Hanuka: a fény nyolc napja

– December 6-án este gyúlnak ki a nyolcágú gyertyatartó, a Hanukia első fényei.

– A Hanuka nem bibliai eseményre emlékezik. Sőt! Tulajdonképpen ez a legkésőbb elfogadott hivatalos zsidó ünnep. A Hanuka-ünnep kétezer kétszáz évvel ezelőttig, a szír-görög uralomig nyúlik vissza. Ekkor a zsidók az elnyomás alatt rákényszerültek arra, hogy vallásukból, identitásukból feladjanak. Ez ellen keltek fel a Makkabeusok, akik a nagy túlerő dacára legyőzték a görögöket. A történelminek is nevezhető győzelem után haladéktalanul megtisztították a szentélyt a bálványoktól, végül megtalálták a menórát, ami az Örökkévaló és a zsidó nép örök szövetségét hivatott jelképezni. A baj csak volt, hogy összesen egy napra elegendő szentelt olaj volt a szentélyben, és az új megérkezéséig nyolc napra volt szükség. Ekkor történt a csoda: a menóra lángja az egy napnyi olajjal nyolc napig égett. Ennek emlékére nyolc napos a Hanuka ünnepe, ami egyrészt szimbolizálja, hogy az elnyomás – ami nagyon sok zsidó ünnepben is megjelenik – nem csak fizikai lehet, hanem szellemi is. A görögök nem fizikailag gyakoroltak nyomást ránk, a lelket akarták kiölni a zsidóságból. A talmudi feljegyzések szerint akkoriban nem volt tilos a zsidó vallást gyakorolni, csak azt volt tilos hirdetni, hogy a vallásnak valódi, isteni jelentősége van és nem pusztán – mai szóval – folklór. Pont azokat a szokásokat támadták meg, amelyek spirituális, vallási jelentéssel bírtak, mint a szombattartás, a körülmetélés, a tfilin – imaszíj – betiltása. Ha fizikai baj van, akkor sokkal természetesebb, hogy harcolnak ellene az emberek, hogy Isten felé fordulnak.

– Önök most már tizennyolc éve a Nyugati téren ünnepelnek. Mit üzen a mának ez a mára nagykorúvá vált rendezvény?

– A héber nyelvben minden egyes betű számot is jelöl, a 18-at éppen a „háj”, ami egyben életet is jelent. Amikor először állítottunk Menórát a Nyugatinál, és az utána következő első években sokan szkeptikusak voltak avval kapcsolatban, hogy jó-e ez egyáltalán, nem növeli-e az antiszemitizmust, nem lesz-e céltáblája az antiszemitizmusnak, nem szítja-e az ellentéteket. A kilencvenes években, ha valaki azt mondta, hogy „zsidó” – akár pozitív, vagy negatív töltettel – az csak baráti beszélgetésekben volt megengedhető, de egy utcai rendezvényen elképzelhetetlennek tűnt. Az idő minket igazolt, ma teljesen természetes része a köztudatnak, hogy léteznek utcai zsidó rendezvények is. Ilyen a Zsidó Nyári Fesztivál, a Sóletfesztivál, egyáltalán az, hogy egy plakáton szerepelhet pozitív értelemben maga a szó, hogy „zsidó”. Persze az antiszemitizmus sem kevesebb, sőt bizonyos értelemben hangosabb is lett. Megítélésem szerint a Hanuka az a zsidó ünnep, amikor a Bölcsek tanítása szerint az utcára nézve kell meggyújtani a gyertyákat, mert a csodát hirdetik. Magyarországon ez azt is jelenti, hogy nemcsak az identitást hirdetjük, de azt is, hogy a csodának minden ember számára van üzenete, függetlenül attól, zsidó-e, vagy sem. Megtanítja nekünk, hogy a csoda nem magától következik be, mi is aktív részesei kell, hogy legyünk a történésnek. A személyes részvétel szükségességét, mi sem bizonyítja jobban, mint maga a győzelem csodája, hiszen ahhoz, hogy a Makkabeusok győzzenek, ott kellett lenni, fel kellett lázadni, tenni kellett, mert a szabadulást ez hozta el, és nem mondjuk egy villám az égből, ami elpusztította a megszállóinkat. A csodákhoz mi emberek is kellünk, ahogy ahhoz kellet az egy napra elegendő olaj, hogy csoda történhessen és kitartson nyolc napig. Hogy az ember életében csoda történjen, ahhoz tenni kell. Egyszerű dolgok ezek, ahogy az is, hogy a sötétség, ami zavar minket, nem újabb sötéttel, hanem fénygyújtással küzdhető le. Ha meggyújtunk egy gyertyát, az nagyon sok sötétséget űz el.

– Ez a szellemiekre is igaz.

– Igen, a sötétség elűzésének legjobb módja, ha fényt gyújtunk, mert ezzel tudunk a világon a legtöbbet segíteni.

