen elmondottakról –, hogy ez politikai akció, amely mögött nemcsak az ellenzék, hanem olyan aktivisták vagy nem kormányzati szervezetek állnak, akik és amelyek „egyértelműen a Soros-féle hálózathoz" kapcsolódnak.
Hangsúlyozta: azokkal a képekkel szemben, amelyeket a nyugat-európai média próbált sugallni az elmúlt napokban - hogy rendőri erőszak és túlkapások történtek -, valójában ez „rendkívül visszafogott válasz volt" ahhoz képest, ahogy parlamenti képviselők és politikai aktivisták „megtámadták" a rendőröket és a közintézményeket.