Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Nem látjuk a stratégiát – A Magyar Orvosi Kamara titkára szerint kezelhetetlenül sok beteg omolhat rá az ellátórendszerre

2020. április 23. 15:00 - szerző: Barát József

Megfelelő védőfelszerelések még mindig nem jutnak el számos egészségügyi ellátóhelyre, miközben a betegek elemi érdeke, hogy a gyógyítók ne essenek ki a munkából, mert karantéba kerülnek, rosszabb esetben ne adhassák tovább a fertőzést betegeiknek. Így nyilatkozott a 168 Órának Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.

– Naponta halljuk a külügyminiszter nyilatkozatait arról, hogy mennyi védőeszköz érkezett Kínából. De hozzájutnak-e az orvosok a szükséges felszereléshez, és van-e érvényes protokoll arra, hogy kinek, mit kell használnia és azt milyen időközönként kell cserélnie? 

– Nincsenek pontos információink. Mi is örömmel halljuk a híreket, hogy milyen roppant sok eszköz érkezett az országba, ennek ellenére az orvosi kamara vezetése a kollégáktól továbbra is olyan híreket kap, hogy ​ számos egészségügyi ellátóhely​re​ a védőfelszerelések továbbra sem jutottak el, bármilyen nagy szükség is lenne azokra. Ezeket az eszközöket feltételezhetően tartalékolják az esetlegesen várható nagyobb rohamra. Ugyanakkor továbbra sem egyértelmű, hogy mikor, milyen esetben milyen védőeszköznek kellene rendelkezésre állnia. Igaz, a protokollok egyre pontosabbak és egyértelműbbek, mint korábban, csak az a gond, hogy ezeket nem mindig tudjuk érvényre juttatni. Így például, az alapellátásban rendelkezésre álló mennyiség és minőség még mindig nagyon messze van attól, amit a szabályok előírnak, mondjuk a 70 százalékban még mindig nyitva álló és szükség esetén betegeket fogadó közfinanszírozott fogorvosi rendeléseken. 

– Egyébként a várható roham annál nagyobb lehet, minél kevésbé jutnak védőszközökhöz  az orvosok, akik rossz esetben maguk válhatnak szuperterjesztőkké. 

 – Így van, ezért is fontos, közös érdek – amit mi a járvány terjedésének kezdete óta hirdetünk – az egészségügyi személyzet védelme. Részben azért, hogy ne mi váljunk gócponttá, akik a legsérülékenyebb embereknek adjuk tovább a fertőzést, másrészt pedig azért, mert ha egészségügyi​ dolgozók​ esnek ki a munkából, akár hetekre, vagy hónapokra, akkor tovább csökken az egyébként is korlátos számú személyzet, amely képes a betegek ellátására.  

– Két minisztertől is hallhattuk a számot, hogy Magyarország 15 ezer lélegeztetőgépet kötött le. Mi a véleménye erről a számról?   

– Hatalmas. 

– Kicsit bővebben? 

 – Az én gondom ezzel kettős. Az egyik​,​ hogy talán többet hallunk a lélegeztető gépekről, mint amekkora a valódi szerepük az ellátásban. Egy lélegeztetőgép önmagában annyit ér, mint egy repülőgép a hangárban. Ha ​nincs hozzá működtetéséhez megfelelő személyzet, akkor mindegy, hogy mennyi áll belőle használaton kívül. Egy hét alatt pedig nem lehet sem vadászpilótát, sem intenzív terápiás orvost kiképezni. A másik gondolat, ami talán még ennél is fontosabb, hogy egy beteget, akinek elégtelenné vált a légzése, sohasem csak lélegeztetünk. Egy ilyen beteg intenzív terápiás ellátást igényel, ami nem csak egy ágyból és egy lélegeztetőgépből áll, hanem számos egyéb dologra is szüksége van. Oxigénre, monito​rozásra, gyógyszer beadására, táplálásra, ráadásul a beteget szakszerűen forgatni​, mozgatni​ is kell. Ez nem úgy megy, hogy valakinek lenyomunk a torkán egy csövet, levegőt pumpálunk bele és kész.​ Szedálni​,​ altatni kell, végszükség esetén relaxálni kell, ami annyit tesz, hogy folyamatosan monitorozva ​ gyógyszerekkel ​ el kell lazítani az izmait. Közben táplálni kell, mert ő maga nem fog enni-inni, hiszen lehet, hogy heteken át a lélegeztetőgépen lesz, hogy életben maradjon. Gondoskodni kell az életfolyamatai fenntartásáról: vércukráról, hőmérsékletéről, minden egyébről. Ez műszereket és beavatkozásokat követel. Önmagában a lélegeztető gép csatasorba állítása kevés a győzelemhez. Márpedig Magyarországon nincs 15 ezer azokból a berendezés​e​kből, amelyeket a lélegeztető gépek mellé kellene tenni, hogy az intenzív ellátásra szoruló beteg életben maradjon.

