Kettecskén

A folyosói hangulat emelkedett. Nemezsityakos sámánfitól az acélosan pocakos, kigyúrt sportgárdistáig mindenki Vona főszónokra vár, aki ki is tesz magáért.

– Olyan helyzetet kell teremtenünk, hogy aki a munka vagy az oktatás világán kívül képzeli el a helyzetét, annak két választása maradjon: vagy a börtön, vagy az ország elhagyása. Az efféle rendszerkritikus mondatoknál az idősebb, méltóságteljes, Kossuth-szakállas generáció képviselői tapsolnak hevesebben. A „kaméleon Fideszt” karcoló kiszólásoknál (Orbán, Brüsszel, tankok, bankok) a katonás, pörge bajszú ifjak.

Mától kétfrontos háború indul: míg Vonáék „a keleti végeken” a szocialisták elanyátlanodott szavazóit próbálják becserkészni, keményen dolgoznak azon is, hogy elhitessék híveikkel, Orbán sem az a kompetens, erőskezű jobboldali vezető, akinek a jobbikos szavazók hiszik. Orbán és Gyurcsány ugyanaz: mindketten a Nyugat elvtelen kiszolgálói. A gondolatok ma még frissek és kidolgozatlanok, a retorika is hamisan cseng, de „érik a gyümölcs”, a lopakodó válság, a fojtott szorongás, a Fidesz hisztérikus kapkodása megteremti az alapokat.

Nem mindig volt ez így. A viszony a „boldog nászi időkben” harmonikusnak, kimondottan barátinak indult. 2009-ig a Jobbik sztárjai (Morvai, Gaudi-Nagy, Szegedi Csanád, Vona, DJ Pörzse) körülrajongott vendégei voltak a fideszes médiabirodalomnak. Harci kalapácsnak a Jobbik megfelelt. A kétharmados forradalom beteljesülésének közeledtével jelentek meg a törésvonalak. („Mi lesz, kis cickányok? Szép az egyenruha... de az országot kormányozni guzmis ám.” Bayer Zsolt, Mátészalka, 2010. március, regionális kampányhakni.)

Nem véletlen, hogy a Fidesz szinte az első napon három csapással, háromezer rendőrrel kampányolva kezdte. Ráadásul lendületesen. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója panaszolja: „Orbánék erős kormányzással kezdtek, tudatosan utaztak arra, hogy a Jobbik vitorlájából kifogják a szelet.” „Attól, hogy egy javaslat a Fidesztől jön – mondja másutt –, nem vetjük el rögtön.”

De hogy is opponálhatták volna a kiskorúak rendkívüli elzárásának lehetőségét, a jegyzői hatáskörben kiróható fogdabüntetést, a három csapást, a háromezer rendőrt, a Szent Korona közéleti hatalomátvételét, a multik vegzálását, a bankok nyuvasztását, Orbán brüsszeli ordítozását? Ezek érzelmi kérdések. Nehéz Orbánon jobbikos szemmel fogást találni.

Ez persze ugyanaz az Orbán, aki a frakcióban tett bemutatkozó látogatáson mosolyogva mondta: érti a jogi kiskapuk romantikáját, maga is így kezdte a pályát, de a gárda működését meg fogja akadályozni, ne reménykedjenek. Szabó Gábor pártigazgató ezen ki is bukott, a hatalmi arrogancia jelének tekintette.

Eljött az ideje, hogy magasabbra tekintsenek. Mondjuk, a Fidesz kormányzati babérjaira. A Fidesz sugallata a Jobbikkal kapcsolatban így hangzott: mi szükség még egy (bónusz) forradalmi pártra a forradalom idején? Nem itt vagyunk mi? S ráadásul kormányozni is tudunk.

A Jobbik szerint ez kevés. Orbánék forradalma megállt osztályvezető-helyettesi szinten. Ha a Fidesz bevezeti a kettős állampolgárságot, beígéri a határon túliak szavazati jogát, ha Trianon-emléknapot hirdet, a Jobbik „megfontolásra ajánlja” a totális revíziót. Ha Orbán euroszkeptikus, Vona unióellenes.

Ma Vonáék vannak kedvező pozícióban.

(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 45. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását