Két cikkben is azt hazudta a kormánylap, hogy a Helsinki Bizottság járta ki az olaszliszkai lincselő kártérítését

2018. november 28., 18:21

Szerző:

Beperli a Magyar Helsinki Bizottság a kormányszócső Magyar Időket, ugyanis a lap szerdán azt állította két cikkben is, hogy a jogvédők, vagyis „Soros György aktivistái” közbenjárására az olaszliszkai lincselés egyik elkövetője, H. Dezső 5 millió forintos kártérítést kap. Pedig a Magyar Idők munkatársa előzetesen egy furcsa emailben érdeklődött is a közbenjárásról a bizottságnál, még kedden, majd egy újabb levélben azt írta nekik az újságíró, hogy tekintsék tárgytalannak az előző megkeresést, rosszul informálták őt.

Fotó: Facebook

Gabay Dorka első levele – amit mi is betűhíven, az eredeti helyesírási hibákkal együtt közlünk – így szólt:

Tsztelt Szervezet! 

A Helszinki Bizottság közbenjárására 5 millió forint kártérítést kapott Szögi Lajos gyilkosa.

Lapunk érdeklődne, hogy volt-e már precedens arra, hogy a Helszinki Bizottság hasonló esetnél (Marian Cozma elleni emberölés) az áldozatok családjának megítélt, de ki nem fizetett kártérítés ügyében eljárt volna, illetve tervezik-e például, hogy Szögi Lajos családjának megítélt 46 millió forintos kártérítés kifizetésének ügyében bírósághoz forduljanak, ezzel segítve a halálra vert tanár családját?

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Gabay Dorka

Az MHB nevében Zádori Zsolt megkérte az újságírót, hogy legyen szíves megvilágítani: mit ért azon, hogy a Magyar Helsinki Bizottság közbenjárt volna ifj. H. Dezső elítélt bármilyen ügyében.

Válaszában Gabay Dorka annyit írt, hogy 

Elnézését kérem a félreértésért, és a kapkodva írt helyesírási hibáért.

Rosszul informáltak, így kérem tekintse ezen levelemet tárgytalannak.

Ehhez képest a Magyar Idők ma két címlapos írásban is foglalkozik a témával, és a kormányközeli sajtó már át is vette az értesülést. Az egyik cikket Gabay Dorka és Tar Hajnalka jegyzi, a másik Bayer Zsolt publicisztikája.

Bayer Zsolt azt írja, hogy „H. Dezső lincselő – nyilván a maga akaratából és saját ötlettől vezérelve – a Helsinki Bizottsághoz fordult, beperelendő a magyar államot, mondván, rosszak a fogva tartási körülményei. A fényes tekintetű bíróság pedig most, a Helsinki Bizottság hathatós közbenjárásának hála, ötmillió forint kártérítést ítélt meg neki”.

A bizottság leszögezi, hogy az állítás nem igaz. A tény valójában az, hogy az MHB nem járt közben H. Dezsőnek kártalanítás ügyében, és nem biztosítottak neki jogi képviseletet a bíróság előtti eljárásban.

Gabay Dorkáék cikke pedig azzal a címmel jelent meg, hogy Ötmillió forintot kap Szögi Lajos gyilkosa. Soros György aktivistái járták ki a busás kártérítést. Az írás szerint a döntés háttere az, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága korábban több ízben elmarasztalta Magyarországot a börtönökben tapasztalható körülmények miatt.

– Az uniós jogszabályoknak megfelelően hazánk kénytelen volt módosítani a vonatkozó jogszabályokat, és a bűnelkövetők kártérítési igényeinek helyt adni. Érdemes megemlíteni, hogy a Magyarországot perlő fogvatartottak képviseletét döntő részben az a Soros György által támogatott Magyar Helsinki Bizottság látta el, amely a hazánk ellen eljárást indító két bangladesi migráns képviseletében is fellépett – írja a két szerző.

A bizottság leszögezi, hogy soha nem jártak ki ötmilliós „kártérítést” Szögi Lajos egyetlen elítélt gyilkosának sem, így „H. Dezsőnek” sem.

Mindezek miatt az MHB kénytelen lesz beperelni a kormányközeli sajtó szereplőit, ahogy írják, az újabb hazugságokért, mostanában nem először.

A bizottság ellenőrizte, hogy egyáltalán kaptak-e bármiféle megkeresést H. Dezsőtől. 2016-ban kaptak tőle egy levelet a szegedi börtönből, de nem a kártalanítás ügyében, hanem a büntetőügyének a büntetőjogi megítéléséről kérdezte őket. Válaszukban azt írták, hogy minden elítéltre a bűncselekménye elkövetésekor vagy – amennyiben ez kedvezőbb – a büntetés kiszabásakor hatályban levő büntető törvénykönyv alkalmazandó, harmadik opció nem lehetséges. Megjegyzik, hogy ugyan a címzés pontos volt, és H.-t a hírek szerint ma is a szegedi börtönben tartják fogva, a levelet azzal kapták vissza, hogy a címzettet nem sikerült megtalálni.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.