HVG: A magyar hírszerzés szerint semmit sem tudnak a Szájer-ügyről

Az égvilágon semmit nem tud a Szájer-ügyről az Információs Hivatal - idézi a lap Bunford Zsolt dandártábornokot.

2020. december 9., 15:00

Szerző:

Nincsenek információi az Információs Hivatalnak arról, hogy volt-e bármelyik külföldi szolgálatnak információja Szájer Józsefről - írta a HVG. A lap szerint a parlament nemzetbiztonsági ülésén az IH igazgatója, Bunford Zsolt tagadta, hogy tudtak volna Szájer magánéleti ügyeiről, és azt is elmondta, hogy ez nem is az ő feladatuk lett volna. Az ügyben ellenzéki politikusok is kérdezték a tábornokot az ülés során.

„Ha nem is ezekkel a szavakkal, de azt válaszolták, hogy vagy igen, vagy nem” - fogalmazott egy résztvevő a lap kérdésére, amelyben azt firtatták, hogy benne lehetett-e külföldi titkosszolgálatok keze a brüsszeli házibuli lekapcsolásában, és a magyar EP-képviselő lebukásában. 

Arra a felvetésre, hogy a belga hatóságok efféle esetekben értesíteni szokták a magyar társszerveket, azt mondta Bunford, hogy egyelőre nem kaptak jelzést, még nem tart itt az eljárás.