KDNP: a szélsőbal kihasználja a menekültügyet

A párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyéről beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a KDNP frakcióvezetője, hangsúlyozva, hogy megbukott a bevándorlók teljesen integráló multikulturális társadalom liberális álma.

2015. szeptember 14., 08:57

„Ez a nagy tömeg együtt már egy olyanfajta veszélyt jelent, ami az egymás melletti, párhuzamos társadalmat jeleníti meg, ez pedig a kontinensnek, az európai országoknak a szétzilálásához vezet” – fogalmazott Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője, kiemelve, hogy együtt kell kezelni a humanitárius segítségnyújtást és a nemzeti önvédelmet.


Mindenkinek természetes igénye, hogy a szülőföldjén élhessen, de a menekülteket kibocsátó országokban „olyan állapotok vannak, amiket nehezen viselnek el az emberek”. Ezért kell az azonos kultúrkörben, a konfliktuszónához közeli országokban működő menekülttáborok működését segíteni – mondta Harrach.

A kereszténydemokrata politikus szerint Európát nemcsak a migránsok veszélyeztetik, hanem azok is, „akik már régen feladták az európai identitást, az európai gyökereket elvágták”.
Szavai szerint az ügyben a nemzeti összefogás komoly akadálya „a szélsőbaloldali gyűlöletkeltés, ami gyakorlatilag a menekültügyet kihasználja a kormánygyűlölet hangoztatására”.

(Forrás: MTI)