Keresd a férfit! – Az Ádám-díj a megbékélés eszköze egy harcos világban
„Nem igaz, hogy a körülöttünk élő férfiak többsége olyan lény, aki most mászott le a fáról, és a hangyától az oroszlánig mindenkit le akar győzni, beleértve a saját feleségét is, akin folyton-folyvást uralkodni akar!” Így füstölgött magában az olvasói levelek felett V. Kulcsár Ildikó író, újságíró, akinek a Nők Lapjában futó Ne félj, mesélj! rovatába naponta 10-12 panaszos e-mail és postai levél érkezik. Az üzenetek jelentős részéből düh, a harc szelleme sugárzik, és az a sugallat, hogy a magyar férfiak többsége egyszerűen gazember. A sokkötetes szerző nagyon is tudja, hogy az általánosítás nem lehet igaz: ő például egyáltalán nem lehetne az, aki (egyebek mellett sokkötetes szerző), ha a párja nem segítené, ha nem sofírozná országszerte, ha nem teremtene számára biztos hátteret.
Ezek a gondolatok foglalkoztatták a népszerű szerzőt 2016-ban is egy csopaki vacsorán, amikor barátaival, Szűcs Andreával, a Magyar Ügyvédnők Egyesületének korábbi elnökével és Zimányi Zsófiával, a Rózsavölgyi Szalon létrehozójával beszélgettek. Kizárt, hogy csak nekik van olyan férjük, aki segíti őket álmaik megvalósításában. Keressük meg a többit is! – határozták el, és megalapították az Ádám-díjat.
V. Kulcsár Ildikó szerint egyáltalán nem véletlen, hogy az eddigi díjazottak többségét a párjuk egy-egy nagy újrakezdés után jelölte. Akkor, amikor – közös vagy nem közös – gyermekeik már kirepültek, a nők pedig már nem a bizonyítványokon, felvételiken, szigorlatokon aggódnak, hanem – megint vagy először – azzal vetnek számot, hogy ők maguk meddig jutottak saját pályájukon. Ez az a pillanat, amikor még nincs késő, hiszen egy ötvenéves nő manapság még csak felnőtt életének közepén jár.
Ádám-díjasok 2019-ben
- Nagy Péter mérnök, matematikus, az Areus Infokommunikációs Zrt. vezérigazgatója. Jelölte: Császár-Nagy Noémi klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus.
- Bocsák István energia- és gazdasági mérnök. Jelölte: Bocsák Veronika tanár, tankönyvíró, önkormányzati képviselő.
- Kabarcz Zoltán mentáltréner. Jelölte: Kalamár Hajnalka klinikai gyermek-szakpszichológus.
– Nagyon jó dolog, hogy ezt a díjat Magyarországon találták ki – vélekedik Hadas Miklós szociológus, a hazai férfikutatás megalapítója.
Nálunk kulturális sajátosság a szolidaritáshiány, amely megjelenik az intim szférában, a nemek viszonyában is. Nálunk a felek – gyakrabban a férfiak – hajlamosak arra, hogy saját személyes érdekeik alá rendeljék a családi célokat. A nyugati világ azonban már több száz éve arra halad, hogy a férfiak szülői szerepben és társként is közelebb lépjenek párjukhoz. Pelenkázzanak, kimutassák érzelmeiket, lemondjanak a domináns szerepről. Sajnos a magyar viszonyok között ez annyira nem jellemző, hogy tényleg díjat érdemel.
A legelső Ádám-díjra Valló Ágnes belgyógyász-pszichoterapeuta terjesztette fel a férjét, Szilágyi Zoltán közgazdászt, egyetemi oktatót, aki hetvenéves korához közeledve tanult meg új szakmákat, hogy együtt dolgozhassanak: mediátori (közvetítői) és coach (személyi tanácsadói) diplomát szerzett.
Az első Ádám-díjasok: Valló Ágnes és Szilágyi Zoltán– Időskori újrakezdés a miénk – meséli Valló Ágnes, aki egy korábbi, 25 éves házasság után találkozott Zoltánnal, míg a férfi egy még hosszabb házasság után kezdett újra. – Vannak tipikus fordulópontok az életben. Mi az értelmes, sikeres öregedésben támogatjuk egymást.
Amikor összekerültek, keresni kezdték azt a közös tevékenységet, amelyben mind a ketten örömöt, sikert találhatnak. Így kötöttek ki a kapcsolati mediációnál, a konfliktuskezelési tanácsadásnál. A párkapcsolati közvetítés általában a váláshoz adott jogi segítséget jelenti, a Valló–Szilágyi házaspár azonban inkább addig közvetít, amíg a felek visszatalálnak egymáshoz.