Svéd Tamás

– Nyolcezer van? Mert általában ezt a számot halljuk kormánytagoktól. 

– Legjobb tudásom szerint nincs. És megfelelő személyzet sincs egys​zerre 8000 beteg ellátására. A Magyar Orvosi kamara adatai szerint altatóorvosból és intenzív terápiás orvosból maximum 3000 van az országban. Ők azok, akik legjobban értenek ehhez. Sürgősségi szakorvosok és szakápolók, akik hasonló környezetben dolgoznak,​ viszonylag gyorsan elsajátíthatják a tudnivalókat, de intenzív terápiás nővért sem lehet egy hét alatt kiképezni. Ők már hétköznapokon is kevesen vannak​ - vírus nélkül is. 

– Az orvosi kamara a napokban figyelmeztető nyilatkozatot adott ki arról, hogy a jelenlegi helyzetben több áldozata lehet a járványra való felkészülésnek, mint a COVID19 betegségnek. Még mindig így látják? 

– Igen. A legnagyobb gondunk, hogy nem látjuk tisztán a helyzetet, a stratégiát, nem kapunk elegendő információt arról, hogy melyek a valós számok, mi a terv, mi a koncepció. Hol, hány beteg van, mennyien vannak már intenzív ellátásban, és hol, milyen kapacitás áll most rendelkezésre. Mindezt titokként kezelik. Pedig akkor, amikor valóban beindul a tömeges fertőzés szakasza, akkor nekem, orvosként óráról órára pontos információval kellene rendelkeznem arról, hogy miközben súlyos betegeket kezelek, mi a helyzet máshol. Tudnom kell, hogy miközben az én kórházamban egyetlen intenzív ágy maradt, a szomszéd kórházban hogy állnak kapacitással. Mert lehet, hogy nekem tíz percen belül döntenem kell, hogy a maradék helyet három egyszerre érkező súlyos állapotú beteg közül ki kapja. Rátehetem azt, akinek az állapota a legsúlyosabb, mert a másik kettőt továbbküldhetem egy olyan kórházba, amely három kilométernyire még rendelkezik szabad kapacitással.  Vagy azt kellene választanom, akinek a legjobbak az életesélyei? Az információ életeket menthet.  ​ A MOK Etikai Kollégiuma most jelentette meg, a fenti helyzetben hatalmas segítséget jelentő állásfoglalását a szűkös erőforrások elosztásáról, de felelős, etikus döntés csak a kellő információk birtokában hozható.  

– A kórházakat most nem csak azok az utasítások terhelik, amelyek a kapacitások erőltetett ütemű felszabadítását írják elő, de az is, hogy szinte megállt az alapellátás, nem működnek a járóbeteg-ellátó intézmények. Az otthoni ellátás már a normál üzemmódra is alkalmatlan volt, pedig most küldtek haza betegeket vagy 15 ezer ágyról. Van információjuk arról, hogy a helyzet javulhat?  

