Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Miklós előbb kiabált, aztán egy üveget dobott a mentőautónak - a rendőrség eljárást indított ellene

2020. március 28. 17:50 - szerző: 168 Óra

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2020. március 18-án érkezett bejelentés az Országos Mentőszolgálat munkatársától, hogy a kora esti órákban egy férfi ordítozott az egyik fertőtlenítő állomás előtt és szidalmazta a dolgozókat. Ezt követően a mentősök, akiknek az egységét a koronavírus-gyanús emberek szállítására szerveztek, éppen indultak volna az állomásról, amikor

a kiabáló férfi hozzávágott a mentőhöz egy üveget, majd elmenekült. 

A budapesti rendőrök a széleskörű adatgyűjtések és kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a 28 éves budapesti M. Miklóst, akit március 27-én a lakásán elfogtak.

A férfit a BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói

garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

M. Miklós kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

A közlemény nem tér ki a férfi tettének motivációjára. 

 

Koronavírus - Mentők a Szent László Kórháznál Koronavírusos eset kapcsán segítettek, amikor a férfi megtámadta őket. (MTI/Szigetváry Zsolt)
Fotó: Szigetváry Zsolt