– Gyakran a zsák meg a foltja dönti el, hogy elég volt egymásból – mondja Valló Ágnes –, de amikor tőlünk elmennek, már eszükbe sem jut, hogy szétszaladjanak. Akadt olyan, korábban szétköltözött párunk, amelyiknek a nagylánya mostanában már arra panaszkodik: a szülők annyit turbékolnak, hogy alig marad figyelmük a gyerekekre.
A házasságoknak nincs szervezeti működési szabályzatuk, mint a cégeknek, mindenkinek fel kell találnia saját kapcsolatát – mondja a mediátor házaspár.
Két generációval ezelőtt még kódolva volt, hogy kiből mi lehet, hogy miként kell, hogyan szokás a házasságban élni, hogyan kell viselkednie a nőnek, a férfinak. Olyan volt ez, mint a közértben, ahol csak egyféle kenyér és tej volt. Manapság az Évák és az Ádámok számára is több választási lehetőség kínálkozik, több magatartási forma közül kell kiválasztaniuk a sajátjukat, amit megnehezítenek a magyar viszonyok között is megjelenő kulturális különbségek.
– Ezek a különbségek drámaiak lehetnek Magyarországon – állítja Hadas Miklós. – A mélymagyar vidéken élő, agymosásnak is kitett embereket szakadékok választják el a nyelveket beszélő, a globalizált polgári világ értékeit valló, így a nemi egyenjogúság alapján álló diplomásoktól, akik egyformán otthonosan mozognak Budapest, London, Párizs vagy éppen Kuala Lumpur utcáin.
Egyes, a világ folyamataitól elzárt férfiak (és az őket manipulálni vágyó politikusok) fejében még él az a modernitás előtti társas konstrukció, amely a férfit agresszív harcosként határozta meg, miközben a nő gyakorlatilag egész felnőtt életciklusában gyermekeket szült. Az erőszakot azonban Nyugat-Európa már ötszáz éve elkezdte kaszárnyákba terelni, így a városokban elindult a családi viszonyok pacifikálódása. Jellemző, hogy a 17. századi Hollandiában a nő már kiterjedt jogokat élvezett: örökölhetett, önállóan üzletet vezethetett, sőt feljelenthette akár a saját férjét is nemi erőszakért. A polgárosodó városi világban a családi élet súlypontja az apai tekintély uralma felől áttevődött az anyai gondoskodás irányába: a férfiaknak is el kellett sajátítaniuk olyan pszichologizáló viselkedésmintákat, amelyek korábban a nőkre voltak jellemzők. A libido dominandit, az uralkodás vágyát vissza kellett szorítaniuk, és empátiára, együttérzésre, segítőkészségre, időnként némi rafinériára lett szükségük a nyers erő helyett.
Hadas Miklós arra emlékeztet: Magyarországon megkésett a polgárosodás, csak a 19. század második felében kezdődött el, ráadásul a feudális szempontú nemesi dzsentrivilág szemében idegen test volt a polgár, aki az övétől különböző szokásokat hordozott, hiszen az ipart zömében németek és zsidók hozták létre Magyarországon.
A hazai férfikutatás közhelye, hogy drágán, életük hét-nyolc évével fizetnek azok a férfiak, akik a hagyományos macsó értékrendre, az erőre, az örök versengésre, a családon belüli hatalmi pozícióra próbálják építeni életstratégiájukat. Az infarktustól védő női ösztrogén hormon kedvező hatása kétéves élettartam-különbséget indokolna, miközben Magyarországon a nők születéskor várható élethossza jelenleg 79 év, a férfiaké 70-71. Hadas Miklós elemzése szerint ennek számos oka között szerepel az örökös teljesítménykényszer, de az is, sokan férfiatlannak tartják, hogy bajaikkal orvoshoz forduljanak, továbbá a feszültségoldásnak csak az öngyilkos módjait: a pálinkát és a cigarettát ismerik. Mindehhez hozzájárul a túlzott kockázatvállalás és egyes hátrányos helyzetű vidékek munkahelykínálata, egészségügyi ellátórendszerének silány állapota.
A díj alapítói, Szűcs Andrea, V. Kulcsár Ildikó és Zimányi Zsófia A belgyógyász-terapeuta Valló Ágnes azonban rámutat: a nehezen kezelhető családi feszültségek kialakulásához nem kellenek akkora kulturális távolságok, amelyek egy diplomás városit elválasztanak egy képzetlen falusi embertől. Szomszédos házakból induló emberek között is lehet óriási kommunikációs szakadék, ha az egyik fél egy mediterrán típusú családból jön, ahol állandó a kiabálás, az ajtócsapkodás, miközben szeretik egymást, a másik pedig udvarias, csendes, távolságtartó, de érzelmileg rideg közeghez szokott. Ilyen emberek nagyon nehezen találják meg a közös utat a hétköznapok szeretetnyelvén, bármilyen formában is nehezen küldenek egymásnak Ádám- vagy Éva-díjakkal felérő szeretetüzenetet. A bajokat súlyosbítja, hogy az emberek a vágyaikat, igényeiket gyakran csak a másiknak címzett szemrehányások formájában mondják el, az pedig rejtvényfejtés helyett védekezni kezd. Az ilyen üzenetzavar egyre távolabb sodorja attól, amit esetleg mindketten szeretnének.