– Nagyon sokat beszélt az elmúlt időszakban a zsidóság új reneszánszáról, ami javarészt az EMIH érdeme, ám evvel egy időben az antiszemitizmus is tovább erősödik.

– Igen. Sajnos, ez bizonyos értelemben így van. Ugyanakkor ebben a kérdésben fontos szerepet játszik a mi percepciónk is.Magyarországon – hála Istennek – nincs több fizikai atrocitás, mint tíz éve. A Tett és Védelem Alapítványunk minden hónapban kiadott tanulmánya alapján az atrocitások túlnyomó többsége verbális – úgy a közösségi médiában, az utcán, a politikában – nem fizikai. Ami negatívan változott, hogy nagyon sok antiszemita nézet, ami korábban csak a kocsmák falain belül hangzott el, a köztudat, közbeszéd szintjére emelkedett. Gondolok itt például olyanra, mint a pár éve a Parlamentben elhangzott felszólítás a zsidók listázásra. Ez sajnos egy általános probléma, ami az együttélés más területeire is kihat, hogy más ne például a „cigánybűnözés” kifejezés és azzal járó összes áthallás nagy „sikereket” bejárt karrierjére utaljak. A focipályákra jellemző hangvétel beköltözött az Országházba és a köztudatba. Ezt nagyon károsnak gondolom. Magyarországon az antiszemita gyűlöletbeszéddel szemben az amerikai jellegű jogi környezet áll, ami azt jelenti, hogy gyűlöletbeszédért hazánkban eddig senkit nem szankcionáltak, a másik oldalon viszont nincs politikai bázis sem arra, hogy mit lehet, és mit nem lehet mondani. Ezek a dolgok teljesen el vannak csúszva. Ugyanakkor arra, hogy egy szigorúbb jogi környezet mennyire megváltoztatja a dolgokat, jó példa a Holokauszt-tagadással kapcsolatban elfogadott törvény, ami az utóbbi évben eljutott odáig, hogy jogi eljárásokban is kezdik alkalmazni, és felfüggesztett börtönbüntetéssel is végződnek. Ennek lehet a hatását látni, érzékelni, a médiában szinte megszűntek a holokauszttagadó megnyilvánulások. Ha valamit büntetnek, akkor meggondolják az emberek, hogy elkövessék-e.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy szerintem a zsidó reneszánsz és az antiszemitizmus egymással párhuzamosan történő erősödése között semmilyen ok-okozati kapcsolat nincsen. Nyilván sok zsidó ember akkor ébred rá a zsidóságára, amikor valamiféle atrocitás éri, de én nem vagyok ennek pártolója, nem szeretném, ha csak ekkor éreznénk a zsidóságunkat. Az biztos, hogy egy erős identitással bíró zsidó embernek, aki sokat tud a zsidóságról, aki a spirituális oldalát is ismeri a vallásnak és mindemellett megéli a közösséghez való tartozását, pozitív tapasztalatait, annak könnyebb elviselnie az esetleges verbális antiszemita inzultust, mint annak, akinek ez a bázisa nincs meg. Aki nem tudja magáról, hogy zsidó, vagy nincs tisztában ennek jelentésével és negatív hatás éri, annak lélekben sokkal nehezebb feldolgozni a vele történteket.

– Mi lesz az idei Hanuka-ünnepség különlegessége a Nyugati téren?

– Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy minél több embert bevonjunk az ünnepbe, ez azt is jelenti, hogy minél több vendég legyen. Színes a meghívottak palettája, akik pár szó kíséretében meggyújtják a gyertyákat. Az első években zömében politikusok voltak a vendégeink. Ezt azért tartottuk fontosnak, hogy jelenlétükkel is erősítsék azt, hogy a zsidóknak és a zsidó hagyományoknak, közösségi létnek helye van Magyarországon, és egyben a magyar zsidók fontos építőkockái a nemzetnek.
Az utóbbi években – miután a Hanuka teljesen elismert és közismert ünnepé vált a köztudatban – igyekszünk tágítani a meghívott vendégek körét. Művészek, színészek, írók, sportolók lesznek vendégeink Csak néhány név: vendégünk lesz többek között Gera Zoltán, Caramel, Fischer Iván, Székhelyi József és még sokan. Szeretnénk ezt az ünnepet még szélesebbre nyitni és olyanok felé is hirdetni, akik maguktól nem jönnének oda, pedig a Nyugati téren minden nap két-háromszáz ember összegyűlt eddig is. Idén erősen meghirdettük az eseményt, ismert közéleti szereplők: például Ulmann Mónika, Gárdos Péter hívják egyfajta személyes, vallomással az embereket. Ezt azért tartjuk fontosnak, hogy értsék: ez az ünnep nem csak szakállas, pajeszos, sapkás embereknek jelent valamit, hanem olyanoknak is, akik a hagyományokhoz nem kötődnek annyira, esetleg nem is zsidók.