– Nincsenek ilyen híreink. Mi úgy látjuk, hogy a járványra való felkészülés ütemét és az egyéb ellátások visszafogását nem indokolja a C​OVID​19 vírusával fertőzött betegek általunk ismert száma.  Az ismert és az operatív törzs által folyamatosan közölt adatok alapján még nincs annyi súlyos beteg, ami indokolná, hogy abszolút alapjáratra kell​ett​ csökkenteni minden más ellátást. Már jelenleg is kihullanak úgy betegek az ellátásból, hogy ebből egészségkárosodásuk következik. Hosszú távon pedig, ha ez a járvány még hónapokig velünk marad, annyi beteg torlódik fel az egészségügy előtt műtétre, ellátásra várva, közben esetleg egyre romló állapotban, amennyi már menedzselhetetlen lesz. Amikor feloldják ezeket a korlátozásokat​, mert akkor​ sokezres várólisták omolhatnak rá​, az ​ esetleg ​ amúgy is kizsigerelt, esetleg részben megtizedelt ellátó rendszerre.  

– Az összes kórházi kapacitás 60 százalékának felszabadítása annak is ellentmond, amit a kamara már többször szorgalmazott. Hogy a légúti tüneteket mutató betegek számára biztosítsanak saját betegutat, folyosót, hogy ők meg ne fertőzzék meg valahogy a többieket. Ebben sikerült előrelépni?  

 – Nem​,​ sajnos ​egyelőre ​nem sikerült. A kamara most egy új javaslatcsomagban szorgalmazza: ahelyett, hogy minden kórházat felkészítsünk arra, hogy  –​ ​ akár az ágyaik jelentős részét üresen tartva – felkészüljenek koronavírusos betegek fogadására, osszuk meg a feladatokat. A koronavírussal fertőzött betegek, de a más panaszoktól szenvedők ellátását is jobban szolgálná, ha​ inkább szétválasztanánk a betegutakat. Lennének olyan kórházak, amelyek ​ csak ​ koronavírusos betegekkel foglalkoznak, és lennének olyan kijelölt kórházak, rendelőintézetek, osztályok, amelyek a többi ​ sürgős gondoskodást igénylő beteget fogadnák, hogy újraindulhasson az ellátás. Ne fordulhasson elő, hogy miközben koronavírusos betegek elárasztják a kórházat, egy olyan húsz éves sérült, aki autóbalesetből került elő, egyáltalán ne, vagy csak sokkal hátrányosabb helyzetből​ indulva​ jusson ellátáshoz. A szívinfarktusos vagy daganatos beteget ne ugyanabban az intézményben ápoljuk, mint a vírusfertőzötteket! És persze szeretnénk továbbra is hangsúlyozni, hogy tesztelni kellene. Tesztelni, hogy tisztuljon a kép, hogy lássuk: valójában hány betegre kell számítanunk, milyen terv szerint, milyen elosztásban dolgozunk. Továbbra is fontos lenne a kontaktok megkeresése, hiszen – annak alapján, amit a koronavírussal legsikeresebben megbirkózó országok példáján látunk – így válna lehetségessé, hogy apránként engedjünk a megszorításokból, miközben felderítjük a fertőzéses gócokat. A Magyar Orvosi Kamara változatlanul együttműködésre törekszik, miközben hangsúlyozzuk: kétirányú információáramlásra van szükség. Azt szorgalmazzuk, hogy az orvosi karhoz, az egész egészségügyi szakmához eljusson a stratégia, tudnunk kellene, hogy mi miért történik. Ilyen módon sokkal jobban meg lehetne nyerni az egészségügyiek együttműködését, mint bármilyen utasítással, fenyegetéssel, elbocsátással. Ugyanakkor azt is szeretnénk, ha a mi észrevételeink, jobbító javaslataink, visszajelzéseink célba érnének, és azokra visszajelzéseket is kapnánk. Arról is, ha a kezdeményezéseink beépülnek a döntésekbe és arról is, ha ezeket valamilyen okból elutasítják...

 

A teljes interjút a csütörtökökön megjelent 168 Órában olvashatja, egy volt egészségügyi miniszter, egy volt államtitkár és az ex-tisztifőorvos álláspontjával együtt.