Valló Ágnes és Szilágyi Zoltán szerint talán Ádám-díjra sem lenne igazi szükség, ha az iskolában a ló fogazata, valamint a Boyle–Mariotte-törvény mellett drámacsoportokban tanítanának konfliktuskezelést. Ha lenne olyan szexuális felvilágosítás, amely rádöbbentené a kamaszokat, hogy a pornó – amit manapság elkerülni sem tudnak – hazug, nem létező világot mutat: alighanem nagyon megkönnyebbülnének lányok és fiúk egyformán. Az sem lenne rossz, ha szülők és pedagógusok észrevennék, ha egy fiú a számítógépes játékok világába dezertált, és ha létezne korszerű jegyesoktatás.
Mindez manapság még csak terv. De szerencsére van legalább Ádám-díj, amelyről kitalálója, V. Kulcsár Ildikó azt mondja, egy harcos világban a megbékélés eszköze. Az adományozók nem gondoltak arra, hogy szponzorokhoz szaladgáljanak, hogy az oklevéllel adhassanak valami jó nehéz és felesleges tárgyat. A díjazott férfiak itt „csupán” annyit kapnak, hogy a párjuk ír róluk egy kedves, esetleg humoros méltatást az elmúlt három vagy 43 év hatására. A zsűri nem folytat késhegyig menő vitát. Ez egy derűs díj, amiben van némi játék, van némi önirónia és sok szeretet. Ennyi.
Akár házilagosan is kiadható!
Díjazott sorsok
Felnőtt életpályájuk elején nagy szerelem volt a tavalyi különdíjasoké. Viharos és rövid. Mert mindketten házasságban éltek már – mással. Voltak gyerekeik is, ezért úgy döntöttek: el kell engedniük egymást, elárulnák a kicsiket és a szülőtársukat, ha érzelmeiknek engednének. Elváltak útjaik, külön-külön éltek, amíg felnőttek a gyerekeik. Akkor viszont újból összefutottak. Az ügyvédnő és a műszaki középvezető. Akkor úgy döntöttek, hogy most már együtt maradnak. De olyan sok év elveszett a boldogságból, hogy a maradék életben már a munka nyolcórás idejét sem akarják egymás nélkül pocsékolni, azt is együtt szeretnék tölteni. Mivel a kamionosoknak aztán igazából kijut egymás társaságából, ezt az életet választották. A férfinak volt megfelelő jogosítványa, de a vékony ügyvédnő felkészítése a hatalmas kamionra két emberre való feladatnak bizonyult. Új férje tanította, hatalmas kölcsönkocsit szerzett a beállások gyakorlásához, végigdrukkolta a vizsgákat. Négy éven át együtt járták Európa sztrádáit. Ahogy tervezték, együtt voltak éjjel-nappal. Most egy kicsit hazajöttek, de már keresik a következő közös kihívást. (Kiss Zsolt technikus és felesége, Kissné dr. Tóth Tímea ügyvéd)
Furugh Switzer, az iráni születésű, bahái hitű szociológusnő Kanadában szerezte diplomáját. A világ legfiatalabb egyháza azt hirdeti: Isten azért küldte a nagy vallások alapítóit, hogy elősegítsék az emberek lelki fejlődését, és a mai kor kiváltsága lett, hogy az emberiség megvalósítsa a békét és az igazságosságot. Furugh az egyházban találta meg ma már Ádám-díjas pszichológus férjét, akivel – és két kicsi gyerekkel – az egzotikusnak tűnő Magyarországra jöttek, hogy hitüket terjesszék. A veszprémi egyetemen kezdtek tanítani. A gyerekek azóta felnőttek, de ma is itt élnek, dolgoznak. Furugh mostanában fiatal cigány édesanyákat tanít mesélni. Úgy gondolja, a mese lehet a roma gyerekek felemelkedésének egyik eszköze, segít abban, hogy kisebb hátránnyal induljanak az iskolának. Férje pedig viszi őt faluról falura, vagy inkább faluvégtől faluvégig, hogy együtt ajándékozzanak mesényi csodákat anyukáknak-gyerekeknek. (Raymund Schwitzer pszichológus és felesége, Furugh Schwitzer szociológus)
